Kimagasló mérnöki teljesítményekről és a sorsdöntő kihívások idején is derekasan helytálló boltosokról valahogy sosem csinálnak drámákat – hiába, na, a hatalom szexibb dolog. Illúziói senkinek ne legyenek: a Frost/Nixon sem egy újságíróeposz, hanem a hatalom természetét boncolgató film, de ettől még simán kötelező darab mozijáró újságíróknak és -jelölteknek – még ha messze nem százszázalékos műről van is szó.

A Frost/Nixon – bár van benne fikciós részlet elég – legalább annyira dokudráma, mint játékfilm: egyetlen tárgya az a többrészes, maratoni interjú, amit egy léha brit showman tető alá hoz és a szembesítés felé kormányoz a Watergate-botrány következményei elől a lemondásba menekülő Nixonnal. Szálból kettő van: egy Nixon, egy a riporter Frost oldalán, szigorúan a címszereplőkre szegezve a kamerát. Rajtuk kívül minden karakter statikus és egydimenziós, ami a két háttérstábnál például még belefér, de mondjuk Frost díszletszerepre kárhoztatott csajánál, a két óra alatt tíz egyforma mosoly erejéig megjelenő Rebecca Hallnál kimondottan bántó.

A film ettől még jól működik, és ez két dolognak köszönhető: egyrészt tapinthatóan és kikerülhetetlenül épül a feszültség, ahogy emelkedik a tét, másrészt szerencsére egyik főszereplő sem fekete-fehér. Frost nem kérlelhetetlen nettó hős, hanem egy véletlenül történelmi szerephez jutó bájgúnár, Nixon pedig nem a sátán, hanem Frank Langella saját Nixon-verziója, maró humorral és a megfelelő pillanatokban jó adag kétellyel és önváddal. A két – a Frost/Nixon előbb Londonban, majd New Yorkban futó színpadi változatban láthatóan összeszokott – színész elég is ahhoz, hogy lazán elvigyék a filmet a hátukon, noha csak az interjú építkezik, a szereplők maguk alig (csak a dramaturgiailag kötelező ponton, mégis kicsit megalapozatlanul fordulnak 180 fokot, amikor kell).

Az izgalom simán megvan, a szájbarágás pedig elkerülve, de azért majdnem dokuról lévén szó, a legjobb filmnek szóló Oscar-jelölést nehezen érteni (a Nixon-színészé már inkább érthető), ahogy a 8,2-es IMDB-értékelésben is van vagy egy pontnyi túlzás. Az amerikai ünneplés inkább az épphogy ki nem mondott Bushos párhuzamoknak szólhat – az újságírós-leküzdős zsáneren belül korhangulat-festésben vagy több szereplő mozgatásában a Good Night And Good Luck sokkal erősebb volt.

Jókor, jó helyen: a fenti kép a tegnapi Bartók Béla úti Unicredit-bankrabláson készült, az Indexen már kora délután láttuk visszaköszönni, és meglepődnék, ha nem csinált volna a mai napilapokban is némi karriert. Füzesi Ferencé a kredit, ha a képről nem látszana, és MTI, ahogy a múltkori sikerkép is.

VENDÉGPOSZT Vorák Anita, az eMaSa munkatársának írása. Tiszta fejjel közös dolgainkról címmel jelent meg a Magyar Narancs eheti számában Bundula István kritikája Bojtár Endre Hazát és népet álmodánk... című könyvéről.

A cikkből kiderül, hogy "[...] Bojtár Endre Közép-Európa-írásai a kivételes nyelv-, az elmélyült tárgyismeret és a remek elemzőkészség okán kilógnak a sorból", valamint hogy "Az 1986-os és a jelenlegi kötetnek van egy manapság alig föltűnő hasonlósága – holott alighanem ez a legárulkodóbb a szerzőre. Mégpedig a világos fogalmazás, a közérthetőségre törekvés, az irodalomelméleti metanyelv mellőzése, a direkt véleménynyilvánítás evidenciája, a sorok közé rejtett »üzenetek« abszolút negligálása. 1990 óta, hál' istennek, mindez már csupán tehetség és nem »bátorság« kérdése; de azért rögzítsük, hogy Bojtár Endre számára a tiszta beszéd két-három évtizeddel ezelőtt is magától éretődő volt."

