Több mint egy éve ígérik, így akik várták, mostanra már jobbára azok is eltemették magukban a Szombathy Pál-féle ex-Magyar Hírlap gárda sarokarcainak netes vállalkozását. A hosszú csend után eközben vasárnap éjjel váratlanul elindult a Zóna."A mindennapi magazin" szlogennel futtatott, a hírversenytől bölcsen több kilométeres távolságban maradó oldal tematikájában jól érez rá a résekre, viszont meglepő módon kizárólag réseket tölt be. Tálalásában pedig egyelőre sok ponton teljesen antiweb -- ami a weben érdekes megközelítés, de ha a szokatlan formátumot kicsit hozzább reszelik a közeghez, még be is jöhet az egész.
"Olyan internetes magazint készítünk, amely tudomásul veszi, hogy a hírversenybe nem tud beszállni. A piaci rés nem is itt van: azt a minőség fertályán érdemes kutatni"-- zenélte füleinknek Szombathy Pál a Reakciónak adott tavaly szeptemberi interjújában. Az idézet alapján én a remek brit/nemzetközi The First Posthoz hasonló dolgot vártam (webre illően rövid, aktuális magazincikkek gyönyörűen képernyőre tördelve), a szaksajtó Zónával foglalkozó korábbi cikkei pedig nagyjából egy napi frissítésű, hetilapcikkeket toló valamit jövendöltek. Mindkettőhöz képest tök más az eredmény: egy erősen urbánus-értelmiségi kultúr-, életmód és világmagazin, okos, de mérsékelten aktuális, szoft és koncepciószerűen depolitizált közéleti cikkekkel.
Tartalom. A maroknyi belsős munkatárs által készített Zóna az esélytelenek nyugalmával nem csak hogy nem száll be a hírversenybe, de ami meglepőbb, az első cikkek alapján direkt teljesen ignorálja is a közéleti vagy mondjuk gazdasági teret éppen uraló témákat. Mi több, nincs is benne hagyományos értelemben vett politikai rovat -- aki arra várt tehát, hogy értelmező napilap- vagy hetilapszerű cikkeket kap, az most puffan.A rovatsorrendben beszédes módon utolsó helyre sorolt Hatalom+Politika kulcssorozatai ehelyett háttérembereket portréznak (Passzátszél), elfelejtett korábbi sztoriknak kotornak utána (Utózönge), és az eddigi cikkekből ítélve a napi hosszú olvasmány, az esténként felkerülő Nagytotál se tervez belenyúlni még szakpolitikákba se (az első két írás Kisteleki István MLSZ-elnök helyzetét boncolgatja, illetve a német titkosszolgálat szerepét az orosz októberi forradalomban).
A rovatsorrend élén egy kiszámíthatóan az egykori Ahogy tetszik vonalát hozó kultrovat áll, második helyre a vegyesvágott Élet+Minőség került. A negyedik pillér az egyelőre még nem elindított véleményportál, a diskurzus.hu volna. Ide jönnek -- de a poszt írásakor még elérhetetlenek voltak -- a szerkesztőségi vezércikkek, de ezek azért már a műfajból adódóan is nehezen elképzelhető, hogy ne napi ügyekről szóljanak majd.
A diskurzus.hu-t a tervek szerint a csak teljes névvel használható fórum lesz hivatott kiemelni a mindenhol máshol található szekértáboros-papagájkommandós idiótahomokozók közül. (Ennek sikerét képtelen volnék megjósolni: nem tudni, értelmes emberek eddig a közeg miatt nem fórumoztak közéletről, vagy ilyesmire eleve csak olyanoknak van nagy számban igénye, akik igazából nem vitázni, hanem odamondani akarnak.) A diskurzus.hu része lesz majd az Antagon részéről érthetően nagy erőkkel várt, de egyelőre szintén nem élesített szerkesztőségi morfondírozós blog is.
Az impresszum napi három -- reggeli, déli és esti -- kiadást, azaz anyagfeltöltést és címlap-variálást ígér. Elég könnyű kitalálni, hogy reggelente valószínűleg a napindító lapszemle, délben a néhány perces olvasmányt ígérő, színes ilyen-olyan ajánlók, este pedig a nekiülősebb, hosszú anyagok kerülnek előtérbe.
Kik? Szombathy Pál főszerkesztő mellett belsősként Dóra Melinda Tünde, Erdei Tamás, F. Tóth Benedek, Suhajda Zoltán és Sztankóczy András dolgozik a Zónán a régi MH-stábból, de sorozatot visz például Para-Kovács Imre (napi tévéajánló, megint) vagy az amúgy a FigyelőNetnél belpolozó Munkácsy Márton is.
