Vasárnap birtokba vette, hétfőn be is mutatta a Népszabadság a frissen egyesített online és print szerkesztőség (=az online-t betolták a printbe) integrált newsroomját. Jól néz ki a cucc, a messzi nyugatról korábban érkező képeknek felel meg a felépítés: legbelül körben az ügyeletes irányítók, a körre kívülről rácsatlakoznak a rovatok sugarasan.

Pont mint mondjuk az angol bezzegszerkesztőség, a Telegraph képein, csak 1:20 arányú kicsinyítésben. (Képek a poszt végén.)

Plusz kulcsinfók az elhangzottakból - főleg vasárnapi tervek és napilap önértékelés:

Végre van egy kis mozgás a búvalbélelt magyar print állóvízben: hétfő délelőtt vált nyilvánossá, hogy az öt éve a Figyelőt irányító Martin József Péter főszerkeszti majd a jövőre startoló Vasárnapi Népszabadságot, azaz megegyeztek a már több hónapja hírbe hozott felek. (A kiadó meghívásos pályázaton döntött, amelyre öt jelöltet hívtak meg – legjobb tudomásunk szerint egy ideje már csak kettővel tárgyaltak közülük. FRISSÍTÉS (november 18.): Több email is jött, hogy ki volt a többi pályázó – nem tudjuk, hozzánk még kósza pletykaként sem jutottak el nevek. Másrészt a poszt megjelenése után olyan híreket is hallottunk, hogy nem is volt pályázat – megpróbálunk utánakérdezni, de aki tudja a helyes megfejtést vagy neveket, ne legyen rest kommentelni!)

Nem magától értetődő választás
Pollner ennek kapcsán már azért lelkesedik, hogy végre kiderül, működne-e itthon egy komoly napilap vasárnapi kiadása, de a megjelenésig vezető út szerintem egyelőre érdekesebb. Martin József Péter nem magától értetődő választás: az ő irányítása alatt a Figyelő olyan gazdasági elitlapként működött, amely mindazokat a műfajokat és megközelítéseket szántszándékkal kerülte, amitől az – egyelőre látványosan kitalálatlan Vasárnapi Népszabadság – jó lehetne: a riportokat és életszagú sztorikat, a színes háttérrészleteket, vagy az erős, egyéni stílust (akár a lapnak, akár az egyes szerzőknek). A Figyelő inkább kemény gazdasági sztorik robbantásában és feldolgozásában tűnt ki, ami abból a profilból szervesen következik, viszont nem olyasmi, ami egy vasárnapi lap fő dolgai közé tartozna.

A bejelentésben ráadásul nem csak az a furcsa, hogy a Ringier Martin József Pétert választotta, de az is, hogy Martin József Péter a Vasárnapi Népszabadságot. Egy vasárnapi lapnak inkább a háttérmagazin szerep jut, míg egy gazdasági hetilap közvetlenebbül tudja a döntéshozók véleményét befolyásolni, így a Vasárnapi Népszabadságot irányítani presztízsben is mást jelent, mint a Figyelőt. (Ha úgy tetszik, egy vasárnapi lap főszerkesztője az olvasók barátja, a Figyelőé meg a vezérigazgatóké.) Így miközben könnyen lehet, hogy az új vezető csak új feladatot keresett, egészen biztos, hogy a fél Népszabadság már most úgy gondolja, hogy a rendes lap 2010-ig foglalt főszerkesztői székén tartja majd fél szemét – akár így van, akár nem.

Hírmagazin, vagy amit akarnak
A The Népszabadság on Sundayre visszatérve, a mostani bejelentés után azt lesz érdemes figyelni, kiket választ maga mellé Martin József Péter főszerkesztő-helyettesnek, és milyen csapatot építenek együtt. A piacon éppenséggel akad egy csapatnyi késő húszas/harmincas újságíró, akikkel erős hírmagazint lehetne csinálni – kérdés, őket le lehet-e szerződtetni a Népszabadság név alá. Kérdés az is, egyáltalán hány embert hagy felvenni a tulajdonos az önálló szerkesztőségbe úgy, hogy a Népszabadságnál gyakorlatilag évek óta létszámstop van, és végül kérdés, mit lőnek be iránynak.

A mindenkori sajtóértesülésekből és az eddigi közleményekből annyi látszik, a Ringier-nek/Népszabadságnak inkább üzleti célkitűzései lehetnek készen, mint tartalmi elképzelései. Ha sok jól megírt háttér, saját, párttematizálás-független politikai sztorik, és például egy bátor kultrovat lesz végül a csapásirány, bármi lehet a dologból. Ha viszont mondjuk egy női rovat figyel majd hangsúlyos helyen az első számban, akkor baj van, nagy.