Mindezt én, az olvasó, Bojtár Endre munkásságának alapos ismerete nélkül is kész vagyok fenntartások nélkül elhinni, viszont átérzem, mennyire nem lehetett egyszerű döntés a Magyar Narancs főszerkesztőjének az, lehozza-e ezt a kritikát. Úgy képzelem, Bundula István felvetette, írna erről a remek könyvről, mire Bojtár B. szabadkozott, tényleg nagyon jó, de hát mégiscsak az édesapám írta, talán nem lenne túl elegáns, István. Aztán Bundula észérvekkel meggyőzte, nem foszthatják meg az olvasókat csak azért ettől a könyvtől, mert a lap főszerkesztője egészen véletlenül a szerző fia. (Már ha többekkel együtt nem tévedek igen nagyot, és valóban az.)

A január 24-i, szombati Magyar Nemzet címlapján olvasható a következő:

Lapunkat megint nem hívták meg

A Magyar Nemzet olvasóinak nincs joguk ahhoz, hogy tájékozódhassanak lapjukból a ma este megnyíló New York-i és washingtoni magyar évad rendezvényeiről, sem Hiller István kulturális miniszter és delegációja amerikai látogatásáról. A megnyitóra és az ahhoz kapcsolódó rendezvényekre csupán a kiválasztott médiumok újságíróit utaztatják - közpénzen. Két éve a szintén közpénzből megrendezett kínai magyar évad idején is számos újságírót vitt a kulturális kormányzat a programsorozat rendezvényeire, tudósítóinknak egyik turnusban sem jutott hely.

Na, most akkor pontosan mi is a problémája a lapnak? Az, hogy nem hívták meg a sajtóútra, ahová a cikk további része szerint a mérvadó internetes és nyomtatott lapok többségét – többek közt a Heti Választ is - meghívták a szervezők? Vagy a közpénzköltés, amit a Magyar Nemzet előszeretettel hoz elő mindenféle kormány-MSZP-SZDSZ ügyletek kritikájakor?

Mert ebben az esetben mintha azt sérelmeznék, hogy őket már megint nem hívták meg a közös közpénzszórásra. Azon persze lehet vitatkozni, hogy a minisztérium által szervezett sajtóutak mikor közpénzpazarlások és mikor nem – de most nem ez a lényeg. Korrupció az, amiből kihagynak – tartja a közismert mondás. És ezek szerint a Magyar Nemzet is.

Tegnap délután a Heti Válasz Online adta hírül, hogy a Budapest VI. kerületi önkormányzat számos MSZP-s és SZDSZ-es politikusát (gyakorlatilag a teljes frakciót) gyanúsítottként hallgatják ki a kerület számos helyen (leginkább a Heti Válaszban és a HVG-ben) megénekelt ingatlanügyeiben.

A hír terjedése kitűnő esettanulmány a jelenlegi online hivatkozási gyakorlat megfigyeléséhez. Fixa ideám, hogy online is elérhető eredeti forrás esetén csak úgy korrekt egy hír átemelése, ha megemlítjük az elsőközlő médium nevét és be is linkeljük az eredetit (akkor is, ha kiadta az MTI vagy másik hírügynökség). Lássuk, mi történt a terézvárosi képviselőkről szóló anyaggal, időrendben:

Menesztették Kert Attilát, az MTV hírigazgatóját. A dolog hónapok óta a levegőben volt: a lapértesülések arról szóltak, a széke amiatt inog, mert nem nagyon engedett beleszólást a munkájába a Magyar Kisebbségi Kormánypárt felől. Legutóbb azonban még csak két helyettest kapott, most egyikük, a szintén ex-TV2-s Bednárik Imre (amúgy díjazott parlamenti tudósító) váltja.

Kert házon belül marad: a jövőben "új műsorformátumok kidolgozásával és régiek megújításával foglalkozik". Beszédes módon a pozíció annyira előkészített, hogy neve nincs is, legalábbis az MTV közleménye nem említi.