Struktúra. A Zóna kevert, rovatilag tagolatlan címlapja nem könnyíti meg az eligazodást első találkozáskor, ami csak azért baj, mert az egész oldal csupa szokatlan alrovatból (zónául: sorozatból) áll. A magyar magazinhagyományokat követve frappánskodó nevet kapott mindegyik, ami nem lenne probléma, így viszont elsőre rá kell szánni vagy negyedórát, hogy az ember megértse, melyik mit csinál. A legegyszerűbb a fejlécből végigkattintgatni a három nagyrovat saját nyitóoldalát, ahol értelmesen össze vannak foglalva a koncepciók, de néhány alcím vagy magyarázó szó segíthetett volna ezt megspórolni.
Dizájn. A szokatlan, a tetején erősen (de itt jólesően) printes mellékízű nyitóoldal a pasztellszíneivel szimpatikus: kellemesen szellős, és elsőre láttatja, hogy magazinról van szó. (Olyat viszont azt hiszem, életemben először látok az interneten, hogy valaki ajánlókhoz direkt fekete-fehér képeket használjon.) A levegősség marad beljebb is, és jók az egyedi címbetűk meg kellemesen nagy indítóképek is. Idegesítőek viszont a cikkek szürkés, kiemelés helyett direkt eldugott linkjei: inkább sejteni, mint látni, hogy azok.
Tálalás. Vicces, és reális szerepértékelést jelez, hogy minden ajánló mellett ott van, hány perc alatt lehet elolvasni az adott cikket. A konkrét írások közül is rendben befogadhatók a rövidebbek, viszont a hosszabbaknál semmi nincs, ami végigsegítené az olvasót a cikken.
Alcímek akadnak ugyan, de gyakran ijesztően hosszúak a bekezdések, és a cikkeken belül se képek, se grafikák, se kiemelt idézetek nincsenek, azaz a kétmondatos leadek hatására kéne végigrágni több képernyőnyi szöveget. Kétlem, hogy erre sokan hajlamosak lesznek. (Lásd például ezt az amúgy nem túl hosszú, de lényegében adatokról szóló cikket, ahol a felére lehetett volna vágni több bekezdést, egyetlen grafikonért cserébe.)
Jók viszont a néhány cikknél alkalmazott, a szavakra rámenve megjelenő mikrokeretes magyarázatok (lásd pl. itt), de ezek nem tudják pótolni azoknak a befogadást segítő trükköknek a hiányát, amelyeket printben, a Magyar Hírlapnál ugyanez a stáb elég progresszíven alkalmazott.
Technika. A technikai mélyelemzést meghagynám arra hivatottabbaknak, de három dolog mellett nehéz elmenni. Operában szétesnek a cikkoldalak, illetve nincs RSS, pedig 2008-ban legalább az ajánlók elvárhatók lennének. Ami viszont a legdurvább egy olyan oldaltól, ami negyedórát kér az olvasók életéből egy-egy cikkhez: nincs nyomtatható változat, a leghosszabb írásokat is képernyőről kéne végigtolni.
Összességében három kulcsdolgon múlhat a Zóna sikere:
1. hogy a diskurzus.hu elég ütős lesz-e ahhoz, hogy maga után húzza a többi rovatot, mert a többi tartalom kellemes olvasmány ugyan, de szoftságánál fogva nem nélkülözhetetlen
2. hogy van-e elég ember, aki ilyesféle magazincikkeket kedvel (ránézésre 25-45 közötti városi kultúrarcoknak való a dolog, akik ha az interneten nincsenek elegen, akkor sehol)
3. és hogy a készítők megbarátkoznak-e közelebbről azzal, hogyan kéne a fajsúlyosabb cikkeket tagolni, becsomagolni és körbedíszíteni.
Meglepetéstulajdonos. Az egy évvel ezelőtti értesülések még arról szóltak, Szombathy Pál, Dóra Melinda Tünde és F. Tóth Benedek mellett résztulajdonosként a szintén ex-MH-s Varga Gergely és Bártfai Gergely is részt vesznek a Zónában. A cégadatok (és az impresszum) szerint viszont a helyükre tavaly decemberben az a Kárpáti György szállt be, aki minden médiás tapasztalat nélkül indította el, majd zárta be néhány hónappal később, januárban a Klikkhir.hu nevű oldalt, amely három főállásban napilapoknál dolgozó, nevét nem vállaló újságíróval próbált 10-15 ezres látogatószámot elérni.
