"A közéleti hangnem eldurvulásától a sajtófotók sem tudnak függetlenedni" – mondja a Marketing&Média politikai lapok képanyagáról szóló cikkének egyik megszólalója. Orbánt és Gyurcsányt előnyösen nehéz fényképezni, a magyar képekben több a szimpla kifigurázás, mint az elgondolkodtatás – mondja a többi interjúalany, bővebben lásd odaát.

Ukridge az újraélesztett Verbális Numerákon pedig épp a múlt heti Narancs védőoltásokat támadó cikkét cincálja szét sorról sorra. Felvezetés tőle:

Van kevés számú olyan téma, ahol a nagyfokú újságírói dilettantizmus és részrehajlás szabályszerűen kiborít. Ezek minden esetben az intellektuális tisztességtelenséget vegyítik a közvetlen károkozással.

[...]

Az elkövetőket és az érintett orgánumok főszerkesztőit nyílt levélben szembesítem az újságírói etika alapjaival és az olvasók félretájékozatásából eredő egészségkárosítás előidézésének felelősségével. Az első delikvens a Narancs.

Azon kevés Antagon-olvasó számára, akik úgy interneteznek, hogy Indexet meg nem olvasnak, közöljük, hogy elindult az Index korábban már megharangolt sportszájtja, szokásosan idióta névvel (Sport Géza - én még nem értem, de sportról lévén szó, ez nem jelent semmit). A szájtsága nagyjából egy fejlécnyi eltérést jelent az anyalaptól, de talán ez is elég lehet ahhoz, hogy az Index beégesse olvasói fejébe, hogy az olimpia/Eb sporttolulás alatt nem csak a Nemzeti Sportot lehet csekkolni.

Ráadásul ha jól figyelem az impresszumot, nem csak vizuális a rovathízlalás: a szezonkezdés előtt fel is vettek egy rakás sportost, ránézésre megduplázva a rovat létszámát (hatra). Az Antagon szakszervezeti bizottsága nagyon reméli, hogy őket nem fogják egyből kirúgni augusztus végén – de úgy tudni, nem, az Index fenntartható sportszájtban bízik.

(Esetleg majd átképzik őket, láttunk már olyat mostanában: a Népszabi-sportos Murányi András szabadidejében a Zónán önmegvalósít, és amennyire követem, újabban a munkahelyén is hangulatos, ámde sporttalan dolgokat írogat.)

A Deutsche Telekom vezetőit egyre jobban bosszantotta 2005-ben és 2006-ban, hogy a Capital című gazdasági havilapban belső információk jelentek meg a cégről. Az újságíró mindig ugyanaz volt: Reinhard Kowalewswky. Az igazgatóság és a felügyelő bizottság (FB) vezetőjének gyanúja szerint a cég egyik szakszervezeti vezetője adta ki a bizalmas adatokat, bizonyítani azonban nem tudtak semmit.

Jó megoldásnak tűnt tehát, ha a gyanúsnak vélt szakszervezetis, illetve az újságíró telefonjáról indított és fogadott hívásokat összehasonlítják, hogy kiderüljön, beszéltek-e egyáltalán egymással. Az adatokhoz, ugye, nem kellett messze menni. A feladatot a Telekom egy kis berlini cégre, a Network.Deutschland-ra bízta. Miután kiderült, hogy a két fél valóban beszélt egymással -- a beszélgetések tartalmát nem hallgatták le, csak azt nézték meg, hogy ki kit hívott és mennyi ideig tartott a kapcsolat --, a cég FB vezetője már nagyobb lendülettel vonhatta felelőségre a szakszervezetist.

Az akciót olyan sikeresnek találták, hogy további megbízást is adtak a cégnek. A berlini irodában kielemeztek minden a Telekomról szóló cikket, besorolták aszerint, hogy mennyi bizalmas információt tartalmaztak és ez alapján összeállítottak egy listát a „Telekomra veszélyes újságírókról”. Ezeknek az újságíróknak a vonalas számait aztán összehasonlították az igazgatóság fogadott és indított híváslistáival, így próbálva megelőzni a kiszivárogtatást. Sajtóértesülések szerint a Telekom biztonsági emberei még egy gyakornokot is megbíztak a Capital szerkesztőségében, hogy jelentsen a telekommunikációs cég számára.