A sajtóanyag egyébként előrelépésről beszél, de eközben így fogalmaz: "...Medveczky Balázs ügyvezető alelnök döntött, aki megköszönte Kert Attila eddigi hírigazgató munkáját, és új feladattal bízta meg a tévés szakembert". Egyáltalán: indoklás nem szerepel a közleményben. Részletes hír a Kreatívon.

Ez az Antagon által a 2008-as Göbölyös Soma díjátadón készített videocsokor zárórésze: a két tavalyi nyertes, Bódis András (Heti Válasz) és Bodoky Tamás (Index) kérdezi a két idei nyertest, Brückner Gergelyt (Figyelő) és Pethő Andrást (origo) a cikkeik következményéről, a tényfeltárás veszélyeiről, tapasztalatokról. A hossza miatt két részletben került fel.

Folytatva a szerkesztőségi árveréses beszámolóval elkezdett kísérleti multimédia-hullámot, az Antagon gyártott néhány videót az idei Göbölyös Soma Díj múlt vasárnap esti átadójáról is. Hangulatjelentés, villámkérdések a két nyertesnek (Brückner Gergely/Figyelő, Pethő András/[origo]), illetve az átadó keretében zajló rövid kis beszélgetések teljes terjedelmükben.

Összefoglaló videónk első fele hangulatvideó a helyszínről – részletek a díjátadóból, a nyertesekkel készült nyilvános interjúból, és a díjátadás előtti két beszélgetésből (az egyiken a mozgássérültigazolvány-hamisítás ügyi riportja miatt rabosított RTL-riporter, a másikon az eléggé újságíróbarát módon viselkedő Jóri András adatvédelmi biztos által beszélt).

A videó második felében pedig az Antagon kérdezi a két nyertest arról, bennük milyen cikkek maradtak meg 2008-ból, és hogy hogyan érzik, az általuk vitt témákat segített-e vinni a sajtó maradék része, vagy még mindig gyávaságnak számít egymást hivatkozni.

Biztos írtak már jó kritikát a na-most-aztán-megmondom Friderikusz-könyvről, de én még nem futottam bele – igazából semmilyenbe nem futottam bele, nem mintha nagyon kerestem volna. Idáig: az eMaSa "Mindenkihez van egy rossz szava" című írása udvariasan a helyére teszi a dolgot.

Kivonat a lényegből:

A Friderikusz – eddig nem interjú, hanem egy négyszáz oldalas monológ. A riporter a könyv jó kétharmadában egyetlen kérdést sem tesz fel. A könyv nagy részében annak sincs nyoma, hogy egyáltalán érdekelné őt az elbeszélt történet, nemhogy annak, hogy akármilyen választ ki akarna hajtani interjúalanyából.
[…]
Nem az objektivitást, a sokszor hamisan a legfőbb etikai normának beállított elvtelenséget, saját elfogultságának leplezését hiányoljuk – egyszerűen csak némi realitást, mert a Gyurcsány=isten, Orbán=sátán képletnél azért Friderikusz Sándorból, legalábbis az egykori Friderikusz Sándorból jóval többet néztünk ki.

Úgy egy hónapja már tudatosan igyekszünk nem foglalkozni azzal, mi történik szegény szebb napokat megélt Magyar Hírlappal, egyszerűen túl olcsó volna. (Aki mégsem bírja ilyenek nélkül, annak itt egy iszonyú idegesítően megírt, teljesen fölösleges, chartázós és végtelenül béna, az MH-t ütlegelő publicisztika, amit az eMaSa Tallózó rovatában találtam, tényleg csak akkor olvassa el bárki, ha direkt fájni akar.)

Most viszont újabb koncepcióváltás közeleg: hétfőtől 16 helyett 24 oldalon, több-nagyobb-színesebb képpel, a Széles Gábor szívéhez és főleg ambícióihoz közel álló vidékfejlesztési témákkal, továbbá természetvédelemmel és a konzervatív-polgári értékrenddel összeegyeztethető színes celebhírekkel (!) jelenik meg a Hírlap, változatlan stábbal, ami azért ígér néhány sajtótörténeti pillanatot.