Van benne üzlet
Üzleti szempontból amúgy egy kicsivel jobban vélem érteni a Vasárnapi Népszabadságot, mint amikor legutóbb írtam róla. Az legyen alapfeltevés, hogy a saját tulajdonban levő terjesztőcéggel sikerült valahogy megoldani a hétvégi terjesztést (bár a házon belül levő Vasárnapi Blikk és Nemzeti Sport kedvéért eddig nem sikerült – valószínűleg két lappal sem érte meg, vajon hárommal meg fogja?). Ha mégsem, az ciki: továbbra sem sok értelme volna hétfőn kivinni az előfizetőknek egy hétvégi magazint.

Vasárnap viszont túl erős verseny nincs, így ha a feltételek adottak, az új lap különösebb erőfeszítés nélkül belecsíphet majd a vasárnapi bulvárlapok tisztes példányszámába, minden józan számítás szerint pedig legalább a harmadát el kell rabolnia a teljesen reménytelen, 1994-ből ittfelejtett Vasárnapi Hírek több mint 50 ezer vásárlójának. Ha ehhez hozzáveszünk még néhány tízezer olvasót a hétköznapi Népszabadság táborából, minimum a nullszaldó simán kijöhet – már csak azért is, mert a lapot nyugodtan lehet majd hetilapárban adni. (Már rövidtávon is szolid plusz lehet a cél – ne legyenek illúzióink, a Ringier nem éppen az a kiadó, ami pont a recesszió elején egy középtávú presztízsbefektetésnek adna zöld utat. Arra viszont nagyon kell majd figyelni, hogy nehogy a becsatlakozó Népszabadság-olvasók idővel otthagyják a hétköznapi lapot – a rendes Népszabadság példányszáma épp most ment a lélektani százezres határ alá.)

A Vasárnapi Népszabadság így piacvédés és márkaerősítés lehet a lapnak, izgalmas új hadszíntér a belső Ringier vs Népszabadság-csatákhoz, legalább némi mellékbevétel a kiadónak – és ezzel együtt, ha szerencsénk van, igen, 2009-től akár egy ütős heti hírmagazin a piacon.

Ami a Figyelőt illeti, nem valószínű, hogy az új főszerkesztőnek (bárki is lesz) a sarkából kellene kiforgatnia a lapot: üzletileg rend van, a stáb oké, és a relatíve alacsony, 14 ezer körüli példányszám dacára időről időre sikerül köveket vágni a gazdasági/közéleti (inkább csak a gazdasági) vízbe.

Annyi látszik, hogy a gazdasági döntéshozók szemében elért és megtartott hitelesség, illetve a karakteres arc közül a Figyelő eddig messze az elsőt tartotta a fontosabbnak. Szerintem nem zárná ki egymást a kettő, és érdekes lesz, az új vezető old-e majd a lapot körülvevő szürkés merevségen. Emellett biztos, hogy lehetne erősebb stratégiát kifundálni az online piacon erős második vonalas FigyelőNet és a hetilap közti együttműködésre is – például azt, hogy elkezdik.

Az RTL Klub emailje szerint holnap (kedd) reggel rabosítják Polgár Gézát, a Fókusz riporterét, aki egy anyag kedvéért kipróbálta, hogyan lehet hamis mozgássérült-igazolványhoz jutni – az ügyészség pedig most annak ellenére gyanúsítja közokirathamisításban való bűnsegédséggel, hogy a felvételeket és a hamis igazolványt is leadta a rendőrségen.

Erősen Obama-párti, hosszú, mint a veszedelem, és kib***ott jó – a Newsweek egy negyven (!) oldalra betördelt riportban foglalja össze az amerikai elnökválasztási kampányt, Obama és a nyertes kampányvezérek első találkozásától a győzelmi beszédig (és ezzel ígérem, utoljára írunk az elnökválasztás sajtóvisszhangjáról). A hetilap évekre állított rá tudósítókat a McCain-, a Clinton- és az Obama-kampányra is, a remekül megírt eredmény pedig ezt a három szálat szövi össze úgy, hogy azt innentől borítékolhatóan minden tisztességes narratívújságírás-órán tanítani fogják.

A tegnapi világsajtós címlapkörkép után, ahogy ígértem, nézzük, mit gurított a magyar print sajtó csütörtökre, azaz az első olyan napra, amikorra már egyáltalán guríthattak valamit.

Nos, néhány pozitív példát és egy csomó szürkét (tartalmilag – a címlapokat lásd fent, de a napi rutint csak a Magyar Hírlap és a gyors HVG törte meg). A látottak közül a Blikk egész jó, a komoly napilapoknak a Napi Gazdaság mutat példát, a legfelkészültebb napilap a HVG - eközben a Népszabadság alibizik, a Világgazdaság szürke, a Magyar Hírlap pedig csendben meghasonlik önmagával. Bővebben...

