„Pr-katasztrófa a semmiért” – így foglalta össze a Deutsche Telekom szóvivője egy hamburgi újságíró-konferencián, hogy mit gondol a lehallgatási botrányról. (Erről az eMaSa többször is írt és a tavalyi konferenciáról is beszámoltak.) Philipp Schindera arra utalt, hogy elődjei különösen nagy hülyeséget csináltak. Nem csak, hogy kockáztatták a Telekom imázsát és a végén valóban egy pr-katasztrófát okoztak neki, de mindezt valójában a semmiért tették. „Mire mentek azzal az információval, hogy tudták, ki kivel telefonált, ki, mikor beszélt a vezetők közül újságírókkal? Felhasználni úgysem lehetett, azt pedig, hogy ki szivárogtat a sajtónak, máshonnan is meg lehet tudni.”

A Telekom szóvivője állta a sarat és tette, amit ilyen helyzetben tenni lehet: elismert, részletezett és ahol lehetett védte a cégét. De a lényeg az volt, hogy megjelent. A kimagyarázhatatlannak tűnő botrányon ez nem finomít, de jelzi: elismerik a hibájukat, hajlandóak róla beszélni, és ahogy lehet, megpróbálják feldolgozni. A cég vezetőinek persze bizonyos szempontból könnyű dolguk van. A megfigyeléseket még az előző menedzsment rendelte el, így személyes felelőségük nincs. Mégis jó volt látni, hogy a Telekom kommunikációs vezetőjének eszébe sem jutott relativizálni az ügyet, és nem vetette a vele szemben ülő Spiegel főszerkesztő szemére a Big BroTher-ös címlapot. (Pár újságíró miatt miért kell az egész Telekomot besározn stb....)

A konferenciára a német titkosszolgálatok, a BND vezetője is eljött és amíg a testőrök szerényen meghúzták magukat az első sorban, arról vitatkozott a Süddeutsche Zeitung vezető szerkesztőjével, hogy mekkora hibát követtek el akkor, amikor egy afgán miniszter e-mailjének megfigyelése közben egy spiegeles újságírónő leveleit is olvasták. Ernst Uhrlau jelenléte megint csak azt mutatta: komolyan veszi az ügyet, főleg, hogy az egy korábbi botrányukat követte.

A netzwerk recherche újságíró-egyesület által szervezett konferencián a megfigyelési ügyeken kívül számtalan szeminárium és pódiumbeszélgetés volt. Az első napot csak a riportoknak szentelték, és a fiatal újságírókkal tömött termekben 40-es, 50-es szerkesztők beszéltek arról, hogyan dolgoznak, egy-egy cikk hogy készült.

Stefan Willeke a Die Zeit vezető újságírója például azt boncolgatta, hogy miért nem tartotta volna etikusnak Oskar Lafontaine (kicsit) szélsőséges baloldali német politikus feleségével beszélni a politikusról írt portréjához, miközben ikerbátyjával többször is találkozott, és Lafontaine számtalan volt feleségével szintén beszélt. („Közös a hálószobájuk, nem kérdezhetem meg, hogy mi tart a férjéről.") A fenntartások a többiekre nem álltak, annyira nem, hogy az ikertestvér többszöri visszautasítása ellenére sem hagyta magát lerázni. „Nem kell mindig előre bejelentkezni, néha fel is lehet ugrani valakihez váratlanul, 15-20 perce úgyis van, legfeljebb egy óra lesz belőle” – részletezte módszereit Willeke.

A Spiegel szerkesztője pedig leginkább egy tréninghez hasonlító szemináriumot tartott arról, mi kell egy jó riporthoz: először is egy protagonista (vagy hős), egy küldetés és igen: egy antagonista.

A kétnapos konferencián ezen kívül reggeltől estig tartottak az internetes, számítógépes és kutatási szemináriumok. Az RSS-ről szóló egy órára akkor mentem át, amikor a titkosszolgálati vezető magyarázkodása unalmas kezdett lenni. Azt hittem, itt sok újdonságot nem látok majd, pedig: a Yahoo Pipes tudja az RSS-csatornákat szűrni, azokat összevonni vagy keresni bennük.