"Már a látókörünkbe került az ország"

Barbara Oertel (44) a német die tageszeitung (taz) című alternatív-baloldali napilap szerkesztője. Szerzőnk berlini tartózkodása idején írt egy mailt a lapnak, hogy szívesen betekintene a szerk. munkájába, mire ők meghívták, ennek egyik gyümölcse ez az interjú. A taz Kelet-Európáért felelős szerkesztője az Antagonnak elmondja, miért esik alig szó a német sajtóban Magyarországról, mit keresett Eörsi István Berlinben, valamint mi köze van Horváth Ágnesnek Németországhoz.

A hirdetés abban különbözik a szerkesztőségi tartalomtól, hogy valaki fizetett a megjelenéséért. Ilyen egyszerű. Ha így van, ki kell rakni az oldalra: „Hirdetés”. Kicsit fáj, de így tiszta és a harmadik után egyetlen hirdető sem fog visszakérdezni. Mert egyértelmű.

1. Az eheti Heti Válasz öt oldalas mellékletet közöl Hódmezővásárhelyről. Benne polgármesteri interjú (A jövő pillérei), oktatáspolitikai sikertörténetek (Padtól padig - középpontban az oktatás) és kis keretes (Szolgáltató város) arról, hogy milyen amikor az önkormányzat visszavásárolja a közműveket.

Minden második oldalon, alul a felirat: „Az összeállítás támogatója: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata”. Ez hirdetés. Még jó, hogy lentre ezt kiírták, de ettől még szólni kellett volna az olvasóknak, hogy most (politikai) reklámot olvasnak, nem a Heti Választ. Arról már nem is beszélve, hogy ilyenkor tördelést, betűtípust is illik váltani. (Az online verzióban, pedig még azt is elfelejtették közölni, hogy ezek "támogatott" cikkek.)

2. Ugyanez az Innovációs melléklettel. „A mellékletet a Richter Gedeon Nyrt. támogatja”, majd az egyik nagyobb keretesben nem Bogsch Erik vezérigazgató ül Bajnai Gordon és Kósa Lajos társaságában? A háttérben Richter-logó, a cikk az új debreceni gyárról szól. Ennyi is elég lenne, de a cikk végén mi van? „További információk: www.richter.hu” Ez is hirdetés, nem Heti Válasz. Csak itt is elfelejtettek szólni.

3. A lap végén féloldalas kép a Szépművészeti Múzeum kávézójáról. A cikk részben erről, részben a szépművészeti új földalatti terjeszkedéséről szól. Ki üzemelteti a Heti Válaszban fotót kapó kávézót? Vitézy Tamás, Buday Péter és Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Igen, Szalay-Bobrovniczky volt a Heti Válasz lapigazgatója éveken át. Ez nem hirdetés. Ez csak elhallgatása valaminek, amit ha tudna az olvasó, csóválná a fejét a polgári Heti Válaszon. Lehet írni a volt lapigazgató új vállalkozásáról, csak akkor szólni kell, hogy ki is ő. Ilyen egyszerű.

Borókai Gábor Szalay-Bobrovniczky Kristóf távozása óta egyszemélyben lapigazgató és főszerkesztő a Heti Válasznál. A tulajdonosok jobb, ha tudják: a lap ennél többet érdemel. Fizessenek meg egy kiadóvezetőt, hogy a főszerkesztő tehesse, ami a dolga: szólni, ha az értékesítési osztály kezdi átvenni a hatalmat a szerkesztőség felett.

Megszűnik a Budapesti7Nap – írja a Kreatív Online egyelőre meg nem erősített híre. Ez több dolog miatt meglepő, még akkor is, ha a bukás lehetőségét már az induláskor is látni lehetett (kulcsos).

1. A Pannon Lapok Társasága (PLT) több megyében ad ki helyi lapot
2. Hozzá tartozik az ingyenes, vidéki lapokat kezelő Maraton-lapcsoport
3. Pár éve megvette az ingyenes küldemények (Tesco prospektus stb.) kézbesítését végző DM Hungaryt
4. Saját nyomdája van Veszprémben
5. Az egy évvel ezelőtt indított lapba egy milliárd forintot fektetett, a Kreatív akkori összefoglalója szerint (kulcsos)

Mi kellett volna még ahhoz, hogy valaki sikeres, ingyenes, helyi (budapesti) lapot csináljon?

A bukásnak több oka lehet.