Az időeltolódással jól megszívatott itthoni napilapok miatt, ugye, ma reggel azt nézhette a sok CNN-től karikás szemű világpolitika iránt érdeklődő polgár az újságosoknál, hogy nem nézhet semmit: a lapok vagy írtak valami udvariasat arról, hogy a lapzártájuk idején már majdnem közel volt, hogy legyen egy exit poll az amerikai elnökválasztás eredményéről, vagy úgy cselekedtek, mint a Népszava, ahol bevállalták az "Amerika választott, csak még rohadtul nem tudjuk, mi a végeredménye" címlapot.

Ezért persze fölösleges volna szemrehányást tenni nekik, mint ahogy borítékolhatóan a délutáni különkiadás sem lett volna sikertörténet egyik lapnak sem (talán a Metropol bevállalhatott volna egyet, presztízsből, de az amerikai elnökválasztás iránt érdeklődők és a délután háromkor a Blaha Lujza téri aluljárón áthaladók halmaza valószínűleg csak nagyon kis százalékban fedi egymást, úgyhogy ezt is meg bírom érteni).

Az már izgalmasabb kérdés, valamelyik hetilapunk volt-e annyira tökös, hogy eltolta a lapzártát egy nappal, szerda hajnalban nyomdába adta a 90%-ban előre megcsinált Obama-összeállítást, és így pénteken egy valamit mondó lapszámmal jön ki a csütörtöki semmitmondás helyett. (Tipp: legalább egy hetilap meglépte, de bénák lesznek az anyagok.)

Na mindegy, addig is, amíg meglátjuk, mit léptek holnap reggelre a magyarok, itt egy galéria a Huffington Postról jelentősebb amerikai napilapok címlapjaiból, tök tanulságos nézegetni. Nem csak azt mutatja a sok lelkes felkiáltójel, hogy egy kicsit eldőlt ennél a választásnál balra a tengerentúli média, de azt is, hogy a mindenféle csenevész államok lapjainál is sokkal több az átlagos érzék a címlaptervezéshez, mint amennyi itthon előfordul. Na meg egyáltalán, jó olyan újságok címlapjait nézegetni, amiket még életében nem látott az ember.

A poszt írásakor itthonról a csütörtöki Metropol címlapja van már meg, a kötelező egészoldalas kép befigyel, de úgy néz ki, a jeles esemény tiszteletére sem töltötték egy nem túlhasznált fotó keresgélésével a szerdai napot, hanem feltehetően szokás szerint inkább a belül található MTI-híreknek próbáltak értelmes címeket adni. (Ami azt illeti, a címlapüzenet megfogalmazásával sem bíbelődtek sokat.)

Holnap jövünk a magyarcímlap-körképpel, ti meg addig meséljetek, hol láttatok itthon erős coverage-et – szerintem semmi váratlan vagy meglepő, talán csak az, hogy az Origón hogy beleerőszakolták az amúgy jó tartalmat a szokásos címlap teteji dobozba valami alkalmi dizájn és méltóbb tálalás helyett.

FRISSÍTÉS (11.06.): A BrandRepublic a szerdai brit címlapokból közölt összeállítást – ők csak egy órával vannak hátrébb nálunk, mégis sikerült elkapni az eredményt. A képet ideloptuk alant, a tartalmakat elemző cikk itt olvasható.

További gyűjtés itt, világcímlapokat meg a Newseumon lehet nézegetni.

FRISSÍTÉS (11.07.): Meg itt, és itt olvashatóra is lehet nagyítani őket (köszi, Szusi úr!).

A kiadó, amely megtiltotta egy lapnak, hogy megírják róla, amit elmondott magáról

Duplán tanulságos Antagonilag az Axel Springer kiadó online politikájáról szóló Kreatív Online-cikk, a Hogyan maradt le az Axel Springer a magyar webről?

Egyrészt amiatt, hogy nagyjából feltérképezi, miért bénázik a webes tartalompiacon az a multikiadó, amely a nyomtatott szektorban a legnagyobb magyarországi spílerek közé tartozik (főleg magazinokat és megyei napilapokat adnak ki), másrészt mert a cikk lényegében egyetlen interjú függő beszédbe átírva – egy olyan interjúé, amit a kiadó egyik vezetője önszántából adott, majd visszaolvasva inkább letiltatott.

Bővebben a cikkről, a hülye jogi háttérről és arról, hogyan lehet megírni, amit mégis inkább visszavonnának.