Mindezt a Süddeutsche Zeitung hozta nyilvánosságra, igaz, az ügy kirobbanása nem újságíró teljesítmény volt. Maga a Telekom robbantott, miután a Network.Deutschland április végén egy faxban szorgalmazta, hogy utalják át neki a már hónapokkal korábban leszámlázott 400 000 eurót, annak érdekében, hogy „indiszkrécióktól mentesen véget tudjanak vetni az üzleti kapcsolatuknak”. A Telekom -- ahol a megfigyeléskor még egy másik vezetés volt -- zsarolást sejtett a fax mögött és inkább maga fordult a ügyészséghez.

A német sajtó, most azt találgatja, hogy a jelenlegi Telekom vezér belebukik-e a botrányba és hogy vajon a felszínre jutott eseten kívül volt-e több ehhez hasonló megfigyelés. (A korábbi német megfigyelési ügyről itt írtunk.)

Egy téma, amiről szó esik szinte minden kerekasztal-beszélgetésen, ahol a sajtó jeles és kevésbé jeles munkatársai a magyar sajtó aktuális problémáit taglalják: a cikkeknek álcázott PR-anyagok elszaporodása. A politikai napilapok képviselői elsősorban a bulvárlapokat ostorozzák, ám -- mint majd az alábbiak mutatják -- a politikai napilapokban is rendre találhatunk olyan interjúkat, riportokat, amelyeket mintha egy cég marketingosztályán alkottak volna meg.

Jelentem, a héten a PR-osok jól dolgoztak; ezen a hétvégén rendesen kijutott az olvasóknak az ilyen jellegű cégreklámokból. Két példa hétvégéről.

Szolid fáziskéséssel hozzuk a hírt: májusban jelenik meg a Reakció utolsó nyomtatott száma, nyártól feltuningolt online változatban él tovább a lap, amely a blog mellé, nem a blogból készül majd. A szerkesztőség saját bejelentése itt olvasható, okokról bővebben ott.

A Reakcióról készített korábbi interjúnk itt -- abból kiviláglik az is, mik lettek volna most az Üzleti Körülmények által áthúzott tervek. Nagy kár: a Reakció okosan és kellemesen tördelt, hiánypótló réteglap volt, gyakorta nagyon jó hosszú (papírra való) cikkekkel -- azaz másban volt erős, mint amit a net elbír majd. Ez a poszt is pont azért került most ide, mert gyorsfelmérésünk szerint messze nem minden print olvasó pörgette át rendszeresen a blogot.

Disclaimer: a Reakció egyik szerkesztője az Antagon szerzője.
Disclaimer-frissítés (június 2.): a bejegyzés szerzője cikket jegyez a Reakció búcsúzó printszámában.

Zsigmond Vilmos révén akad egy magyar társdíjazott is a május elején átadott amerikai magazindíjakon, az ASME National Magazine Awards-on. A Vanity Fair többek között kreatív fotó kategóriában kapott díjat: a tavalyi éves Hollywood-különszámba készítettek egy kedvesen öncélú, film noir stílusú retrósorozatot mostani színészekkel (Robert De Niro, Alec Baldwin, Robert Downey Jr, Ben Affleck, Pénelopé Cruz, a kakukktojás Pedro Almodóvar, satöbbi).

A Killers Kill, Dead Man Die-ról itt, alant van egy youtube-os slideshow minden videóra mániákusan rákattintóknak, de a képek magukban jobban ütnek, inkább azokat van értelme nézni.


A fő kredit a felkapott divatfotósé, Annie Lebowitzé, Zsigmond Vilmost közreműködőként jegyzik a díj honlapján, ami a beszámoló szerint nagyjából azt takarja, hogy miután megsimogatta az Oscar-díját, fogta magát és elment beállítani a fényeket.

És van még egy nagyon jó a nyertesek között: a riport-kategóriában díjazott, nem csak itthon tök ismeretlen Atlanta Magazine cikke, a kicsit ijesztő című You Have A Thousand Angels Around You mindent tud, amitől a jenki magazin-újságírás jó. Egy burundi, polgárháborúból menekült csajról szól, aki hét évnyi túlélés után szó szerint véletlenül Amerikába kerül, és még véletlenebbül egy élhető élethez is hozzájut. Alapvetően szikár és nagyon okosan működtetett cikk (bár nem mindenhol sikerül elkerülni a fölösleges hatásvadászatot és néha becsúszik egy kis szájbarágós pátosz), a dramaturgiából pedig bőven van mit ellesni.

