Hogy ne csak mindig ekézzük szegény magyar sajtót, ideje megemlékezni néhány sikerültebb teljesítményről. Egyrészt még az SZDSZ-elnökválasztás hetében öröm volt nézni, ahogy az Index, a Hírszerző és a Narancs is módszeresen megcsuklóztatta a t. elnökjelölteket, már csak azért is, mert a liberális eszmétől egyik lap sem áll éppen krónikusan távol (ha a párttól magától különböző távolságot tartanak is). Szóval rég olvastam annyira vigyorogva cikkeket, mint azokat – amikor az Ukridge által egyoldalú védőoltás-ügyi cikkéért elmarasztalt Varró Szilvia azt mondja Fodor Gábornak, hogy "Ezek lózungok", az igazából tévéinterjúért kiált. (Így mobilnetről, autópályán bocs, de nem tudok linkelni, szilárd internethez érve pótoljuk.)

A másik régi hiányt pótló cikk az egyszer általam már gusztustalanul hátbadicsért Szlankó Bálint Afganisztán-cikkszériája, aminek a múlt héten elesett Kovács Gyula tűzszerész ad szomorú aktualitást. Nekem az jött be körökkel jobban, hogy az [origo] kiküldetésében végre valaki úgy járta meg a sivatagi káoszt, hogy nem a Honvédelmi Minisztérium gépével (meghívására, pénzén) került oda. A remek kis riportok itten, sorban: a helyzetről, a biztonságról, a nők helyzetéről, az ópiumtermelés és -fogyasztás nyomorult Mekkájáról.

Másrészt a Narancsban megjelent ugyanőtőle egy Oknyomozós támogatású cikk (itt a teljes, bővített), amiből sok oknyomozni való titok ugyan nem derül ki, de végre rendesen körbe van háttérinterjúzva – itthon és külföldön is –, hogy mi az istent keresünk mi ott és jó-e az; azután, hogy az utóbbi kérdésre adott "igen" választ 2002 óta kvázi axiómaként kezeli a sajtó. És van benne egy mondat, ami hirtelen fájóan aktuálissá vált: "»Majd akkor meglátjuk, hogy mennyire erős a belpolitikai konszenzus az afganisztáni misszió mögött, amikor meghal az első magyar katona« - mondja tömören Szenes Zoltán, a volt vezérkari főnök."

Akinek nincs energiája a riportokat és a háttérmagyarázást is végigolvasni, nagyjából a kettő szintézisét kapja Az Egyetlen Magyar Újságíró, Aki Megtalálja Az Ír Kocsmát Kabulban (még mindig Bálint) HVG-s villámpublis összegzéséből.

És ha már Afganisztán, nyilván az elesett katona ürügyén a Hírszerzőn is lejött egy cikk hétvégén, ami viszont az egyik legfókuszmentesebb és szerkesztetlenebb írás, amit valaha az oldalon láttam. Egy a küldetést megjárt volt századossal készült interjúra épül, más megkérdezettek vagy egyéb kontextusba helyezés nélkül, és vannak benne teljesen használható portré-elemek (bárcsak ott lenne majd most, hogy a tervek szerint harcba is mennek egységek), szörnyű általánosságok (Afganisztánban bujkál az ellenség és civilül néz ki), meg egy nagyon erős sztori ígéretét hordozó elejtett mondatok a levegőben hagyva arról, vannak-e elitegységek az elitfeladatokra készülő honvédségben, és hogyan zilálnak minden próbálkozást egykedvűvé a '89 előttről ittfelejtett főtisztek.