Az MTV élt a tegnapi posztunkban felajánlott lehetőséggel, és reagált a Belgrádot átmenetileg Horvátországba helyező m2-Híradó feliratra: "A hibásan szereplő feliratot – mint kiderítettük –, két panel (bonyolult számítógépes technika) összekeveredése okozta a látott montázsban, mindazonáltal világos, hogy ez nem mentség. A Magyar Televízió Hír Főszerkesztősége elnézést kér a Nézőitől" – áll a tévé sajtóosztályától érkezett korrekt emailben, amelyben egyúttal arra is rámutatnak, hogy egy anyaggal korábban még helyesen szerepelt az ország, és igazából tudják. (Ezt amúgy mi sem hallgattuk el.)

Galambos kolléga közben a CNN-nel bonyolódott levelezésbe, az ő némivel géphangúbb partnere egy erőtől duzzadó "Thank you from CNN!"-nel nyitott, majd az emailben megköszönik a hiba jelzését, és közlik, hogy kijavították azt. A magyarázatot ők lespórolták, de hát tudjuk, hol a helyünk.

Épp mire jelezte az előző posztban bepartizánkodó Gábor, addigra a FigyelőNet is kiszúrta, hogy a CNN ma reggel (magyar idő szerint) olyan tudósítást adott le a tegnapi belgrádi zavargásokról, amelyet konkrétan egy Andrássy úti, budapesti ultratüntetés képsorai nyitnak és zárnak, egy kisföldalatti-megálló lejáratával, magyar zászlókkal és rendszámokkal. (Elég aggresszív a cím: "Magyarországról hamisít a CNN".)

Az FN kitúrta az amúgy AP-archívumból származó videót is, itt megtekinthető. Ugyanők – egyelőre eredménytelenül – a hírtévét is megkeresték magyarázatért. Addig is házi feladat minden kedves szerkesztő olvasónknak átírni az archívumokat, hogy '99-ben a szerbeket léptették be hirtelen a NATO-ba, hogy az ő légterükben tankolgatva tudják bombázni Budapestet és a százhalombattai finomítót.

FRISSÍTÉS2 (17:48): VV olvasónk szerint kedd éjjel a Deutsche Welle is budapesti képsorokat használt a hírekben a belgrádi eseményekhez.

FRISSÍTÉS (13:13): Mint azt ds9 nevű olvasónk jelezte, az m2 kedd esti híradójának eközben sikerült a tudósító bejelentkezése közben a "Belgrád, Horvátország" feliratot tenni a képernyő tetejére, lásd a képet lent és a videótárban itt, 8 percnél. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az előző anyagban még Szerbia volt.)

A gyomrost azonban pont az MTV viszi be saját magának: az mtv.hu címlapján, épp a Híradó feliratú boxban délután fél kettőkor pont azon röhögnek, hogy a CNN nem tudja, Belgrád vagy Budapest. Zseniális öngól, nem tennék hozzá semmit, inkább megkérdezzük őket, ők szeretnének-e.

VENDÉGPOSZT Csuday Gábor, a Kreatív médiarovat-vezetőjének írása. Nem nagyon szöszöltek a Népszabadság szombati számának szerkesztői: három oldal különbséggel két finoman fogalmazva ellentmondásos cikket hoztak le. Az egyiket a Viasat3 kontra ORTT-perről a 11. oldalon, a másikat a földi digitális platform indulásáról a 14.-en.

Nem tudom, hány lépésre van a média és a gazdaság rovat szobája, és hogy a nevezett rovatok munkatársai milyen rendszerességgel futnak össze a SZIKKTI egykori épületében, de minimum a napos szerkesztőnek fel kellett volna tűnjön, amikor elé került az aznapi lapszám első változata, hogy a két cikk beszélget egymással – és hát nem nagyon találkozik össze a mondanivalójuk.