Igen, ez valóban megtörtént, semmi Photoshop. A magyar média figyelmét elkerülte, pedig valószínűleg az év legviccesebb fotója. (Vagy látta valaki?) Október 17-én, az utolsó elnökválasztási vita utolsó perceiben. A Reuters fotósának blogja pontosan beszámol mindenről, a YouTube-on pedig meg is lehet nézni.

Ha már elnökválasztás: az Origo az összes magyar média közül a legrészletesebben számol be a kampányról, úgy, hogy amerikai tudósítója az ország különböző pontjáról küld tudósításokat. (Nem tudom, hogy mi van a dolog mögött, nem tűnik valószínűnek, hogy az Origo küldte ki és utaztatja Pethő Andrást Amerikában. – FRISSÍTÉS: De igen – mint András a hozzászólások között írja, október közepéig ösztöndíjjal volt kint, azóta viszont Origo-tudósítóként.)

És a legutóbbi Népszabadság bejegyzésből méltatlanul kimaradt, minden héten megjelenő New York Times oldal is dicséretet érdemel. (Mondjuk az új nol.hu-n nem találom, de az újságban már láttam, higgyétek el.) FRISSÍTÉS: Megvan. (Köszi, Ukridge)

Tehetségtelen, megkeseredett kollégák, közös szemhunyás a hazug történetek fölött, alternatív, fekete-fehér valóságok lefestése a nehezebben befogadható, összetett realitás helyett – ilyen problémákat sorol a Médiapédia wikicikk-kísérletének két főszerkesztő és két újságíró szerzője az Újságíróként fogok nyugdíjba menni, avagy kihalás előtti faj az újságíró? cím alatt.

A cikkről szerencsére nem csak azért írhatok, mert diskurzuspárti médiablogként hivatalból üdvözölnünk kell minden kísérletet, amikor újságírók kinéznek az elefántcsonttornyok ablakán, és legalább egymásnak küldenek néhány füstjelet, vagy mert amúgy is van a cikkben Antagon-érintettség, hanem mert – mint az említett témák mutatják –, az Előzményekre, a Körülményekre, meg a Megállíthatatlan Elbutulásra hivatkozás helyett a szerzők (helyesen) inkább magukban és kollégáikban keresik a bajok okait. A sikerültebb részek:

Aki hozzám hasonlóan szorgosan nézegette az óvatlanul kifelé is elérhetővé hagyott bétaoldalt, az elmúlt hét látványos anyagtöltögetéséből már kiszámolhatta, hogy napokon belül indul az új Népszabadság Online - és ma hajnalban valóban.

Első blikkre: a dizájn szerintem azzal együtt is rendben van (és nem csak a szörnyű előző átláthatatlan és olvasókergető izéhez képest), hogy jól láthatóan a nyomtatott rovat- és lapstruktúrát követve építették fel. Nem ezen fog múlni, hogy a NOL el tud-e lépni kicsit a második-harmadik vonaltól, és legalább stabilan az Index/Origo duót követő boly eleje felé felzárkózni.

Inkább azt lesz érdemes figyelni, két lapzárta között milyen gyorsan és milyen anyagokkal frissítenek – hiszen, khm, a lap hagyományosan nem ebben erős. Hogy most kora reggel miért a gyermekszív-átültetésről szóló anyag a vezető, azt nem teljesen értem (v.ö. a nyomtatott címlapot a hétvégi csúcs utózöngéi vezetik, de ott ajánlják például az Új Bretton Woods készül című anyagot is), és random kattintgatva az is látszik, hogy nem a printből átemelt tartalom egyelőre nagyon kevés van.

Ez a másik fontos kérdésre is válasz lehet: hogy milyen nyelvezettel meg megközelítéssel próbálkoznak majd a nyomtatottnál sokkal kevésbé merev online közegben – ha egyáltalán másmilyennel, mint printben. Hamarosan okosabbak leszünk – akár már estére is.

Három médiaügyi olvasnivaló a vasárnapra: az elsőben annak a meglepetésnek a háttere, hogy fizetős lesz a földi digitális sugárzásban az az ATV és HírTV, amelyet nagy erőkkel lobbiztak be anno a pártok médiapolitikusai az alapcsomagba, hogy a hívek minél szélesebb körét informálhassák.

A két, jobb-, illetve baloldali  értékrendet valló, egyelőre kábeles és műholdas közéleti adót annak idején az átállást felügyelő eseti parlamenti bizottság alkuja juttatta a digitálisan már országosan szórandó csatornák közé - most feltehetően azért döntöttek a kódolt, azaz csak előfizetési  díjért cserébe elérhető adás mellett, hogy ne veszítsék el a  kábelszolgáltatók által nekik fizetett jutalékot.