Nyugodtan vehetjük a dolgot úgy is, hogy Széles kitér a Magyar Nemzet útjából, miután se kicsit balról, se nagyon jobbról és nagyon alulról közelítve nem sikerült az olvasótáborukba harapniuk. Az előkép amúgy ezúttal az olasz Corriere della Sera lesz, de a csontbulvár brit The Sun is felmerült, mint irányvonal. A váltásról és az MH mint termék sikeréről részletesen a ma megjelent Figyelőben (online itt) lehet olvasni.

A Magyar Hírlapról jó sokszor írtunk már, a legutóbbi, 2007 végi dizájnváltásról – ahol pont a képekből vettek vissza és a rosszul értelmezett komolyságot tolták meg – részletesen itt.

Az agyatlan, buta, alpári, fröcsögő vagy a témához nem kapcsolódó kommenteket törüljük.

VENDÉGPOSZT Vorák Anita, az eMaSa munkatársának írása. Szerdán délről északra szép sorban lefagyott az egész ország, kamionok és autók csúsztak egymásba és az árokba országszerte, ami ugyan nagyon szomorú, de képileg mégiscsak hálásabb téma, mint a több hete tartó hideg, amit már lassan ragozni sem tudtak hogy a hírekben.

Arról nem is beszélve, hogy a legendás Tél tábornokot még soha senkinek nem sikerült lefényképeznie támadás közben, míg jégen csetlő-botló gyalogosokat igen. Gyerek vagy kutya egy képen tuti siker, szól az ordas közhely, aminek igazságában, úgy tűnik, a hazai online média képszerkesztői is hisznek.

Idén is volt újságíróárverés a szerkesztőségekhez beérkezett ajándékokból, ezúttal a Figyelő, a Kreatív, az [origo] meg a Pesti Est részvételével (tavaly már leírtuk, ez miért nagyszerű, és mik a fontos kortörténeti tanulságai annak, próbálnak-e újságírókat megvenni vagy bármit megköszönni nekik tizenkét darab Kőbányai úti piacról származó egyforma fekete övtáskával).

A befolyó pénz jó helyre, a Menhely Alapítványnak ment, akik embereket hagynak nem megfagyni ebből – kinyitnak egy olyan melegedőt éjjelre, ami amúgy zárva van, és az amúgy kicsit gyér és sablonos ajándéktömeggel is sikerült rekordösszeget összehozni.

Alant a képes és hangos hangulatjelentés (nyomj playt), ebben 417 400 forint hangzik el, de a borravaló összeszámlása után igazából 429 500 jött ki. A kedvenc ajándékaink a vízállónak tűnő MR2-dekorált ronda zöld gumirádió, a nem névre szóló éves BKV-bérlet és az Ideje lépni! feliratú lámpa voltak, a Kreatívon részletes felsorolás olvasható. Ebből a bagolyszerű dísztárgyra például egyáltalán nem emlékszem, de ez nem jelent semmit.

Kreditek: köszi Pollnernek, hogy felhívta a figyelmet a slideshow-hoz használt szoftverre, illetve a képeket Csuday Gábornak. Aki közvetlenül linkelni akarja valamelyiket, itt Flash-mentes környezetben is eléri őket.

A beszámoló hangminőségéről a hirtelen felindulásból elkövetett mobiltelefonos hanganyaggyártás tehet, és a szoftverből bizonyos magyar ékezetes betűket képtelen voltam kinyerni.

FRISSÍTÉS: Tudósítás az eMaSán is.

Brückner Gergely (Figyelő) és Pethő András (origo) nyerték – megosztva – az idei Gőbölyös Soma díjat. A díjátadóról és az ott elhangzott beszélgetésekről az Antagon napokon belül videókban számol be, de addig is linkeljük a nyertes műveket.