Miközben az első cikk azzal végződik, hogy a Viasat3 időhúzásra játszik, hátha a sokat halogatott új médiatörvényben máshogy szabályozzák a kereskedelmi tévék közszolgálati kötelezettségeit, és így megúszhatja az "országossá nyilvánítást", addig a 14. oldalon
simán lehozzák, hogy a Viasat ingyenesen lesz benn az Antenna Hungária által a minap elnyert egyik országos digitális multiplexen. Lehet, hogy csak én foglalkozom túl sokat a témával, de én kérdeztem volna kettőt az érintettektől, és minimum utaltam volna az egyik cikkben a másikra – ami az online felületen egy sima linkeléssel megoldható lett volna…

Az eheti Naracs tele van jobbnál-jobb cikkekkel. Varró Szilvia nagyon érzékletes riportban számol be a Szikszói Gárda-vonulásról. „Közben újabb és újabb csoportok érkeznek; a miskolci vajda, Lakatos Attila legalább száz romát mozgósított, vele jönnek a legsúlyosabb arcok. Szétvarrt, kopasz, kigyúrt, napszemüveges, divatosan öltözött férfiak, sokan közülük középosztálybeli nácinak is elmennének. (…) Újabb csapat érkezik, ezúttal a vézna szegényeké, akik behúzodnak a napszemüvegesek mellé; uzsorás és áldozata, gazdag cigány és csóró csávó együtt várja a milicistákat.”

Ugyanitt Jászberényi Sándor interjúja egy Fatah-taggal Kairóban (Ezek rosszabbak a zsidóknál). A szöveg hihetetlen közel hozza a palesztin valóság abszurditását, és a hétvégi robbantás után különös aktualitása van. Szintén a Narancsban, szintén Varró Szilviától egy rész a TASZ Oknyomozó programjának sorozatából. Ez nem annyira kiemelkedő, de a szikszói riport kárpótol érte.

Parászka Boróka Kudarc után köpönyeg című cikke - még mindig Narancs - viszont remekül foglalja össze egy oldalban, hogy mi is történik az erdélyi magyar politikában. "Mert akár Markó, akár Orbán, akár a közelmúltban Erdélybe látogató Fodor Gábor vagy a határon átüzenő Lendvai sürgeti is az etnikai egység megsziládítását (érdekes módon mindenki ugyanazt mondja), a helyi politikai realitás szerint ez már idejétmúlt, és hosszú távon nem működhet tovább." Link sajnos egyikhez sincs mert nincsenek fent a mancs.hu-n. De a lapot meg lehet venni!

Hogy mit gondolok Majtényi Lászlóról, kiderül a lapombudsmanokról szóló korábbi posztban. Annál nagyobb meglepetéssel olvastam Debreczeni József egyoldalas cikkét (Az elnök tisztessége) a Népszabadság Hétvégében arról, hogy hogyan nevezte ki Majtényi Sólyom László vejét szóvivőnek. Ezt az ügyet maximum kimagyarázni lehet, de azt sem igazán. Kár érte.

Ja és a Narancs ráadásul egy jó címlapsztorival (és hozzá egyszerű, de igényes címlappal) is szolgál (A Mercedes-sztori). Ballai József cikke megmutatja a Mercedes beruházás elnyerésének hátterét – igaz, a Mercedes oldaláról itt sem tudunk meg sokat. Vagy nagyon jól zárnak a német cég kommunikátorai, vagy még a címlapsztoriba sem fért bele egy telefon (hogy utazásról már tényleg ne beszéljünk) Stuttgartba.

FRISSÍTÉS: Majtényi válasza Debreczeninek a Népszabadságban. (2008. 07. 30.)

FRISSÍTÉS 2: Probléma megoldva, az ORTT-szóvivő lemondott. (2008. 08. 04.)

 

"Szlovák sajtótörvény Kiskunmajsán" – szól az eMaSa remek kis cikkének címe, de igazából az amúgy hátborzongató új szlovák sajtótörvény ajándék a kiskunmajsai városi hetilapnál uralkodó abszurd viszonyokhoz képest. A fizetős Új Kun-Majsa a tízezres kisvárosban heti 1800 példányban kel el, ránézésre maguk lennének a nyomtatott sajtós sikersztori, egy baj van csak: hogy hiába magánkiadású a lap, a névhasználatért cserébe a 12-ből 4 oldalt hétről hétre a helyi pártok írhatnak tele. Ha ők nekilendülnek, zuhan a példányszám, ráadásul még csak nem is teljesen boldogok a politikusok.

Az eMaSa korrekt módon egymás után körbeszólaltatja a szabadkozó érintetteket, a konklúziót meg már a címben levonta, úgyhogy nem is baj, hogy nincs ennél bonyolultabban megírva a cikk. Az egyetlen hiba az, hogy nem derül ki, miért nem választ egy olyan nevet a hetilap, amit nem az idióta önkormányzattól kéne licencelni – de ez egyrészt legyen a majsaiak baja, másrészt az írás végére rakott hibátlan best of pártoldalak gyűjtésért meg is bocsátható.