– ezt én írtam anno első blikkre a Kreatív Online-on, a részletes sztorin a Kreatívnak dolgozó szabóZ pedig most az Indexen megírta, amire eddig jutott: eszerint a pártok nem csak fölöslegesen tettek szívességet a holdudvartévéknek, de még konkrétan ki is csesztek velük néhányszázmillió forintnyira, a sugárzásért ugyanis annyit csengethetnek majd az Antenna Hungáriának, amennyit biztosan nem hoznak vissza máshol.

A cikk értesülései szerint az ATV-t és a HírTV-t benyomni még a miniszterkedő Kovács Kálmán ötlete volt, a két nagy párt médiapolitikusai pedig nagyon lelkesek lettek az ötlettől. Mi pedig attól lehetünk nagyon lelkesek, hogy ha a médiapolitikusok a saját pártjuk érdekében eljárva ilyen hozzáértést és körültekintést tanúsítanak, akkor vajon a köz érdekében előkészített/hozott törvényeknél mik történhetnek (például, apróság, a soha el nem készülő új médiatörvénynél).

Aztán még kettő a MediaGuardianből: az egyikben, hogy elvegyem kicsit a Médiablog kenyerét, Jeff Jarvis web-evangelista cáfolja a netes sajtóval és általában az internettel kapcsolatos alapsztereotípiákat – nem a tartalomtól, hanem a már-már lenézően tömör stílustól jó, a jövőben ezt lehet küldeni azoknak, akik előjönnek azzal, hogy az internet egy szemét.

A másik pedig egy jóféle összegzés a részleteiben már az Antagonon is megénekelt (1, 2, 3) német újságíró-megfigyelési botrányokról: egyrészt jól össze van szedve egybe minden, másrészt vannak benne új részletek: nekem például ilyen az, hogy a Deutsche Telekom még egy gyakornokot is beépíttetett az egyik gazdasági laphoz, hogy kifigyelje, ki hogyan és milyen forrásokkal dolgozik.

A Népszabadságban jelent meg a héten az a gyöngyszem, amelyben a Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság tíz ösztöndíjas helyet kínál fel a caracasi Bolívari Egyetemen. Az alap egy egyéves spanyolkurzus volna, de az ajánlat nem ettől különleges.

[A résztvevők] megismerhetik a Hugo Chávez elnök vezette bolívári forradalom történetét, a latin-amerikai gazdasági, politikai helyzetet és az ottani baloldali mozgalmak ideológiáit.

 

Ha sokan jelentkeznek, az MVSZT a többi között szociális helyzet, jövedelem, nyelvtudás, alapján dönti majd el, ki utazhat a dél-amerikai országba.

Ezzel nincs semmi gond, mindenki romantikus-populista-zagyva rezsim ott toboroz 18-35 közöttieket a forradalmi ügynek, ahol akar. Az furcsa csak, hogy az azért már régóta inkább atlantista, mint antiimperialista vonalat vivő Népszabi helyet ad egy ilyennek. Szívesség egy régi barátnak?

A linket köszi Gábornak.

Politizálós, laza interjú a Hírszerző vezető szerkesztőjével a Konzervatórium, plusz próbálkozások a magyar sajtóban megértetni nem-közgazdász olvasókkal, mi az isten történik a világgazdaságban.

A Napi Gazdaságé a napi lóláb: ezúttal náluk sikerült – hogy jóindulatúan közelítsek – a szükségesnél kevésbé szorosra venni az együttműködést a sales-részleg meg az újság konkrét készítői között.

Az év és a vállalkozók bankja című, műfaját tekintve az óda és a pr-cikk között egyensúlyozó írás tök véletlenül egy MKB-hirdetés mellé és egy ismeretlen okokból ott levő egész oldal szélességű MKB Bank homlokzat fotója alá került, ugyanakkor sem eltérő betűtípus, se (x), se egy Hirdetés felirat nem jelzi, hogy miről van szó.

Nem mintha nehéz lenne átlátni az ilyen sorokon:

A nyertes pályázatok megvalósításához rendszerint elengedhetetlen például az átmeneti forráshiány enyhítése vagy önrész biztosítása, amelyre egyénre szabott megoldást kínálnak az MKB Bank EU-programjának változatos termékei.

A globális méretű pénzpiaci válság idején különösen fontos, hogy egy bank megnyerje leendő ügyfelei bizalmát, erre az MKB esetében a stabil stratégiai tulajdonosi kör jelent garanciát.

Nagyon örülünk. És mindezt elterelésképpen, rejtélyes módon a Győr című, alkalmi oldalon.

A Kreatív és a Marketing&Média is foglalkozik a Népszabadsággal legújabb számában. Egyelőre az előbbi csak print, az utóbbi jelszavas, így vagy meg kell szerezni vagy meg kell venni. Mert érdekes.