Brückner Gergely – ahogy a zsűri indoklása írja – "feltárta azt a mechanizmust, amelynek révén a Siemens hajléktalanokkal kötött álszerződésekkel és teljesítmény-igazolásokkal fedezte korrupciós kiadásait, illetve adatokat szerzett a hajléktalanokat tucatszámra beszervező, a felelősségre vonás elől külföldre menekülő Schrödl András tevékenységéről". Az első cikk, a Számlagyáros hajléktalanok itt olvasható (az Antagon a megjelenés idején bővebben is írt róla), a második, a Mozgalmas purgatórium itt.

Pethő András írásaiból az derült ki, miként nyerhetett milliárdos állami megbízásokat az uniós pénzeket kezelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél a Welt 2000 nevű IT-cég, lásd a cikkeket: a Verseny nélkül adták a milliárdos állami munkát itt, a Milliárdos satuba szorult az ügynökség itt, a decemberben Minőségi Újságírásért-díjjal is kitüntetett Hízik a verseny nélkül adott milliárdos NFÜ-megbízás című pedig itt lakik. (Pethő Andrásról más cikkek kapcsán szintén többször írtunk.)

Bár arról nem ír, ki az a MTV-elnökség ügyében hirtelen nagyon képbe került Sztaricskai Tamás és ki rángatta elő milyen kalapból, amúgy jól összegez Stumpf András aktuális tévéelnök-választás ügyi cikke a Heti Válaszban.

Amellett, hogy megméri a jelölteket, utal arra, hogy Kert Attila hírigazgató alatt az utóbbi hónapokban megrángatták a lécet, elmeséli, hogyan nem lett londoni tudósító Pálffy Istvánból, illetve Kiss Péter bizalmasaként emlegeti az új m1-programigazgatót, Kósa Somogyi Györgyöt. (Apropó, a pénteki Magyar Hírlap meg azt véli tudni, elődje, a legalábbis papíron saját kérésére távozó Pusztay András azért mondott le, mert a szocik szóltak neki, hogy az új elnökkel amúgy is első dolguk lesz kirúgatni.)

FRISSÍTÉS (január 12.): A Népszabadság tudni véli, a hétvégi MSZP-SZDSZ alku révén Sztaricskai lesz a befutó, és közelebbről meg nem határozott "fontos szerepet" szánnak Baló Györgynek is – gondolom, ezt az SZDSZ kérheti cserébe Sztaricskai megszavazásáért. Tőlük lehetetlen linkelni, de itt az Index átvétele.

#2: Nem jött össze (köszi a linket ZaZie-nak).

Terjedelmének kábé kétharmadában újságírós témákkal foglalkozik a tiszteletreméltó, de olykor reménytelenül elméleti Médiakutató téli száma. A témák egytől egyig fontosak, és bár olvashatók online, szép hosszúak, úgyhogy megéri beszerezni nyomtatva – azzal együtt is, hogy mint rögtön kifejtem, a feldolgozás egyenetlen.

Német kiadók Magyarországon, Népszabadság és megyei lapok, a magyar főszerkesztők véleménye saját magukról, cikkvisszaküldés és -letiltás, szélsőjobb a médiában, és Mi A Baj A Magyar Médiával?

Elindult az Origo véleményszájtja, Komment.hu lett a név – szerintem szerencsétlen az áthallás a comment.com-mal, de ez legyen a legnagyobb baj. Az már jóval nagyobb, hogy első ránézésre nem webes terjedelműre, hanem leülős-nekigyürközős printesre írják a cikkeket, ehhez képest viszont ennyi idő alatt sem sikerült úgy tálalni őket, hogy jó legyen olvasni. Széles a hasáb, nagyok a bekezdések, kicsik a betűk, sűrűk a sorok – sem a figyelmemmel, sem a szememmel nem lesznek jóban.

A tartalomról az oldalt vezető Nádori Péter korábban a Kreatívnak azt mondta: "a véleménysite célja, hogy segítségével javítsanak a közbeszéd színvonalán és hatékonyságán, racionális, nem indulati alapon íródott cikkekkel, melyek nem a napi politikai napirend szerint születnek". Az oldalindító cikkben most hosszabban is leírja tök ugyanezt.