Bár a sajtónyilvános programokat soroló MTI-tükörben szerepelt az immár ismét baráti Kína delegációjának budapesti látogatása, a magyar újságírókat nem engedték be, csak a delegációval érkező kínaiakat -- feltehetően azért, hogy az amúgy befektetős-barátkozós megbeszéléseken eszébe ne jusson megkérdezni valamelyik izgága firkásznak, hogy "Oké, oké, de hogy volt ez a dolog Tibetben?".

A Hírszerző (Kósa András) megpróbált utánajárni, ki volt a kitiltó és miért, de erre egyetlen érintett magyar szerv (Külügy, MeH, illetve a meghívó Szili Katalin és irodája) sem bírt válaszolni -- csak úgy kitiltódtak. Részletek itt.

Szolgálati közlemények:

• A Soros féle Open Society Institue egy elég kötetlen egyéves ösztöndíjat írt ki márciusban. A kiírásban külön kiemelték, hogy újságírók jelentkezését is várják, a jelentkezés folyamatos.
  

• Az UniCredit Bank és az osztrák hírügynökség az APA idén is kiírta a „Writing for CEE” újságíródíjat. A díj értéke 5000 euró.
  

• A német Protestáns és Katolikus Egyházak díja kelet-európai újságíróknak. A fődíj 2000 euró.
  

• Az Európai Parlament újságíródíja. (Még egy hétig lehet pályázni!) A díj értéke 5000 euró.
  

• A német n-ost kelet-európai tudósítóhálózat október 1-től 5-ig tartja következő konferenciáját Bukaresteben. (A program még nem elérhető.)
  

A szervezet egyébként sem érdektelen: kelet-európai újságírók németül megírt cikkeit közvetíti olyan német lapoknak, akik maguk egyedül nem tudnak tudósítókat fenntartani.

Ráadásul az n-ost most nyerte el az eurotopics nevű német állami portál szerkesztését is. Az eurotopics a teljes európai lappiacról közöl sajtófigyelést németül, angolul és franciául.

• A szintén német, netzwerk recherche (újságírói kutatások támogatására alakult civilszervezet) június 13-án és 14-én Hamburgban rendez konferenciát németül és angolul. Tavalyi tudósítás az e-masától itt. Idei program (sajnos csak németül) itt.

További konferencia, rendezvény és újságíródíj tippeket várunk!

Írtuk már, hogy néha kimondottan unalmas az újságírók rutinból levágott bezzeg-a-New-York-Timesozása, de most épp a netes Oscarként emlegetett Webby díjak mezőnyét tarolta le az online kiadás NYTimes.com. Ez lett a legjobb hírszájt és újság is a zsűri szerint, az újságban a közönség is egyetértett (a hír-kategória első helyét szerintük a szakmailag mostanában kritizálni trendi BBC News érdemelte ki).

A NYTimes.com ráadásul jelölt volt a messze nem csak újságoknak fenntartott legjobb dizájn, a legjobb megoldások és a legjobban megírt cucc kategóriában is (utóbbit a zsűri szerint a Wired nyerte, a közönség szerint meg az elképesztően addiktív és kimeríthetetlen, hülye kérdésekre okos válaszokat adó HowStuffWorks).

A Webisztán, akiknek köszi a figyelemfelhívást a díjátadásra, más kategóriák nyertesei közül szemezget.

Hogy bezárták, nem új hír, a Népszabadság le is hozta. Szombaton viszont már angolul is olvasható volt az ellenzéki „Másik Oroszország” mozgalom honlapján Alekszandr Lebegyev, a (volt) bulvárlap orosz milliárdos tulajdonosának cikke, amiből kiderül: milyen eszközei vannak a puha cenzúrának Moszkvában. 

London egyetlen komolyabb saját lapja, a délutáni Evening Standard utcai árusai és az aznapi szalagcímeket hirdető plakátok ugyanúgy hozzátartoznak a brit főváros képéhez, mint mondjuk a piros buszok vagy a taxik. És a csütörtöki önkormányzati választások előtti hónapokban a plakátokról üvöltő címek jól mutatták, hogy az újság ezúttal vastagon beleállt a kampányba.

