Végre van egy kis mozgás a búvalbélelt magyar print állóvízben: hétfő délelőtt vált nyilvánossá, hogy az öt éve a Figyelőt irányító Martin József Péter főszerkeszti majd a jövőre startoló Vasárnapi Népszabadságot, azaz megegyeztek a már több hónapja hírbe hozott felek. (A kiadó meghívásos pályázaton döntött, amelyre öt jelöltet hívtak meg – legjobb tudomásunk szerint egy ideje már csak kettővel tárgyaltak közülük. FRISSÍTÉS (november 18.): Több email is jött, hogy ki volt a többi pályázó – nem tudjuk, hozzánk még kósza pletykaként sem jutottak el nevek. Másrészt a poszt megjelenése után olyan híreket is hallottunk, hogy nem is volt pályázat – megpróbálunk utánakérdezni, de aki tudja a helyes megfejtést vagy neveket, ne legyen rest kommentelni!)

Nem magától értetődő választás
Pollner ennek kapcsán már azért lelkesedik, hogy végre kiderül, működne-e itthon egy komoly napilap vasárnapi kiadása, de a megjelenésig vezető út szerintem egyelőre érdekesebb. Martin József Péter nem magától értetődő választás: az ő irányítása alatt a Figyelő olyan gazdasági elitlapként működött, amely mindazokat a műfajokat és megközelítéseket szántszándékkal kerülte, amitől az – egyelőre látványosan kitalálatlan Vasárnapi Népszabadság – jó lehetne: a riportokat és életszagú sztorikat, a színes háttérrészleteket, vagy az erős, egyéni stílust (akár a lapnak, akár az egyes szerzőknek). A Figyelő inkább kemény gazdasági sztorik robbantásában és feldolgozásában tűnt ki, ami abból a profilból szervesen következik, viszont nem olyasmi, ami egy vasárnapi lap fő dolgai közé tartozna.

A bejelentésben ráadásul nem csak az a furcsa, hogy a Ringier Martin József Pétert választotta, de az is, hogy Martin József Péter a Vasárnapi Népszabadságot. Egy vasárnapi lapnak inkább a háttérmagazin szerep jut, míg egy gazdasági hetilap közvetlenebbül tudja a döntéshozók véleményét befolyásolni, így a Vasárnapi Népszabadságot irányítani presztízsben is mást jelent, mint a Figyelőt. (Ha úgy tetszik, egy vasárnapi lap főszerkesztője az olvasók barátja, a Figyelőé meg a vezérigazgatóké.) Így miközben könnyen lehet, hogy az új vezető csak új feladatot keresett, egészen biztos, hogy a fél Népszabadság már most úgy gondolja, hogy a rendes lap 2010-ig foglalt főszerkesztői székén tartja majd fél szemét – akár így van, akár nem.

Hírmagazin, vagy amit akarnak
A The Népszabadság on Sundayre visszatérve, a mostani bejelentés után azt lesz érdemes figyelni, kiket választ maga mellé Martin József Péter főszerkesztő-helyettesnek, és milyen csapatot építenek együtt. A piacon éppenséggel akad egy csapatnyi késő húszas/harmincas újságíró, akikkel erős hírmagazint lehetne csinálni – kérdés, őket le lehet-e szerződtetni a Népszabadság név alá. Kérdés az is, egyáltalán hány embert hagy felvenni a tulajdonos az önálló szerkesztőségbe úgy, hogy a Népszabadságnál gyakorlatilag évek óta létszámstop van, és végül kérdés, mit lőnek be iránynak.

A mindenkori sajtóértesülésekből és az eddigi közleményekből annyi látszik, a Ringier-nek/Népszabadságnak inkább üzleti célkitűzései lehetnek készen, mint tartalmi elképzelései. Ha sok jól megírt háttér, saját, párttematizálás-független politikai sztorik, és például egy bátor kultrovat lesz végül a csapásirány, bármi lehet a dologból. Ha viszont mondjuk egy női rovat figyel majd hangsúlyos helyen az első számban, akkor baj van, nagy.

Van benne üzlet
Üzleti szempontból amúgy egy kicsivel jobban vélem érteni a Vasárnapi Népszabadságot, mint amikor legutóbb írtam róla. Az legyen alapfeltevés, hogy a saját tulajdonban levő terjesztőcéggel sikerült valahogy megoldani a hétvégi terjesztést (bár a házon belül levő Vasárnapi Blikk és Nemzeti Sport kedvéért eddig nem sikerült – valószínűleg két lappal sem érte meg, vajon hárommal meg fogja?). Ha mégsem, az ciki: továbbra sem sok értelme volna hétfőn kivinni az előfizetőknek egy hétvégi magazint.

Vasárnap viszont túl erős verseny nincs, így ha a feltételek adottak, az új lap különösebb erőfeszítés nélkül belecsíphet majd a vasárnapi bulvárlapok tisztes példányszámába, minden józan számítás szerint pedig legalább a harmadát el kell rabolnia a teljesen reménytelen, 1994-ből ittfelejtett Vasárnapi Hírek több mint 50 ezer vásárlójának. Ha ehhez hozzáveszünk még néhány tízezer olvasót a hétköznapi Népszabadság táborából, minimum a nullszaldó simán kijöhet – már csak azért is, mert a lapot nyugodtan lehet majd hetilapárban adni. (Már rövidtávon is szolid plusz lehet a cél – ne legyenek illúzióink, a Ringier nem éppen az a kiadó, ami pont a recesszió elején egy középtávú presztízsbefektetésnek adna zöld utat. Arra viszont nagyon kell majd figyelni, hogy nehogy a becsatlakozó Népszabadság-olvasók idővel otthagyják a hétköznapi lapot – a rendes Népszabadság példányszáma épp most ment a lélektani százezres határ alá.)

A Vasárnapi Népszabadság így piacvédés és márkaerősítés lehet a lapnak, izgalmas új hadszíntér a belső Ringier vs Népszabadság-csatákhoz, legalább némi mellékbevétel a kiadónak – és ezzel együtt, ha szerencsénk van, igen, 2009-től akár egy ütős heti hírmagazin a piacon.

Ami a Figyelőt illeti, nem valószínű, hogy az új főszerkesztőnek (bárki is lesz) a sarkából kellene kiforgatnia a lapot: üzletileg rend van, a stáb oké, és a relatíve alacsony, 14 ezer körüli példányszám dacára időről időre sikerül köveket vágni a gazdasági/közéleti (inkább csak a gazdasági) vízbe.

Annyi látszik, hogy a gazdasági döntéshozók szemében elért és megtartott hitelesség, illetve a karakteres arc közül a Figyelő eddig messze az elsőt tartotta a fontosabbnak. Szerintem nem zárná ki egymást a kettő, és érdekes lesz, az új vezető old-e majd a lapot körülvevő szürkés merevségen. Emellett biztos, hogy lehetne erősebb stratégiát kifundálni az online piacon erős második vonalas FigyelőNet és a hetilap közti együttműködésre is – például azt, hogy elkezdik.