A szerzőgárda láttán simán összejöhet a cél. Az első éles cikket jegyző Ablonczy Balázs (a Reakciós Ablonczy Bálint tesója, mindenki össze fogja keverni őket, kedves olvasóink ne tegyék) nevét leszámítva Nádori ma még titkolózott a Kreatívos kollégának, de minimálnyomozással rá lehet akadni további szerzőnevekre – ezek alapján legalábbis részben a '90-es években felfutó Narancsos-Tilosos Budapest-belvárosi altergeneráció ikonnevei fognak visszaköszönni az oldalon.

A szerzők között lesz Dénes Balázs (TASZ), Hammer Ferenc, Mong Attila és Weyer Balázs is, nem fog viszont írni Jaksity György, Simó György és Vágvölgyi B. András (sőt Debreczeni József, Dobrev Klára és György Péter sem). Én azon nem nagyon aggódnék, odanő-e a közönség, és hű meg lelkesen vitatkozó olvasótábort tudnak-e építeni: a délután még elérhető, mostanra törölt néhány tesztcikknél sokkal trágyább dolgokat is százával kommentelnek a magyar interneten, még akkor is, ha a szerzőnek esze ágába se jut visszanézni, van-e vita a cikkéről.

Inkább az lesz érdekes, lesz-e majd rendszeresen annyi és olyan téma, ami az általános hazai sötétlila/rövidlátó/túlírt/öncélú publicisztikai vonalnál jobban megírható – kéthavonta egyszer erős felindulásból jót írni a Narancsba, meg mondjuk hetente eszeset, frappánsat és feszeset teljesíteni online nem ugyanaz, és most derül majd csak ki, kinek az alkatához passzol az utóbbi. (Nem tudni persze, hány szerzője lesz az oldalnak, lehet, hogy itt is mindenkire csak havonta jut majd a sor.)

Az oldalindítás időpontja meg egészen szélsőségesen véletlenszerűnek tűnik, a válsággal és állóháborúval teli ősz bőven adott volna jobb helyzetet is hozzá, mint egy héttel karácsony előtt. Így olyan nagyon hamar nem, de mondjuk január végére már látszani fog, milyen színvonal lesz tartható, és arra hányan vevők.

Szerintetek?

Széles Gábor az Echo Tv-ről és a Magyar Hírlapról szólva is leszögezte, hogy egyik médium sem fél a tabuktól, például az olyan témák boncolgatásától sem, mint a kényesnek mondott romakérdés, de távol tartja magától a szélsőséges véleményeket és megnyilatkozásokat. (...) A Magyar Hírlapot a polgári konzervatív oldal meghatározó, elfogultság nélküli médiumaként mutatta be, amely, szemben versenytársaival, növelni tudta példányszámát. (...) Stefka István, lapunk főszerkesztője azt hangsúlyozta, hogy sajtótörténeti eseményt sikerült végrehajtani a Magyar Hírlap átalakításával: egy szélsőliberális, olykor gyűlölködő lapból polgári konzervatív közéleti napilap lett.

A fenti gondolatok a Magyar Hírlap hétfői címlapjáról származnak. Az idézett cikk címénél (Az őszinte szó az Echo Tv és a Magyar Hírlap hitvallása) már csak az szebb, ahogyan Széles Gábor rájött, hogy a betelefonálós műsort nézik a legtöbben a teljes palettáról:

Az Echo Tv tulajdonosa szerint az elmúlt év megdöbbentő tapasztalata volt a szembesülés azzal az igénnyel, hogy a nézők hallhassák, megismerhessék a nép hangját. A nézettségi adatok szerint sokkal inkább kíváncsiak a hétköznapi emberek tiszta, őszinte véleményére, mint a politikusok gyakran simára csiszolt, túlzottan is diplomatikus mondataira.

A lap példányszámáról: annyit tudunk róla, hogy valószínűleg nem ötezer. De most akkor mégis, mennyi?