Márpedig ahogy a londoni polgármester-választás csak a keresztnevükön emlegetett jelöltjei (a vörös sarokban regnáló Ken Livingstone és a kék sarokból érkező kihívó, Boris Johnson -- amúgy maga is ex-újságíró) a csörte legalább annyira szólt a két személyiség párharcáról, mint a kormányellenes protestszavazatokról. A monopolhelyzetben levő lap ebben a helyzetben állt Boris mellé és kezdte aprítani Kent, az 53:47-es győzelem mértékét látva pedig könnyen lehet, hogy ezek hozták meg a sikert. A Standard maga sem tiltakozik ez ellen, csak annyit tesznek hozzá: nem feltétlenül Borist akarták trónra emelni, csupán Kent mindenáron kibuktatni a hatalomból.

Remek kis játékszer indult el a napokban, ahogy arról a Webisztán beszámol: a mitortent.hu szorgos kis robotja hírportálok hasonló című cikkeit szedi össze csokorba. Így egyrészt egy helyen látszik, mik a magyarweb-szerte legjobban pörgő témák, másrészt az is, honnan indulnak el az egyes sztorik és ki vesz át kit, vagy hogy melyik szerkesztőség reagál a leggyorsabban vagy leglassabban.

Ahogy az elmúlt hetekben nyilvánosságra került a nemzetbiztonságilag őrzött intézmények köre, kisült, hogy a közmédiumok is beleesnek a szórásba. A Narancs (Bogár Zsolt) megpróbált utánakotorni, ez mivel jár.

Linkelném, de még nemvan online, úgyhogy a lényeg: a Dunát, az MTI-t, a Magyar Rádiót (MR) és az MTV-t tünteti ki ez a figyelem. A Narancs megkeresésére kommentálni csak Such György MR-elnök kommentálta a dolgot, aki nem tud róla, hogy a törvény kiterjedne rájuk, de attól még helyesli.

Szilvásy György titokminiszter titkársága azzal nyugtatta a lapot, hogy a törvény csak arra jogosítja fel az NBH-t, hogy az esetleges idegen befolyástól óvja a kulcsintézményeket, arra nem, hogy titokban információkat gyűjtsön. A cikk végkövetkeztetése szerint tehát az újságíróknak abban kéne bíznia: a titkosszolgálat alkotmánybarát módon, rendben dolgozik; azaz abban, amiben az ellenzék a szintén a szórásba eső önkormányzatok esetében most hangosan nem bízik.

Mégsem kell lemondani a német titkosszolgálatok vezetőjének, amiatt, hogy 2006-ban fél évig egy spiegeles újságírónő e-mailjeit is megfigyelte a szolgálat.

Pontosabban: az eddigi hírek szerint a Bundesnachrichtendienst (BND - a titkosszolgálat) egyik munkatársa külön engedély nélkül telepített egy trójai szoftvert az afgán gazdasági miniszter gépére, aki viszont Susanne Koelbllel, a Spiegel Afganisztánra specializálódott újságírónőjével is levelezett.

Az ügy kirobbanásakor éppen egy kétnapos berlini szemináriumon vettem részt, ahol a "biztonságos elektronikus kommunikációról" oktattak újságírókat. Mit lehet tenni?

Két cikk a délutánra: az egyik Kakuk György koszovói ENSZ-szóvivő visszaemlékezése a Zónán tavaly decemberre, amikor úgy volt, már akkor független lesz Koszovó, és a világsajtó odament megnézni, szétlövik-e egymást a szerbekkel. "A média vért akar, ezért az archívumhoz nyúl" itt.

Két nap alatt talalkoztam a BBC, az AP, az APF, a Reuters, a Der Spiegel, a Die Zeit, a Russia Today, a Russian Newsweek, a Duna tévé, az MTI tudósítójával. Mindegyik, kivétel nélkül az iránt érdeklődött: lesz-e balhé? Vajon egymásnak esnek-e a „törzsek”, és egymás vérét ontják-e majd? Széttártam a kezem, és sokszor elmondtam egymás után: „Nem, most nem lesz vérontás. Bocs…”

Csalódottak voltak. [...] Aztán jöttek a tudósítások. A híradásokat nézve, úgy tűnt, mintha egy újabb háború kirobbanásának a köszöbén állnánk, mintha már csak percek kérdése lenne az Armageddon.

