Egy téma, amiről szó esik szinte minden kerekasztal-beszélgetésen, ahol a sajtó jeles és kevésbé jeles munkatársai a magyar sajtó aktuális problémáit taglalják: a cikkeknek álcázott PR-anyagok elszaporodása. A politikai napilapok képviselői elsősorban a bulvárlapokat ostorozzák, ám -- mint majd az alábbiak mutatják -- a politikai napilapokban is rendre találhatunk olyan interjúkat, riportokat, amelyeket mintha egy cég marketingosztályán alkottak volna meg.
Jelentem, a héten a PR-osok jól dolgoztak; ezen a hétvégén rendesen kijutott az olvasóknak az ilyen jellegű cégreklámokból. Két példa hétvégéről.
1. A BKV-ra igazán ráférnek mostanában a pozitív hírek, s nincs is gond azzal, hogy a Népszabadság arról ír, hogy jó pénzért bárki kibérelhet egy metrómegállót, vagy befizetheti magát egy metróvezetésre. A téma érdekes, azonban illett volna újságíróként megközelíteni, s nem átmásolni, stilizálni a BKV-tól kapott PR-anyagot.
Beszédes a cikk első mondata: "Születésnapra metróvezetést! Ez akár egy BKV-hirdetés szövege is lehetne..." Ki nem találnánk, mi az írás címe: "Metróvezetést születésnapra". Nocsak.
A cikk szerzője annyit tesz, hogy tételesen felsorolja a tarifákat: szolgáltatás-ár, szolgáltatás-ár, szolgáltatás-ár. Ezt minden jel szerint a szerkesztő is nagyon unta, ezért maradhattak benne ilyen bekezdések.
Aki például buszt bérelne, az számítson rá, az IK típusú, nem túl korszerű járművekért kilométerenként 1100 vagy óránként 11000, de összességében minimum 44000 forintot kell fizetni. Az elegáns Volvóknak »húzósabb« az ára, kilométerenként 280, óránként 10000, de összesen legalább 44000 forintot kér a cég a használatukért.
Tényleg nem értem, miért nem lehetett újságíróként hozzányúlni a témához: rákérdezni arra például, mennyi az éves bevétele ebből a cégnek, s az a pénz hová kerül. Kereshetett volna az újságíró valakit, aki tényleg metróvezetést ajándékozott ismerőse születésnapjára. Ehelyett azonban ilyen mondatok maradnak az olvasónak:
Csepelre 78000 a nosztalgia- és 50000 a normáljárat. Ugyanez Szentendrére 236000 és 158000, Gödöllőre 250000 és 166000, Csömörre pedig 121000 és 80000 forint a különjárat díja.
2. Súlyosabb eseteket találunk a Népszavában, amely, nagyon úgy fest, a magyar szállodaipar reklámlapjává lépett elő. Legalábbis ez az érzésem támadt, amikor a szombati szám második felét olvastam (az újság első fele egy másfajta PR-tevékenységnek van fenntartva ugyebár).
Hogy mást ne mondjak, itt van Az igazgató nem úszik saját uszodájában című interjú egy szállodaigazgatóval. Mindent elmond, hogy a lead a következő mondattal kezdődik: "A siófoki Azúr Szálloda működésének négy esztendeje alatt számtalan szakmai díjat elnyert." Utána elég csak az újságíró kérdéseit elolvasni, hogy egyértelműen lássuk, milyen jellegű írással van dolgunk. Íme néhány:
Hallom, új hajót vett a szálloda. Miért volt erre szükség?
Amikor a tervezésbe kezdtek, mire alapozták a jövőt?
Milyen vezetői módszerekkel tudta elérni a sokak által elismert eredményes működést?
Szereti a saját uszodáját?
Az íróasztalán új tervek sorakoznak. Mire készülnek?
A zavarom fokozódott, amikor lapoztam, s a következő oldalon ezt találtam: Átadták Mohácson a Szent János Hotelt. A cikkből annyit lehet megtudni kábé, hogy az "exkluzív kivitelű" hotelben van látványkonyha, "ahol elsősorban grillezett ételeket, tengeri halat és salátákat készítenek a vendégeknek".
Legalább az újságíró jóllakott.
(Rokon poszt a szomszédban: a Médiablogon Pollner azt észlelte, hogy a Népszabadság egy nappal korábban a Hit Gyülekezetének nyalt alá.)