Hogy jön az új Nol (ami még inkább Népszabadság Online és nem Nol lesz) már régóta tudjuk. A vasárnapi Népszabadság tervéről is lehetett pletykákat hallani, de most hivatalos, sőt a vezérigazgató már októberre főszerkesztőt is ígér. A Kreatív cikke szerint a Ringier, a Népszabadság és a többi lapja (Blikk, Nemzeti Sport, magazinok) összeköltözéséhez köti a vasárnapi lap támogatását. A Marketing&Média pedig megszerzett egy belsős levelet, amiben Kovács Tibor nevezi "drámainak" a példányszámcsökkenést.

Más téma: ha valaki még mindig nem lenne tisztában a legújabb magyar megfigyelés sztorival, kezdje a HVG-nél az olvasást. A múlt heti lapok közül egyértelműen Rádi Antónia foglalja össze a legértelmesebben az egyébként sok tekintetben értelmetlen történetet. Az összes szereplőről kiderül, hogy kicsoda és mit csinált eddig, semmi összeesküvés elmélet vagy pártoskodás. De a lényeg: egyedül a HVG-nek jutott eszébe, hogy ha nincs fotója Tóth János volt NBH tiszt, jelenlegi UD vezetőről, akkor leszedjen egyet az Iwiwről. Mert ott még róla is van.

 Viaduktban nagyok vagyunk. Ezért is szokatlan, hogy a 8-as vonalán épülő, márkói völgyhíd megcsúszásának híre ilyen lassan futott végig a médián. Általában a nyomtatott sajtóban megjelenő jelentősebb hírekkel néhány óra alatt, de még mindenképpen aznap kijön az összes hírportál. Az eleve online hírek még gyorsabban terjednek.

Szürreális és hisztérikusan vicces helyreigazítással örvendeztette meg az olvasóit még múlt héten a Népszabadság; az Antagon-gárda élete meg változatlanul a munka-alvás egyenes mentén telik, úgyhogy csak most jut időnk megénekelni.

A szöveget jogerős bírósági ítélet nyomán volt kénytelen közölni a lap. Eszerint a belpolos Nyusztay Máté még a 2006-os Évvége, azaz szilveszteri mellékletbe írott cikkéhez tartozó képaláírás (!!!) valótlanul állította, hogy Torgyán József "pszichedelikus röppályán" írta volna Kereszténység az ezer vallás világában című művét, magában a cikkben pedig "indokolatlanul bántó előadást (sic!) tett a mű tényleges ismerete nélkül", illetve a felperest "megalapozatlanul hozta kapcsolatba holland gazdák betelepítésével".

Azaz, csak hogy egyértelmű legyen: Torgyán pert indított jó hírnevének megsértése miatt a Népszabadság szatirikus szilveszteri mellékletében megjelent cikk miatt. Ennél azonban durvább a sztori: teljes szöveg és részletek beljebb.

Politikailag inkorrekt utalásokat tett a politikai inkorrektségből egyébként sportot űző radikális jobboldal újdonsült celebjére a FigyelőNet. Morvai Krisztina, a balliberális oldal egykori dédelgetett toleranciapárti és erőszakellenes jogvédője meglehetősen rövid átmenettel a politika jobbszélén találta magát. Sőt, jelen állás szerint a Jobbik európai parlamenti listájának vezetője lesz.

A FigyelőNet közepesen hosszú cikkben számol be a jogásznő új céljairól. A cikkből viszont kissé kilóg a balliberális lóláb, hiszen közepesen erős ferdítéseket helyeznek el az írás kiemelt helyein, úgymint cím és közcím. "Nem várják tárt karokkal a Jobbikot Brüsszelben" - szól a cím, majd kiderül, hogy az SZDSZ és az MSZP EP-képviselői fejezik ki így nemtetszésüket. A megszólaltatott politikusok véleménye nem meglepő - ugyanakkor a két párt nem egyenlő Brüsszellel, de még az EP-vel sem.

A cikkben idézik Tabajdi Csabát, aki "állítólagosnak" nevezi a 2006 őszi rendőri atrocitásokat, holott 170 rendőr ellen indult nyomozás - és a lap erről nem tesz említést. Ezt csak azért emelem ki, mivel a megszólaltatott politikus annak kapcsán talál újabb "kokettálást" a mérsékelt jobboldal és a szélsőjobb között, hogy Morvait, mint jogvédőt két évvel korábban (!) a Fidesz meghívta Brüsszelbe előadni.