A másik meg Mandula Viktor ismeretlen apropójú és kicsit sem korrekteskedő, cserébe lényeglátó összefoglalója a magyar napilapokról balszéltől jobbszélig a PR Heraldban, a "Pártseggnyalás kontra elvhűség". Akinek hozzám hasonlóan nincs gyomra mind a négy napilapot rendszeresen átböngészni, itt ellenőrizheti, nagy vonalakban miről marad le.

A Zoom és a Zóna indulása, illetve a készülő Pannon-portál alkalmából helyre kis körképet közöl a mai Figyelő, online is fent van az egész itt. Talán nem lepek meg senkit, ha lelövöm a poént: senki sem várja, hogy most kifordul sarkából az online hírpiac.

Viszont piaci esélylatolgatásokon és a nyilatkozó szakmabelieken kívül két új infó is akad a cikkben: egyrészt belengeti, hogy a nagy erőkkel faragott videós dolgok mellett még a nyári tetőzés előtt fellő egy sportoldalt az Index, másrészt azt írja, az eddig is főleg a gáláns ajánlatok miatt megénekelt Pannon-oldal konkrétan 500-700 ezres fizetésekkel kínálta meg a kiszemelt munkatársakat -- ami finoman szólva is durva. Ha valakinek (vagy a valakijének) tényleg mondtak ilyen számokat, kommentelje már ide név nélkül!

Nos, a múlt pénteki start óta sokan, sok helyen megénekelték már a Zoomot (a legátfogóbban lásd Pollnert), de mi is adunk róla egy gyors tartalmi látleletet. Annyi biztos, hogy a készítők ambíciózus céljai ellenére sem az Indexben, sem az Origóban nem kellett válságértekezletet összehívni az új hírszájt láttán. A Zoom a nem létező piaci rést töltené be, de egyelőre azt se csinálja jól.

Elindult a magát független hírportálként definiáló, többször -- talán a függetlenséghez képest a kelleténél többször is -- kifejtett módon balosokból és jobbosokból összerakott Zoom. "nagyon érdekes, hogy egy mozdulattal lelopták az indexet, szinte egészen font-szintig. meg hogy hozzászólásokat akarnak látni minden írás alatt, ami ugye kb egyenlő az öngyilkossággal" -- írja emailjében a startot észlelő Bálint.

Az Antagon majd csak késő éjjel tudja elővenni szolgálati górcsövét, addig is búvárkodjatok és ítéljetek. A főszerkesztői beköszönő, magyarázkodás és mission statement itt olvasható.

A Mokka adásában Jakupcsek Gabriella először leszélsőbaloldalizza az -- amúgy jól láthatóan és bevallottan jobbközép -- Reakció havilapot és elszúrja az egy éve megváltoztatott nevét, majd a tisztázás után feltesz egy minősítő kérdést a műsorba meghívott Ambrus Balázs rovatvezetőnek, végül a válasz elején egyből bejelenti a beszélgetés végét. Kötelező videó, két perc az egész.

A Reakció reakciója a lap blogján figyel (én is itt találtam rá az egészre). A posztból amúgy kiderül, hogy Ambrus Balázst 7-8 perces beszélgetés ígéretével csalták a stúdióba, bár a rovatvezető ehhez képest is megfontoltan adja elő magát, ami a Mokka közegében csak igen mérsékelten tud érvényesülni.

A comment:com eközben egy másik friss Jakupcsek-bakiparádéről emlékezik meg, ott Jakupcsek Gabriella előbb lendületből lecívisvárosozza Sopront, majd a nézőkre kinézve a szerkesztőkre keni, hogy elszúrta a vendég nevét és titulusát.

A Reakcióról szóló, Balogh Ákos Gergely főszerkesztő-helyettessel készített korábbi interjúnk itt olvasható.

Disclaimer: a Reakció egyik szerkesztője az Antagon szerzője.