Paul Lendvai rossz választás volt. A Népszabadság lapombudsmanja jellemzően az elmúlt hetek Népszabadságainak kommentált tartalomjegyzékét vagy általános publicisztikát közöl írásaiban . (A legutóbbi éppen kedden jelent meg.) Ehelyett módszeresen, szakmai részletességgel kéne elemeznie a lap újságírói hibáit vagy adott esetben rámutatnia arra, hogy milyen pozitív példákat talált benne. Általános megállapítások, felületes kritikák és utána a gyorsan hozzáfűzött "de azért…" jellegű dicséretek nem segíthetik sokban a szerkesztőség munkáját. A Népszabadságnál ombudsmanként kezdő páros Majtényi László és Miklósi Zoltán magasra tették a lécet, újszerűek, szakmaiak és ezáltal hiánypótlóak voltak Magyarországon. Sem Lipovecz Ivánnak, sem Paul Lendvainak nem sikerült a nyomukba érnie.

A magyar lapok közül egyedüliként a Népszabadságnál létezik ombudsman. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ez mennyire fontos és jó dolog. Bátor, igényes, a megújulásra hajlandó és kíváncsi lap képét mutatja egy olyan újság, amelyik a saját felületén, saját szerkesztőségi költségvetéséből költ arra, hogy rendszeresen rámutasson hibáira. (Igen, a Népszabadság csak kevéssé mutatja ilyen lap képét, de az ombudsmanok alkalmazása ebbe az irányba tett lépés.) Az intézmény eredeti célja az lenne, hogy a nyilvánosan kérje számon azokat a (szerkesztési) elveket, újságírói normákat, amelyeknek meg kívánnak felelni. Azért kellenek lapombudsmanok, hogy legyen aki nyilvánosan ellenőrzi azokat, akiknek mindennap az a feladatuk, hogy másokat nyilvánosan számon kérjenek. Lendvai általánosságokba fulladó szövegei erre a legtöbbször alkalmatlanok.

A Népszabadság próbálkozásai Lipoveczcel és Lendvaival jól mutatják, hogy nehéz helyzetben van, aki hiteles és rendszeres szakmai kritikát megfogalmazó lapombudsmant keres. Az, hogy nehéz ilyet találni csak illusztrálja, hogy milyen nagyon szükség van rá.

 

"Úgy érzi, a szocializmus európai bukásával a kapitalista világban újfent eluralkodott a kapzsiság, ezért öltött ismét álruhát, és ír cégekhez beépülve leleplező cikkeket Günter Wallraff" – vezeti fel az aktuális Figyelő Günter Wallraff-fal készült interjúját. Álljon itt az első kérdés, a folytatás meg szerencsére egy az egyben olvasható odaát. (Az interjú ráadásul az Antagon-szerző Galambos kollégáé.)

Török vendégmunkásként vagy a Bild című bulvárlap álruhás szerkesztőjeként Európa-szerte ismerik a nevét. Húsz évig mégsem volt ilyen „bevetésen”, aztán tavaly egy call-centerben, az idén pedig egy nagyüzemi pékségben szerzett tapasztalatait vette fel rejtett kamerával. Relevánsnak érzi most is két évtizeddel ezelőtti módszereit és megközelítését?

Tulajdonképpen borítékolható volt, hogy a nyári uborkaszezon és a rettenetes tulajdonosi inkompetencia elegye valami különösen fényes kisülést fog okozni Széles Gábor birodalmának egy pontján, a pénteki Magyar Hírlap "Országos kedvenc az Echo Tv" szövegű címlapja mégis váratlanul ért – igazából erre lehetetlen is lett volna felkészülni.

Szép, bár szándékoltan ködös balladában énekli meg szabóZ egy újságírópár viharos szakítását az Indexen. A cikk szerint volt minden – kölcsönös fenyegetések, zaklatások, iWiW-re pakolt félmeztelen képek –, de hogy melyik ki volt, ki kezdte meg miért, meg sem próbálja eldönteni. (Helyesen: semmi köze.)

Eszter, a lány viszont felnyomta a nem MÚOSZ-tag Mihályt a MÚOSZ Etikai Bizottságánál, akik pedig boldogan lefolytattak egy, majd még egy eljárást, végül arra jutva, a srác "nagy valószínűséggel méltatlanná vált az újságírói hivatás gyakorlására". Minthogy Mihály nem tag, ez nem kötelező érvényű határozat, csak állásfoglalás - hogy mégis legyen súlya, a biztonság kedvéért kitették hát a döntést a MÚOSZ-honlapra és a srác főnökének is elküldték.