A cikk egyik alcímében pedig egyértelműen az írás alanyát kívánják dehonesztáló környezetbe helyezni - ráadásul többszörösen alaptalanul. Könnyen meg lehet állapítani a Morvai+Mussolini szókapcsolat árokásó jellegét. De a lényeg most jön: a lap feltételezi, hogy a képviselő belépne az európai radikális jobboldal EP-frakciójába - ami majd' egy éve nem is létezik! Erről ugyan a FigyelőNet is említést tesz, de hozzáteszik, hogy a frakciónak tagja Mussolini unokája is. Alessandra Mussolini azonban a 2008 áprilisi olaszországi választások után nem tagja többé az Európai Parlamentnek.

A mérsékelt hangnemére, tárgyilagosságára egyébként általában ügyelő FigyelőNet tehát elég súlyos, ráadásul tévedéseken alapuló vádakkal és képzettársításokkal illette Morvai Krisztinát. Ki-ki eldöntheti, hogy komoly vagy bagatell problémáról van-e szó esetünkben.

(A poszttól annyira sikerült távoltartanunk az Antagon Figyelő-közeli szerzőit, hogy eleinte Figyelőt írtunk FigyelőNet helyett, ahol az írás valójában megjelent; bocs érte.)

Nem is olyan régen akadt olyan szélsőséges vélekedő, aki Bayer Zsoltot – némi erőszak igénybevétele mellett – szerette volna a mennybe meneszteni. Aztán a dolog elakadt valahol. Bayer nem került a mennybe.

Tessék elolvasni ezt a cikket, ebből idéztem fent, végig ilyen. Értelmetlen és felesleges lenne bármit is hozzáfűzni. Egyszerűen csodálatos, tökéletesen összefoglalja a Magyar Hírlap történetének utolsó két évét, ráadásul a publicisztikarovatban. Ha Zsombor szerint a Magyar Hírlap egyik nyári cikke überelhetetlen klasszikus a "szerkesztőségi tartalomnak álcázott benyalós önreklám a lapnál státuszban levő újságíróról" kategóriában, akkor ez az Apáti-írás már maga a mennyország, teccikérteni.

VENDÉGPOSZT Stanley Ukridge, a Verbális Numerák szerzőjének írása. Az egyetlen lapombudsmant foglalkoztató hazai lap, a Népszabadság nemrég publikálta Paul Lendvai értékelését a lap elmúlt két hetéről.

Általában igen érdektelennek tartom Lendvai cikkeit, minthogy nagyobbrészt saját politikai nézetei, illetve az általa másutt olvasottak megjelentetését várja el a Népszabadságtól. Ez ugyan érdekes szempont, azonban igen távol áll a lapombudsman szerepkörétől.

Mostani dolgozatának első harmadában viszont a Dél-Oszétia – Grúzia – Oroszország konfliktus kezelését elemzi Lendvai, ahol is a lap értékeire nézve pozitív, míg a moszkvai tudósítójára negatív kijelentéseket tesz. E megállapítások egyike se sem egyeztethető össze saját tapasztalataimmal.

A Népszabadság foci EB-t követő egyoldalas fotóriportját annó meleg szavakkal üdvözölte az Antagon - így teszünk most a Magyar Hírlap esetében is. A polgári és konzervatív napilap szombati számának Ahogy tetszik című mellékletéből áldozott két oldalt a pekingi olimpiát a fotós, Hegedűs Róbert szemével bemutató fotóriportra.

Nyilván lehet ezt még jobban fokozni napi rendszerességű csak-kép-oldalakkal (kifejezetten üdvözölném), de ha valahonnan, akkor a Magyar Hírlaptól pont nem vártam volna egy ilyen húzást, pláne hogy fotóriportot utoljára akkor láttam ebben az újságban, amikor azt még Szombathy Pál jegyezte főszerkesztőként.

Az egész attól lesz igazán pikáns, hogy a Hírlap mai számában kiderítette, hogy egy decemberi kormányrendelet értelmében nem léphetnek be Magyarországra, és nem tartózkodhatnak az ország területén az emigráns tibeti közösség tagjai, így a dalai láma sem. A Tibet-párti aktivisták a hét vesztesei, na. (És hogy pozitív dolgokon kívül mást is írjak: szokásos alákérdezős PR-interjúval köszöntötte a Hírlap az immáron 3 éves Echo Televíziót.)

Tisztelt Sajtóosztály!

Azért írok Önöknek, mert a napokban az amerikai nagykövetségtől kaptam egy megtisztelő meghívást. Felajánlották, hogy elvinnének a NATO és az amerikai diplomácia által közösen szervezett és finanszírozott utazásra Koszovóba. Céljuk, hogy a téma iránt érdeklődő újságírók jobban megismerhessék a békemissziókban szolgáló katonák tevékenységét és életét. Engem pedig azért választottak, mert többször is írtam már a témáról.

