A tegnapi világsajtós címlapkörkép után, ahogy ígértem, nézzük, mit gurított a magyar print sajtó csütörtökre, azaz az első olyan napra, amikorra már egyáltalán guríthattak valamit.

Nos, néhány pozitív példát és egy csomó szürkét (tartalmilag – a címlapokat lásd fent, de a napi rutint csak a Magyar Hírlap és a gyors HVG törte meg). A látottak közül a Blikk egész jó, a komoly napilapoknak a Napi Gazdaság mutat példát, a legfelkészültebb napilap a HVG - eközben a Népszabadság alibizik, a Világgazdaság szürke, a Magyar Hírlap pedig csendben meghasonlik önmagával. Bővebben...

Oké, ez itt Európa. Igen, Magyarország a globális átlaghoz mérten is erősen provinciális, folyton a saját segglyukát bámuló ország. Mégis, az ember azt gondolná, hogy amikor a világ húsz éve egyetlen valamire való szuperhatalma, mindenki kedvenc vagy hőn utált Amerikája elnököt választ, az égből hullott ajándék téma, amely révén az elbizonytalanodott, helyét kereső, egykedvű és hitevesztett napisajtó villanthat egy erőset, becsomagolva, elmagyarázva, megmutatva, értelmezve és a helyére téve mindent.

Ehhez nem vártam volna semmi megismételhetetlen bűvészmutatványt, csak a választási éjszaka összegzését, az eredményeket, látványosan ábrázolva, erős, beszédes fotókat, a várható következményeket odaát gazdaságban és a világban politikában, reakciókat olyan helyekről, ahonnan érdekelnek, és nem utolsósorban: sok ízes, beszédes, átérezhető hangulatjelentést arról a választásról, ami a négy évvel ezelőtti unalomhadjárattal szemben már az elnökjelölt-választások alatt is konkrét karakterdrámákat hozott, a végére meg a fél országot utcára vitte.

Ennek viszont a felével sem kínált meg senki, bár egy részét össze lehet szedegetni több lapból. 

Meglepő Blikk, '92-es Népszabadság

A Blikk címlapon még Kelemen Anna gyerekmarcangoló kutyája alá dugta Obamát, de a belül vezető helyre, a 2-3. oldalpárra rakott anyag meglepően korrekt: elmondják, mi várható a fő területeken, reagál három magyar politikus, van időcsík Obama útjáról – az az egymillió magyar, aki a számok szerint Blikkből tájékozódik, akár meglepően sokat is megtudhat. A kisszínes keretesből pedig közben kiderül, mennyit keres az elnök, mi jár neki, mennyi lesz a nyugdíja, ha már nem lesz elnök, és hogy élete végéig ingyen levelezhet.

A Világgazdaság elég rövid és elég száraz amerikai gazdasági fókuszú dolgot írt az Obama írhatja a jövőt főcím alá, ahogy a Népszabadság sem jött lázba a lehetőségtől: van egy végtelenül hosszú és reménytelenül tagolatlan összegző cikk a washingtoni tudósítótól, sok ténnyel, de nulla helyszínszaggal. Ebben minimum közcímek elfértek volna, de főleg inkább lehetett volna vagy négy rövidebb és befogadhatóbb anyagot írni belőle (ahogy tulajdonképpen az is, csak egybe tördelték). A következő oldalon végig a külföldi tudósítók által összegzett globális reakciók, mint kötelező feladat – biztos van az az élethelyzet, amikor ekkora terjedelemben elolvasnám, de szombat délelőtt előtt nem fog eljönni.

A Magyar Hírlap majdnem átlépi az árnyékát

A Magyar Hírlap féloldalas címlapképe alatti rövid szöveg váratlanul korrekt, odabent aztán összecsúsznak az irányvonalak: a külpolon összegzés, kisinterjú, grafikon, lapreakciók, azaz egy nem túlragozott, de rendbenlevő minimumcsomag, mintha nem is balos nyert volna, a gazdaság oldalon pedig egy nagyon rendbenlevő elemzés a gazdasági programról, az elvárásokról és a lehetőségekről.

Ezeket ütné agyon a vezércikk, amelyben Bayer Zsolt ábrándozik a vidéki Amerikáról (becsületére legyen mondva, leszögezi, hogy a vadregényes természet, nem a politikai törésvonalak miatt, és hunyorogva még el is lehet ezt hinni neki), de nem üti, mert az erőltetett izraelezéssel és olcsó antiimperialista populizmussal együtt is csak gyenge a cikk, nem pedig dühítő.

Napi Gazdaság: rövid és színes

A napilapok meccsét simán a Napi Gazdaság nyeri, több okból is: egyrészt egyedül nekik sikerült úgy betördelniük egy tematikus oldalpárt, hogy jó legyen ránézni, pedig gazdaságilap-szokás szerint alig van benne kép (a többiek annyira nem is gondolkodtak oldalpárban, hogy egy lap két oldalán vannak a cikkek, fordítani kell; már ahol egyáltalán több oldal a beszámoló), másrészt fogyasztható adagokban írnak olyan dolgokról, amik tudnak érdekesek lenni.

A legjobb anyag az amerikai kereskedelmi kamara budapesti választási partiján készített villáminterjú-széria: Stumpf István összekeveri Az elnök embereit a 24-gyel (fekete elnök az utóbbiban volt), Szekeres Imre hálálkodik a republikánus védelmi miniszternek, Kovács Árpád Állami Számvevőszék-elnök pedig bevallja, hogy van egy militáns énje, tartalékos alezredes, és így nyilván McCainnek szurkol. Ez mekkora már?

HVG: meglépték

A csütörtöki nap sötét lova pedig az a HVG, amely a hetilapok közül egyedüliként kitornászta egy nappal későbbre a lapzártát, hogy meg tudja írni az eredményt – tegnap, vaktában azt tippeltem, lesz ilyen hetilap, és ha valakitől, leginkább a HVG-től lehetett elvárni. Ráadásul a péntekre csúsztatás helyett tartották a csütörtököt (próbáltam megkérdezni, hogyan készültek rá, egyelőre sikertelenül).

Mindezek után: a címlapkép jó, a főcímből pedig hálistennek lemaradt a szokásos szójáték. Odabent az Amerika-szakos Nagy Gábor összegzi a történteket egy utolsó pillanatig aktualizált, bár nyilván jórészt előre megírt, viszont jól olvasható sztoriban. Adatból csak annyi van, amennyi nagyon muszáj (érthető módon: szerda hajnalban zárták a számot, Florida például még a republikánusoké a táblázatban, pedig végül Obamáék vitték), a keretesek okésak, a tördelési innovációkat meg látványos képhasználatot meg fölösleges volna a HVG felől várni (sajnos).

A többi hetilapról most ne is essék szó, nem volna fair – elég lesz nekik egy egész héten át irreleváns címlapokkal feszengeni a polcokon.

Ami kimaradt

És amit nem találtam: egy rendes, nem maszatoló, hanem az eredmény kapcsán gondolkodó publicisztikát, közhelyek nélkül (itt van egy példának az angol Timesból arról, most balra tolódott-e Amerika, vagy mi van), meg azokat a bizonyos hangulatjelentéseket (ez egy élménydús darab New York eufórikus utcáiról a Guardianből, ez egy törvényszerűen ballib, de attól még érdekes magyar belső Obama-kampánybeszámoló a Zónáról, ez pedig egy chicagói séta a választás napjáról a FigyelőNetről - nem éppen sodróan megírva, de egy rakás színes dologgal).

Összességében kár – az apropó erős pillanat volt, ezért ahogy a tegnapi poszt mutatta, egy csomó lap Amerikán kívül is próbált olyan lapszámot gyártani, amit érdemes eltenni. Ezeket a magyarokat viszont jórészt tök felesleges volna: már két hét múlva is alig valamit adnak majd vissza a kedd éjszakából és az odáig vezető útból.

Nektek?