A legtöbb lap vagy már nem érzi feladatának az oknyomozást, vagy soha nem is érezte -- a nyomtatott lapszektor recessziója, illetve az online-éknál pörgő hírverseny közben ez finoman szólva nem számít központi kérdésnek a magyar sajtóban (sem). A feladat így lényegében egy maroknyi fanatikusra marad.

A Társaság a Szabadjogokért (TASZ) tavaly szeptemberben elindított Oknyomozó programja ebben a helyzetben kínál anyagi, szerkesztői és jogi segítséget azoknak az újságíróknak, akik mégis nekifutnak, az így elkészült cikkek pedig szabadon megjelenhetnek nagyjából bármely lapban. Az eddigi négy írás a gyógyszerfinanszírozást, a zsámbék-medencei Talentis-program értelmét, a sztrádaépítés körüli apró, de beszédes furcsaságokat, illetve a hulladékégetés gyakorlatát vizsgálta. Dénes Balázs ötletgazda, a TASZ elnöke és Vajda Éva szerkesztő-kurátor az Antagonnak arról, miért van és miért így van az Oknyomozó, és kiknek kéne pályáznia.

  A LÉNYEG  

• A program gazdái szerint bizonyos, elsősorban gazdasági témák többnyire nem íródnak meg -- vagy eleve idő/pénz/ember sincs rájuk, vagy a már elkészült cikkek nem jönnek le
  
• Az emiatt elindított Oknyomozó keretében a cikkek elkészítéséhez anyagi, szerkesztői és jogi támogatás egyaránt jár, a kész írásoknak pedig közösen választódik közlő lap
  
• Az első kör néhány tapasztalata alapján főleg már valahol dolgozók írnak meg dolgokat -- a rendes munkájuk mellett, a saját lapjukba
  
• Az Oknyomozó így alapvetően nem oldja fel azt a dilemmát, hogy az ilyen cikkek elkészítése vagy szabadidőben történik és nehéz normálisan odafigyelni rá, vagy a rendes munkától vesz el időt, úgyhogy megjósolható, lehetnek még változások a modellben. Mutatunk hozzá külföldi példákat.
  

Vállaltan elitistán válogat a témák között, a kultúr- és életmód-témákra épít, és tényleg direkt nem mászik bele minden politikai ügybe az ex-Magyar Hírlap-stáb éjjel elindított Zóna című oldala. Szombathy Pál főszerkesztő az Antagonnak az Economistről, a Vanity Fairről és más előképekről, véleményekről és vitakultúráról, tervekről és célokról, és arról, van-e, vagy ha nincs, honnan lesz igény arra, amit csinálnak.

Több mint egy éve ígérik, így akik várták, mostanra már jobbára azok is eltemették magukban a Szombathy Pál-féle ex-Magyar Hírlap gárda sarokarcainak netes vállalkozását. A hosszú csend után eközben vasárnap éjjel váratlanul elindult a Zóna.

"A mindennapi magazin" szlogennel futtatott, a hírversenytől bölcsen több kilométeres távolságban maradó oldal tematikájában jól érez rá a résekre, viszont meglepő módon kizárólag réseket tölt be. Tálalásában pedig egyelőre sok ponton teljesen antiweb -- ami a weben érdekes megközelítés, de ha a szokatlan formátumot kicsit hozzább reszelik a közeghez, még be is jöhet az egész.

A litera.hu néhány napja kísérletet tett arra, hogy körinterjút rendezzen a magyar politikai napilapok kultrovatvezetőivel. A kérdésekre egyedül a Népszabadságos N. Kósa Judit válaszolt, a Népszava kimentette magát, a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet pedig vissza se bagózott. Már ez sem túl reménykeltő, de a tetejébe a valóban fontos kérdések N. Kósa Juditnak sem tetettek fel, noha a napilapok kultrovatáról volna mit kérdezni.
 

Miután Gyurcsány Ferenc a szombat délelőtti MSZP-kongresszuson váratlanul Horváth Ágnesre és az SZDSZ-re borította az asztalt, majd táncolt rajta egy kicsit, remek alkalom adódott az utóbbi hónapokban inkább az olvasói apátiával küzdő hazai politikai média előtt, hogy kiszolgálják a hirtelen megnövekedett érdeklődést -- és az Antagon számára is, hogy megnézze, eddig hogyan tették.