Ennek kapcsán ötlött újra az eszembe egy régóta foglalkoztató kérdés. Vajon a magyar állami szervek sajtó, közönségkapcsolati és hasonló osztályainál miért ritka a fentihez hasonló eset, és miért érezni sokszor, hogy nem nagyon érdekli őket a nyilvánosság, és a kifelé mutatott kép?

Nem tudom, érték-e dühödt támadások a Figyelőt amiatt, hogy balra húzna, de ha igen, ezek most valószínűleg elülnek egy időre: az aktuális lapszám a tomboló uborkaszezon közepette Eltűnő felelősök címmel 16 oldalas címlapsztoriban dolgozza fel az utóbbi évtized kiásott, de igazi felelősök nélkül maradt botrányait, olajtól a Postabankon át a 4-es metróig, Őszödig és a 2006-os választások előtti randomizált makroadatokig.

Online sajnos csak az intró olvasható, [rossz]kedvcsinálóul érdemes azt elolvasni, aztán felkeresni valami újságost.

Hatása nem sok lesz, persze, inkább csak jó az, ha megvan így egyben. De remélem, hogy az összeállítást inkább tananyagnak használják majd politológia és kommszakokon, mint mentségül a "következmények nélküli ország" címkéjével takarózni amúgy is szerető szerkesztőségekben. Itt van például kedvenc szomorú hárítós példám Vörös T. Károly Népszabadság-főszerkesztő egy 2005-ös Mozgó Világ-beli interjújából:

Bayert likvidálnák a nácivadászok - ez a pénteki Magyar Hírlap főcíme, utalva a július közepe óta terjedő új internetes őrületre. Gyors összefoglaló a Magyar Köztársaságot 2008 nyarán leginkább érdeklő témáról, a nácivadászok és a nemzeti radikálisok internetes és médiabeli küzdelméről.

Kezdődött az egész azzal, hogy kb. július elején felbukkant a semmiből a Nácivadász című blog, mely a megszűnt Kurucinfó mintájára gyalázta ellenségeit, tette elérhetővé lakcímüket, telefonszámukat. A blogot a Népszabadság tette ismertté, Czene Gábor írt július 18-án a "szélsőjobbos fóbiamagyarok" ellen cselekvőkről először egy ismertetőt, majd egy napra rá publicisztikát.

Viszonylag sok érdeklődést kapott az Antagon az utóbbi időben, hogy mikor írunk már arról, mi történik a HírTV és Veres János túlmozgásos kabinetfőnöke között; akkor ki drogozott és ki nem, ki szívott fel egy csík sütőport, van-e Helmeczy ügyvéd úrnak rendőrkutyája, illetve ki fizetett [volna] miért kinek és mennyit.

Nem tudjuk – hogyan tudnánk, amikor senki más sem? Az A, B, C és D verziók homlokegyeneset ellentmondanak, dinamikusan változnak kétnaponta, ráadásul a négy forrás egy kispályás mátészalkai vagány (a továbbiakban: díler), egy ellenzéki újságírók lejáratásáért fizetni hajlandónak tűnő minisztériumi felsővezető, egy lejáratókampányokban készséggel segédkező ügyvéd és egy etikailag megkérdőjelezhető gyakorlatot folytató tévéstáb.

Úgyhogy hajrá, crowdsourcing, aki közelebb ül valamelyik tűzhöz nálunk, ne legyen rest kommentelni vagy szalajtani egy emailt! Hétvégén pedig ha jut idő, összeütünk majd egy összesítő táblázatot arról, melyik fázisról éppen ki mit mond, hogy legalább kizárjuk, ki nem lehet biztosan a gyilkos, és kicsoda Mr. Mustár. Addig is a friss HVG a körülményekhez képest remek rész-összegzésével tudunk egyetérteni, így kezdődik:

"A kölcsönös vádaskodásnál tart a Hír Tv által múlt pénteken elindított kokaingate-ügy, amelyben egyelőre szinte csak annyi bizonyos, hogy az ügyvéd nem ügyvédként, az újságíró nem újságíróként járt el."

A Heti Válasz pedig az egyik érintett HírTV-s dolgozóval, Kisberk Szabolccsal közöl a dolgokon sokat nem tisztázó és elég jóindulatú interjút (legalább egy etikai vitát kimondottan élveztem volna például). Az eddigi legjobb megnyilvánulások kigyűjtése ugyanott viszont hibátlan, különösen a zárás:

"Hangfelvétel a Hír Tv-vel szemben."
(Cím a Népszabadságban, augusztus 5.)

"Az új felvétel a Hír Tv-t igazolja."
(Cím a Magyar Nemzetben, augusztus 5.)