A hétvégét lényegében lekésve bár, de mindenképp linkelnék néhány fontos cikket a múlt hétről, mert akadt pár. Elsőnek Papp László Tamás nagyrészt remek eszmefuttatását a HVG-ből, A Kurucinfó-paradoxont:

A Kurucinfo előállítói a legjobb ügynökei a totális tömegpárttá-szerveződés meghiúsításának. Amit készítői tesznek, az éppen a fasiszta-náci gondolat- és eszmekör antitézise. Központosított mindenható pártgépezet helyett alulról építkező és öngondoskodó közösséget építenek. [...] Parancsuralmi hierarchia helyett "szabadpiaci vetélkedés". Ez a Kurucinfo-paradoxon. Fölösleges és kontraproduktív betiltatni őket.

Másodszor pedig Ukridge alapos körképét a Verbális Numerákról, amely Izrael és az EU az Európai Parlament balos frakció ihlette taktikai elhidegüléséről szól. A dologról itthon áttételesen is épphogy írtak, Ukridge magyar EP-képviselőket is megszólaltat arról, mi van:

Múlt héten furcsa dolgok történtek az Európai Parlamentben. Egy szavazáson az MSZP képviselők megakadályozták, hogy izraeli diákok, tudósok, művészek jöhessenek az EU-ba, míg Szíriával épp most köt szomszédsági szerződést az Unió. A párt hazai politikájával nehezen összeegyeztethető döntésről a hazai sajtó egyáltalán nem számolt be.

Jó amúgy az a poszt is. amelyben Ukridge a New York Times vezércikkét kommentálja – ez azt a belső vitát írja le, mit lehet terrorizmusnak hívni, kit terroristának, és miért van az, hogy a kettő szerintük nem mindig esik egybe.

Az addig rendben van, hogy a Népszavában publicisztikát ír Mészáros Tamás – ezt teszi minden szombaton. De az aktuális hétvégi számban a cikke mellé (7. oldal) nem az ő hetente megjelenő fényképét tették, hanem a Corvinus Egyetem rektoráét. Aki ugye szintén Mészáros Tamás, de a cikket biztosan nem ő írta, mert a publicista-Mészáros stílusa, megközelítésmódja – mondjuk így – összetéveszthetetlen.

A képszerkesztő nem volt képben... Előfordul, de azért ciki.

Nagyon jó a Reakció Sólyom László köztársasági elnökkel készített interjúja – értelmes kérdésekre egyenes válaszok, jó ilyet olvasni. A Nagy-Magyarország matricák értelmetlensége, politikai vs kulturális nemzet és súlyos aggályok a gazdasági válság kezelése kapcsán (is) – lásd odaát.

Az interjúnak külön ízt ad, hogy Sólyom az egy évvel ezelőtti Indexes interjúban beszólt a blogokra, úgyhogy a Reakció csakazértis a blogjába pakolta a cikket az online lap Közélet rovata helyett. (Mint most tisztázta Sólyom, amúgy a névtelen kommentelőkre és fórumozókra mondta, amit akkor mondott, nem a bloggerekre, ezúton is örülök.)

Sólyom-interjút kérni egyébként viszonylag egyszerű, ha az ember a köztársasági elnök által olvasott lapot ír. Az interjú egyik készítője, Balogh Ákos Gergely főszerkesztő az Antagon kérdésére legalábbis ezt írta arról, hogyan szervezték le:

Még az év elején jelentkeztünk be interjúra a Köztársasági Elnöki Hivatalnál, de akkor nem volt rá lehetőség. Körülbelül egy hónapja viszont jelezték, hogy most szívesen adna, mi pedig összeszedtük, hogy milyen témákról szeretnénk kérdezni – Magyarország jövőképe, zöld kérdések, határon túli magyarság, blogok. Aztán egyeztettünk egy időpontot és mentünk...

Frissítés (december 11.): Horkay-Hörcher Ferenc a Heti Válasz Online-on kommentálja és értelmezi a húzást.

Már a pénteki Príma Primissima gála vége előtt háromnegyed órával kint voltak a győztesek az interneten MTI-forrásból, például a Hírszerzőn – nem mintha a jelöltek buzgón mobilinterneteztek volna a gálateremben, csak mégiscsak bizarr úgy nézni egy élő közvetítést, hogy az eredmény amúgy már előttünk van.