Két kellemes olvasnivaló – hogy tartsuk a sztereotípiákat, mind a kettő valamelyik Times-ból. Az egyik a New York-iból: a NY Times szombati Magazine-jának vezető cikke, a "No Babies?", ami azt próbálja megfejteni, miért fogynak Európában az emberek, és gyorsan arra jut, hogy két modell működik: a nagyon családbarát szociális rendszeres (Skandinávia), meg a nagyon liberális-rugalmas munkaerőpiacos (USA), a nem-skandináv európai országok pedig a maguk rugalmatlan hagyományaival nem véletlenül csökkennek. Képernyőről ijesztően hosszú, de szépen megírt cikk, ami még jól jöhet muníciónak a főállású anyaság meg a kormányzati bébiszámla kapcsán folytatott vitákban.

A másik meg a londoni The Times cikke, a beszédes című "The families who set up home in the Buchenwald concentration camp". A Times-ban ritkább vendégek a riportok, a lap valahogy a színesebb tartalmaknak fenntartott times2 mellékletben sem nagyon hengerel emlékezetes anyagokkal, ez viszont eléggé nagyon jó cikk arról, hogy hogyan vették meg/ki az egykori buchenwaldi koncentrációs tábort őrző SS-esek házait új lakók, és hogyan próbálnak most nem beszélni arról, mi történt ott egykor. Van magyar vonatkozás is, ahogy arra a cikk is kitér: Buchenwaldba egyrészt főleg a környékünkről kerültek zsidók és mások, és – ahogy a tudósító is leírja – köztük volt Kertész Imre is.

Tartjuk az átlag kétnapos lemaradást a világ mögött: a melóhegyek mögül pont ebben a tempóban tudom követni, mi történik. Hétfőn például egy baromi szép, képekkel teli oldal történt a Népszabadságban: a globális médiapiacot nyilván nem rengette meg, kis túlzással viszont magyar sajtótörténeti szempontból mérföldkő – minimális mennyiségű szöveg mellett féloldalas kép és még egy mozaik emberi méretű másik képekből az Eb-döntő utánról, de nem a hátlapra dugva a színesek közé, hanem konkrétan a hatodik oldalon, a külpol rovat legelején. Navégre.

A klasszikus kérdés kistelepülési változatára egyelőre nem tudjuk a választ. Történt ugyanis, hogy a galgagyörki sajnálatos eseményeket több forrásból próbáltuk megérteni, de elvesztünk a részletekben. Ugyan nem csak a magyar médiát sújtja a párhuzamos narratívák átka, de jelen esetben a világnézeti, társadalomfelfogási különbségekől adódó eltérő értelmezések homlokegyenest ellentmondanak egymásnak.

"Megnéznénk az Unicum-gyártást és írnánk róla." "Oké, gyertek, mondjuk pont a gyártást nem nézhetitek meg." "Akkor interjúznánk a Zwackkal." "Azt sem lehet, nem szereti az Indexet, nem ér rá, nincs itthon." "Jó, akkor csak elmennénk, lófrálnánk az udvaron és lelkendeznénk a cégről, nagyon durva uborkaszezon van." "Király, gyertek."

Vagy így került az Index tetejére a Zwack Unicum Zrt.-ről szóló anyag szombat délelőtt, vagy még két eset lehetséges: hogy az Indexnél tényleg őszinte és mély szerelem alakult ki egy hosszú péntek éjjel a cég iránt, vagy esetleg hogy ez itt egy rohadt nagy jelöletlen pr-cikk.

Ha erős jóindulattal nézem, akkor cégprofil, de ez viszonylag mérsékelt számú szombat délelőtti Index-olvasót érdekelhet. Nem mondom, Zwack Péterrel beszélgetni a tradícióról, az még oké lenne, megnézni az egymilliomodik üveg legyártott Fütyülőst és gonzó-berúgni a cég udvarán szintén, na de a pálinka-gyártásvezetőtől semmit nem megtudni a nevén kívül, majd leírni, hogy miket forgalmaz még a cég? Was?

(Néhány hete egy másik erős hétvégi PR-cikk hullámról itt írtunk.)

• Nemzetközi oknyomozó-újságíró konferencia Norvégiában. Drága, de az ismertetők alapján az európai oknyomozók csúcstalálkozója.  

• 10 napos szeminárium kelet-európai újságíróknak Lipcsében. A szászországi tartományi médiaintézmények által szervezett program. Német médiarendszer, online továbbképzés, politikustalálkozók.

• Gorbacsov kutatói ösztöndíj. Három éves médiakutatói program az oxfordi egyetemen. Témák: sajtószabadság, nemzetállamok és a globalizáció.
  

• A WAZ (Pannon Lapok Társasága, HVG)  és a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IJF) közös újságíródíjat alapít. Pályázni minden olyan országból lehet, ahol a WAZ jelen van. A díjat olyan cikkeknek ítélik majd oda, amelyek a független média ellenőrző szerepét jól kihasználják. További részletek novemberben, a 2. Délkelet-európai Médiafórumon (Ilyen volt a tavalyi.). Első díjkiosztó 2009-ben. Díj: 10 000 euró.

„Pr-katasztrófa a semmiért” – így foglalta össze a Deutsche Telekom szóvivője egy hamburgi újságíró-konferencián, hogy mit gondol a lehallgatási botrányról. (Erről az eMaSa többször is írt és a tavalyi konferenciáról is beszámoltak.) Philipp Schindera arra utalt, hogy elődjei különösen nagy hülyeséget csináltak. Nem csak, hogy kockáztatták a Telekom imázsát és a végén valóban egy pr-katasztrófát okoztak neki, de mindezt valójában a semmiért tették. „Mire mentek azzal az információval, hogy tudták, ki kivel telefonált, ki, mikor beszélt a vezetők közül újságírókkal? Felhasználni úgysem lehetett, azt pedig, hogy ki szivárogtat a sajtónak, máshonnan is meg lehet tudni.”

A Telekom szóvivője állta a sarat és tette, amit ilyen helyzetben tenni lehet: elismert, részletezett és ahol lehetett védte a cégét. De a lényeg az volt, hogy megjelent. A kimagyarázhatatlannak tűnő botrányon ez nem finomít, de jelzi: elismerik a hibájukat, hajlandóak róla beszélni, és ahogy lehet, megpróbálják feldolgozni. A cég vezetőinek persze bizonyos szempontból könnyű dolguk van. A megfigyeléseket még az előző menedzsment rendelte el, így személyes felelőségük nincs. Mégis jó volt látni, hogy a Telekom kommunikációs vezetőjének eszébe sem jutott relativizálni az ügyet, és nem vetette a vele szemben ülő Spiegel főszerkesztő szemére a Big BroTher-ös címlapot. (Pár újságíró miatt miért kell az egész Telekomot besározn stb....)

Hogy ne csak mindig ekézzük szegény magyar sajtót, ideje megemlékezni néhány sikerültebb teljesítményről. Egyrészt még az SZDSZ-elnökválasztás hetében öröm volt nézni, ahogy az Index, a Hírszerző és a Narancs is módszeresen megcsuklóztatta a t. elnökjelölteket, már csak azért is, mert a liberális eszmétől egyik lap sem áll éppen krónikusan távol (ha a párttól magától különböző távolságot tartanak is). Szóval rég olvastam annyira vigyorogva cikkeket, mint azokat – amikor az Ukridge által egyoldalú védőoltás-ügyi cikkéért elmarasztalt Varró Szilvia azt mondja Fodor Gábornak, hogy "Ezek lózungok", az igazából tévéinterjúért kiált. (Így mobilnetről, autópályán bocs, de nem tudok linkelni, szilárd internethez érve pótoljuk.)

A másik régi hiányt pótló cikk az egyszer általam már gusztustalanul hátbadicsért Szlankó Bálint Afganisztán-cikkszériája, aminek a múlt héten elesett Kovács Gyula tűzszerész ad szomorú aktualitást. Nekem az jött be körökkel jobban, hogy az [origo] kiküldetésében végre valaki úgy járta meg a sivatagi káoszt, hogy nem a Honvédelmi Minisztérium gépével (meghívására, pénzén) került oda. A remek kis riportok itten, sorban: a helyzetről, a biztonságról, a nők helyzetéről, az ópiumtermelés és -fogyasztás nyomorult Mekkájáról.

Másrészt a Narancsban megjelent ugyanőtőle egy Oknyomozós támogatású cikk (itt a teljes, bővített), amiből sok oknyomozni való titok ugyan nem derül ki, de végre rendesen körbe van háttérinterjúzva – itthon és külföldön is –, hogy mi az istent keresünk mi ott és jó-e az; azután, hogy az utóbbi kérdésre adott "igen" választ 2002 óta kvázi axiómaként kezeli a sajtó. És van benne egy mondat, ami hirtelen fájóan aktuálissá vált: "»Majd akkor meglátjuk, hogy mennyire erős a belpolitikai konszenzus az afganisztáni misszió mögött, amikor meghal az első magyar katona« - mondja tömören Szenes Zoltán, a volt vezérkari főnök."

Akinek nincs energiája a riportokat és a háttérmagyarázást is végigolvasni, nagyjából a kettő szintézisét kapja Az Egyetlen Magyar Újságíró, Aki Megtalálja Az Ír Kocsmát Kabulban (még mindig Bálint) HVG-s villámpublis összegzéséből.

És ha már Afganisztán, nyilván az elesett katona ürügyén a Hírszerzőn is lejött egy cikk hétvégén, ami viszont az egyik legfókuszmentesebb és szerkesztetlenebb írás, amit valaha az oldalon láttam. Egy a küldetést megjárt volt századossal készült interjúra épül, más megkérdezettek vagy egyéb kontextusba helyezés nélkül, és vannak benne teljesen használható portré-elemek (bárcsak ott lenne majd most, hogy a tervek szerint harcba is mennek egységek), szörnyű általánosságok (Afganisztánban bujkál az ellenség és civilül néz ki), meg egy nagyon erős sztori ígéretét hordozó elejtett mondatok a levegőben hagyva arról, vannak-e elitegységek az elitfeladatokra készülő honvédségben, és hogyan zilálnak minden próbálkozást egykedvűvé a '89 előttről ittfelejtett főtisztek.

VENDÉGPOSZT Balla Zsolt, a Budapest Sun főszerkesztő-helyettesének írása. Magyarellenes vádak címmel reagált a keddi címlapján a Der Spiegel magyar szélsőjobbról szóló írására a Magyar Hírlap. Az "MH-Összeállítás" néven futó, műfajilag besorolhatatlan, kopipésztelt szöveg figyelmen kívül hagyja az újságírás és a logika minden szabályát.

A háttérsztorit mindenki ismeri, a Der Spiegel aktuális számában közöl egy írást arról, hogy Magyarországon ismét szalonképessé vált a szélsőjobb, nem kis részben annak köszönhetően, hogy a Fidesz politikusai potenciális támogatóiknak tekintve a szélsőségeseket inkább lavíroznak, mintsem elhatárolódjanak tőlük. A cikk külön kitér Bayer Zsolt és Orbán Viktor bratyizására, illetve Bayer Zsoltra, aki "a jobboldali konzervatív Magyar Hírlapban rátámadt a zsidó értelmiségiekre".

Nyilván ez utóbbi mondat tiport az MH-stáb lelkébe, ha az embert (újságot, szerkesztőséget) személyében támadja meg egy nemzetközileg elismert sajtótermék, az címlapsztori. Furcsább viszont, hogy a jelek szerint a címlapsztori "összeállítója" nem feltétlenül olvasta az eredeti írást.

A foci Eb kezdetén, az erdélyi önkormányzati választások után és az SZDSZ elnökválasztása előtt a Heti Válasz úgy gondolta, hogy az aktuális (múlt csütörtökön megjelent) számhoz a celebrity death match a nyomtatott sajtóban idáig méltatlanul mellőzött műfajával próbál villantani egyet. A húzás valószínűleg bejött, a Vágó István vs Fábry Sándor címlap és az azokat hirdető plakátok láttán egy csomó ember – köztük én – megvette a lapot, talán azért, mert a Heti Válaszról meg mondjuk Vágó Istvánról külön-külön is az értelemre asszociál (és a politikai előjeleket most hagyjuk). Hiba volt: rég lehetett egyébként normális lapban annyira idegesítő dolgot olvasni, mint most ez a címlapinterjú.

Amióta néhány hónapja egy sajtótájékoztatónak álcázott félnyilvános sírófesztiválon élőben is találkoztam egy hol a Magyar Rádió, hol a köztévék mellett lassan tíz éve civil kurátorként üzemelő hölggyel, aki büszkén mesélte az egybegyűlteknek, hogy ilyen vagy olyan egyesület színeiben, de mindig bejut a kuratóriumokba őrizni a lángot, a maradék hitem is elveszett abban, hogy a magyar tévé/rádió körüli civil- és pártkuratóriumos rendszernek bármi értelme van.

 
Ez ugyan azóta sem változott meg, de a fenti sokk óta bevallom, az idevágó hírek követésével is felhagytam. Kiss Ádám tegnapi Hírszerzős cikke viszont remekül és tömören összegzi, miről maradt le az elmúlt hónapokban, aki hozzám hasonlóan így tett. Kisstílű, öncélú politikai játszmák, expolitikusok és más álcivilek, valamint ellenpontnak Majtényi László, az ORTT hagyományrombolóan normális (erről még írunk) új elnökének néhány reakciója odaát.

"Újra megvonták a támogatást a Hankooktól" - állította egy címlapon is hivatkozott címében a Magyar Nemzet múlt hét csütörtökön. A cikkhez tartozó képaláírás szerint "továbbra sem tartja be a szabályokat a koreai cég". A hírt aztán még aznap az MTI-n keresztül az Origo, a Stop.hu, a Ma.hu és a Fidesz.hu, illetve még ki tudja, hányan hozták le. A Népszabadság pénteki rövidhíres verziója szerint pedig "Ha kérne, se kapna képzési támogatást a Hankook". (A forrásokat a mitortent.hu-n szedtem össze.)

A csütörtöki Magyar Nemzet és a rá hivatkozó MTI hír még arról számolt be, hogy a Hankook már megint nem tartott be bizonyos munkaügyi szabályokat és ezért nem kapja meg a pályázott egymillió eurós támogatást. Azért már megint, mert tavaly 143 millió forintot valóban nem utaltak át a koreai cégnek, miután munkaügyi szabálytalanságokat találtak náluk.

A mitortent.hu-n lévő oldalak közül egyedül a Privátbankár.hu és a HRforum.hu, illetve a Népszabadság rövidhíréből derül ki a cég állásfoglalása is, ezek szerint azért nem kapott, mert nem is pályázott – azaz a Magyar Nemzet cikke a támogatás megvonásáról egyszerű álhír. Arra azonban már senkinek nem futotta, hogy felhívja a Munkaerőpiaci Alapot, ugyan már, mondja meg, kinek van igaza. Volt-e ilyen döntés és pályázott-e egyáltalán a Hankook? Ez elsősorban az MTI feladata lett volna, amikor ellenőrzi a Nemzet értesülését. De ha már ők nem tették meg, az újságírók, akiknek a kezében volt a Hankook közleménye, vajon mit gondoltak?

A Figyelő két hónapja még azt értesülte, a készülő Pannon-portál a lenyomhatatlan duó, az Index és az Origo babérjaira tör majd. Nos, ma elindult a szájt (fogunk csinálni egy "elindult" rovatot, komolyan), és ilyen ambíciókról (már?) szó sem esett. Arról viszont igen, hogy - csakúgy, mint a másik új versenyző, a Zoom esetében - néhány százmilliós befektetésről van szó. A Zoomon még sejteni, mi került többszázmillióba, az Infósarok / Hírsarok oldalpárnál viszont tippem szerint legfeljebb a reklámkampány fog majd.

Június végén Friderikusz ismét lezár egy fejezetet az életében. A Friderikusz Most című műsor megszűnését közös közleményben jelentette be a műsorvezető és az ATV a következő mondattal: "úgy érezzük, ennyi idő alatt kimerítettük azokat a kereteket, amelyek között egy kereskedelmi televízió és egy ilyen típusú műsor együtt tud működni". Magyarul a nézettséghez képest aránytalanul sokat költöttek a műsorra, s a csatorna ezt megelégelte.

Nem kívánok abba belemenni, hogy egy mélyebb, elemző, valóban nem széles rétegnek szóló műsornak mekkora nézettség lenne az ideális. E helyütt arról szólnék, vajon két és fél év alatt miért nem sikerült Friderikusznak áttörést elérnie ezzel a tagadhatatlanul igényes, eddigi munkáihoz hasonlóan profin elkészített műsorával, amely mind mélységében, háttérmunkában, mind kivitelezésben, színvilágában messze lekörözte a többi ATV-s műsort. Ha úgy tetszik: miért nem szögezett rendszeresen a képernyő elé például engem, politika és a közélet dolgai iránt meglehetősen érdeklődő nézőt.