Felhívtam az MTI-t, megtudni, hogy mi történt: nos, semmi különös, a győztesek listája több részletben ment ki az MTI-előfizetőknek úgy 20:00 és 21:15 között, mindegyik azzal a megjegyzéssel, hogy 21:30-ig embargósak, azaz lehet ugyan dolgozni az anyagokkal (ez a hevesen lapzártázó napilapoknak például jól jön), de fél tízig nem jelenhet meg semmi.

Amikor ménkű sok név van, például állami ünnepekkor esedékes kitüntetéseknél, a napilapok miatt napokra előre kimennek a nevek – szintén az átadás napjáig embargósan –, hogy be bírják tördelni a több oldalnyi listát, de az érdekesebb jelölések nagyjából a kiadás pillanatában ki is szoktak szivárogni.

Most viszont nem az történt, hogy valaki tojt volna az embargóra, csak a gála csúszott valószínűleg meg: a szervezőkkel megbeszélt határidő 21:30 volt, a Hírszerzős anyag például pontosan ekkorra van dátumozva, a gála azonban végül eltartott 22:10-ig, és még simán adtak át díjakat fél tíz után. Például a fent látható Halász Juditét, de a meglepett arca alapján neki egy Hírszerző-olvasó sem küldött sms-t.

(Az észlelést köszi Dávidnak.)
 

Ha már internetes portálok apróságait is szóvá tettük, nem mehetünk el a szombati Népszabadság Karácsony című mellékletének impresszumában elkövetett apróság mellett sem. Nem nagy ügy, mindenesetre borzalmasan rossz lehet most azoknak a Népszabadság-olvasóknak, akik nem tudták meg, ki készítette a színes PR-melléklet sokatmondó címlapfotóját. (Egyébként az ilyen és ehhez hasonló apróságok önkormányzatoknál is megtörténnek, itt például egy egészen mókás esztergomi Word-korrektúrát lehet látni, az sokkal viccesebb.)

Más. Subbásodunk kicsit, a HVG december 6-i számában ugyanis három olyan borzalmasan rossz szópoén van, amit még a Szóviccblog sem hozna le. A Kaposvári Csiky Gergely Színház gazdasági átalakítását Csiky-csuki, a digitális televíziózásról szóló Trend melléklet intróját pedig Be kell digizni! címmel hozta le a gazdasági hetilap. És hogy az összhatást tetézzük, csak lapoznunk kell egyet, hogy beleütközzünk egy keretesbe, ami fölé az van írva, hogy Digi-dugi.

VENDÉGPOSZT Folk György, a BruxInfo EU-s hírügynökség és elemzőiroda tudósítójának írása. Szerfelett szórakoztató pillanatot okozott az Európai Bizottság sajtószolgálata az átlagosnál is szürkébb december 1-jei szokásos brüsszeli hétfői deles sajtótájékoztatóján. A dallamos IP/08/1843-as hivatkozási számú közleményük – amely mellesleg egy új EU-s irodalmi díj alapításáról szól – mint utóbb kiderült, egy később eldöntendő dologról szólt, és egy héttel megelőzte önmagát.

Még csütörtöki, de most jött kép:

2 perc különbséggel kiadtak a FigyelőNeten két ugyanazokat az adatokat tartalmazó cikket, ellentétes cimmel. Ugyanazt a KSH-jelentést megirta egy belső ember, és megírta az MTI is, eltérően értelmezve ugyanazt az adatsort, a FigyelőNet pedig két perc különbséggel kitette mind a kettőt. Vicces.

Az észlelést metmetnek köszönjük!

A végeredmény az MTI értelmezése: tovább nőtt.

A jövőben közös szerkesztőség készíti majd a két lapot, csak a fejléc fog különbözni, illetve Bayer Zsolt vezércikkei a Népszabadságban csak a Fórum rovatban jelennek meg.

Na jó, nem, de a két lap mai címlapja akkor is nagyon vicces egymás mellett: