Jogutód nélkül felszámolhatja az állam az MTV Zrt.-t, hogy így szabaduljanak a terhes székházprojekttől – hallotta az Antagon több, de áttételes forrásból. Az állítás igazságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni, mindenesetre az ötlet második ránézésre teljesen hihetően hangzik, és szerfelett logikusan illeszkedik a kormányváltás óta eltelt hónapok történéseibe.

Nem lenne nagy kár érte
Politikai felhangoktól függetlenül: a székházprojekt valóban eleve nem egy sikerült valami, az épület ezer apró hibájáról, építési és műszaki hiányosságairól az átvétel óta hallani. Valóban van tehát egy kezelendő helyzet, noha otthagyni a szarban a tulajdonos Wallist, amelytől az óbudai komplexumot az MTV bérli, egy nehezen újrahasznosítható épülettel korlátozottan elegáns megoldás, de láttunk már cifrábbat is mostanában.

A lépés emellett hézagmentesen illeszkedik a PPP-konstrukciók felülvizsgálatát hirdető minapi miniszterelnöki bejelentésbe, és ha a jog próbáját kiállja, nagy kockázatai sincsenek, hiszen minden vagyont, amit át kéne menteni (a filmtártól az olyan védjegyekig, mint például a csatornák nevei) már egy új állami vagyonkezelő alapba menekített az NMHH.

Az MTV-t mint céget megszüntető húzás ráadásul jobban is magyarázná az utóbbi lépést, mint az, hogy az államnak az ingatlanvagyonra fájt a foga – Orbánék egyhamar még nem tudnának menő naphegyi vagy Bródy Sándor utcai székházakat eladni úgy, hogy ne lehessen őket azzal támadni, hogy pont úgy kótyavetyélik a jóféle állami épületeket, mint a minisztériumi negyed épületeit odahagyni készülő Gyurcsányék tervezték volna korábban az új kormányzati negyed ötlete kapcsán.

Több tévé, egy tévécég
Az Antagonnak az is valószínűnek tűnik, hogy bár az új, összevont kuratóriumi rendszer felállításakor még azt mondták Szalaiék, marad a négy közmédium, ha valóban bezárják az MTV Zrt.-t, nem alapítják újra másnap MTV 2010 Zrt. néven, hanem összevonják a fenébe a két bagázst az egyik társaság alatt (azaz a külön csatornák maradnak, vagy ha át is alakulnak, amire bőven volna ok, nem feltétlenül direktben összeolvadnak). Ez végeredményét tekintve szintén mindenképp üdvözlendő dolog volna, és beszédes, hogy az önkormányzati választások elmúltával már Szalai is teljesen nyíltan utalgat erre:

Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy alapvetően átformálódjon a közmédia-világ és a múlt, ami egy beteg intézményrendszert hagyott maga után, végre felszámolható legyen – idézi a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét a Duna Televízió interjú-összefoglalója.

Nincs még egy olyan gazdag ország, amely megengedte magának, hogy versenyeztesse a közintézményeit – hangoztatta Szalai Annamária. Példának hozva fel, hogy a Magyar Televízió és a Duna Televízió felesleges terjesztői kapacitásokért versengett, egymásra licitálva vásároltak filmeket.

(médiapiac.com)

...és ezügyben teljesen igaza is van. A szaporodó utalások alapján egyébként a székház sorsától függetlenül is az összevonás a terv, ami elég viccessé teszi a vezérigazgató-jelölti találgatások MTV-s részét: az ügyvezető elnök Medveczky Balázs eszerint hiába zárt be marginális délutáni magazinokba minden használható riportert, könnyen lehet, hogy csak ideig-óráig marad cég alatta, amit vezethet – ha egyáltalán igazak például a Népszava őt érintő találgatásai.

Ami a többi pletykát illeti, Szabó László Zsolt (az Echo TV jelenlegi vezére) mind jelenlegi teljesítménye, mind az 1998-2002 között az MTV élén mutatottak alapján elég ijesztő felvetés ahhoz, hogy ne akarjuk komolyan venni, a filmproducer Kálomista Gábor és a hetiválaszos Borókai Gábor viszont egyaránt vállalható jelöltek akármelyik tévé vagy konstrukció élére. Egyedül azt várnánk kíváncsian, milyen víziójuk van a modern közszolgálati tévézésről, mert abból eddig vajmi keveset villantottak fel.

Gazsó L. Kicsoda?
Ami a Magyar Rádiót illeti, mi sem hallottuk még más nevét, mint a napokban közszájon forgó Gazsó L. Ferencet – azzal együtt, hogy Gazsó az Antagonhoz eljutottak alapján inkább magát futtató önjelölt, mint a kiszivárgott titkos aduász. Ha mégis komoly a felvetés, az nem a világvége, arcként egy nem túl izgalmas mérsékelt jobbosról van szó, ha nem kell túl nagy sleppet befogadnia a rádióba, még az is lehet, hogy egyszerűen csak hagyná az embereit dolgozni, és nem kéne annyi rádiósnak új állás után néznie, mint ahányról az Antagon tudja, hogy lelkileg már nyár óta kész bármelyik pillanatban összepakolni a cuccait.

Ezzel együtt is: Gazsónál szintén a stratégiai ötleteket, plusz az üzleti vezetői képességeket hiányolnám először (a beszédes CV-t lásd itt), vicces, hogy az ilyen bagatell szempontok, amik a korábbi egyezkedős elnökjelöléseknél legalább a felszínen mércének számítottak, most már fel sem jönnek. Gazsó amúgy már csak azért is súlytalannak tűnik, mert az általa vezetett, semmiféle érdemi tevékenységet nem mutató jobbos Magyar Elektronikus Újságírók Szövetségének kong a honlapja, a szépen hangzó céljaiért még sosem láttuk küzdeni. Csupán a kormányváltás után aktivizálták magukat, hogy néhány közleményben biztosítsák támogatásukról a média átalakítását, rendreutasítsák az EBESZ-t, illetve bejuttassák Gazsót szerepelni az MTV reggeli műsorába – ez egyébként egy pontonként már-már szürreálisan belterjes, de beszédes és rövid beszélgetés az új médiaellenőrző struktúráról.

És ti miket hallotok?

A Népszabadság mellett a HVG a másik olyan nagy mestere a magyar sajtópiacnak, ahol egy erős és saját múltjába szilárdan, bár egyre kényelmetlenebb arccal kapaszkodó szerkesztőség fekszik mindenféle érdemi váltás útjában (és a jövő bevételei szempontjából mindkét esetben mellékes, ki hogy ítéli meg a múltat). Az elmúlt évtized minden társadalmi, kulturális és technológiai változását bármiféle merész húzás nélkül, kelletlen oldallépésekkel bekkelték ki, és bár felvillant némi reménysugár a kiadó irányából, amikor megvétózták a szerkesztőség által ismét megkoronázni kívánt Réti Pál főszerkesztői hosszabbítását, az új vezető, Vass Péter első nyilatkozataiból (jöjjön egy-két új rovat, piszkáljuk a dizájnt) már érezni lehetett, hogy a forradalom már megint el fog maradni.
 
Nem tévedett nagyot, aki velünk együtt így gondolta. Ezt megújulásnak hívni nagyon erős volna, a ráncfelvarrás tökéletes szó arra, ami történt – egy kis optikai tuning egy belül egyre fáradtabb valamin, ami után senki nem azt fogja mondani, hogy "Úristen, meg sem ismertelek, te vagy az?", hanem esetleg azt, hogy "Vidéken voltál a hétvégén?".

Még két hete akadtam bele egy Index-cikkbe (Az űrszemét miatt pánikol a Pentagon), amit simán lehetne médiaszakokra vinni példának – nincs vele semmi égbekiáltó, csak sok jellemző online hírgyári, khm, furcsaságot sikerült egyetlen cikkben összegyűjteni.

Elsőre azt gondoltam, valami reménytelen hírügynökségi fordítás lehet az alapja, de a magyar internetben csak az Indexre hivatkozva jelent meg máshol (vicces egyébként, hogy a Sanomában a "pánikol"-t már nem merték bevállalni, ott "aggódik" van, az Index legalább tökösen nyomja az oldalletöltés-fetisiszta klasszik online hírszerkesztést, ha már). A jó ég tudja, honnan csapódhatott akkor be az ihlet, mindenesetre egy március során készült és májusban publikált Pentagon-jelentésről szól az írás – a kutatás témája, hogy a sok kis űrben kevergő csavar meg levált rakétahajtómű-fokozat egyszer, valahol feltehetően össze fog ütközni, aztán a világ minden számítógépe ki nem számítja, mi lesz odafent, ha minden arrébb pattog.

Az Index szeptember 3-án kirakott cikke a Telegraphot hivatkozza, ahol ugyanez a cikk lényegében egyező tartalommal május 26-án jelent meg, csak ott még voltak utalgatások a közelgő focivébére, amiket a magyar fordító így ősz elején már kénytelen volt kiszerelni. Persze lehet, hogy valaki odabent tényleg figyelemmel követi az űrszemét-sagát (vannak visszatérő cikkek), épp célzatosan keresgélt és szeptemberben talált rá a korábbi hírre, és mindez még oké is a magyar populáris űrtudományi újságírás erőforrásait figyelembe véve, de akkor is elég bátor azt írni, hogy "a jelentést most tették közzé".

Egyébként a szokásos nyugtalanító világvégés, de rutinos online-os módon precízen 2500 karakter alá centizett cikk, a megkésettségét leszámítva nincsen benne semmi, amiért külön elő kéne citálni (nem is ez a célom, csak azért van itt, mert ezt pont ki tudtam szúrni, a naponta ezerszámra megjelenő társaival ellentétben). Meg persze az a hülye, aki ingyen és online akar teljes kontextust nyújtó, de faszán megírt tudományos cikkeket keresni, csak az a kár, hogy az ilyenekkel jól el lehet kergetni az embert az egész Tudomány rovat felől, és akkor már azt se látja, amikor nagyon korrekt, szépen szétlinkelt és hiánypótló beszámolók vannak mondjuk a budapesti szkeptikus világbuliról.

Ez az egész pedig attól Vasárnapi újság és nem a szokásos eltévedt elitista morgás, hogy van hozzá pozitív példa is: a május végén, a jelentés közzétételével nagyjából egyidőben megjelent júniusi Wiredben egy a Wired összes pozitív hagyományát megidézően remek cikkben énekelték el, hogy mizu az űrszeméttel. A megkésett Index-adaptálás három hónappal később azt írta: "A NASA-nak vannak tervei arra, hogyan csökkentse az űrbe kerülő új űrszemét mennyiségét, de ez nem oldja meg a már fenn keringő szemét problémáját". A május végi Wiredben ehhez képest már volt beszámoló arról a NASA-szponzorált konferenciáról, ahol arról beszélgettek a megfelelő elmék, hogyan lehetne összegyűjteni az eddig fellőtt szutykot (a különbséget zongorázza csak ez a tény), mindezt annak a fickónak a sztorijába ágyazva, aki a '70-es évektől nyugdíjazásáig a világ fő űrszemét-monitorozója volt.

Egyelőre nem lesz „válaszadási jog” a helyreigazítás helyett, igaz nem tudni, hogy pontosan mennyi haladékot kaptak az újságírók/kiadók. Hétfőn Cser-Palkovics András bejelentette, hogy az indoklásában „média-alkotmánynak” becézett törvényjavaslatot most „legalább két hétig” szüneteltetik. Marad tehát az alkotmánymódosítás (szólásszabadság vs. véleménynyilvánítás szabadsága) és a közszolgálati média felügyeletének átalakítása, plusz az összevont ORTT, NHH a nyári médiacsomagban. Szalai Annamária helye biztos.

A médiacsomagról tegnap a TASZ is kiadta értékelését, náluk gyorsabb volt Polyák Gábor pécsi médiajogász (Majtényi volt tanácsadója, rövid ideig ORTT elnökjelölt), de van Transparency és MÚOSZ/Lapkiadók Egyesülete közlemény is. Aki elmélyedni, szörnyülködni akar, ebben a sorrendben megteheti. (Az Origo tisztességesen rámozdult a témára (itt és itt), a Hírszerző is kitett magáért, az Emasa külön dossziét hozott létre, az Index viszont mintha elaludt volna. szabóZ szabadságon? Vagy csak a focivébé?)

Minket leginkább az érdekelt, hogy mit jelent majd a gyakorlatban a „válaszadási jog”, ha egyszer eljön.  Kiss M. Tibor az Oppenheim ügyvédi iroda sajtóügyekre is specializálódott jogásza szerint nem olyan sokat, mint elsőre tűnik. „A mostani helyreigazítás szabályozása – tartalmát illetően – alapvetően nem változik, igaz hozzájön, hogy ha valakit becsületében vagy emberi méltóságában megsértenek, akkor arra is válaszadást igényelhet”. A szüneteltett javaslat szerint azonban a szerkesztőségek első körben maguk mérlegelhetnek, hogy valóban megsértették-e az illetőt, ha ők úgy találják, hogy nem, akkor nem kell azonnal közölniük a választ. Ekkor fordulhat bírósághoz a sértett fél. „A javaslat lehetőséget ad arra, hogy az eddigi bírói gyakorlat érvényesüljön a jövőben is. A mostani helyreigazítási szabályok szerint is kérhet véleményre vonatkozó helyreigazítást az, akiről kifejezetten sértő, bántó, durva módon írtak. Elképzelhető a jövőben is csak ilyen esetekben engednek majd teret a válaszadási jognak a becsületet vagy emberi méltóságot sértő kijelentéseknél. Nem minden véleményre lesz kötelező automatikusan választ közölni.” – értelmezte a javaslatból kiolvasható helyzetet Kiss M. Tibor.

Az újságírókat közvetlenül érintő két további tervezett változás is kikerült az „azonnal átnyomni” kategóriából, mivel azok is a szüneteltettet, harmadik javaslatban vannak. Az első szerint az újságírónak nem lenne kötelező forrásáról tanúvallomást tenni. Kiss M. Tibor viszont arra hívta fel a figyelmünket, hogy ehhez módosítani kéne a polgári perrendtartás tanúvallomás megtagadásának jogára vonatkozó szabályait is, hogy ez valódi kifogássá válhasson. Hasonló a helyzet a törvénycsomag másik jófejkedő részével, ami lehetővé tenné, hogy újságíróként a jövőben lehessen rejtett kamerával mozgássérült-igazolványt venni, azaz a feltárás és bemutatás céljával jogszabálysértően viselkedni. Ehhez viszont számos további törvényt, például a BTK-t , a PTK-t vagy a Szabálysértési Törvényt lenne indokolt módosítani a büntethetőséget, illetve a jogellenességet kizáró rendelkezések körében. Igaz a Fidesz jelezte is: ez csak kerettörvény lenne, amit további módosítások követnek majd - ezek szerint lenne is mit.

A fennmaradó két javaslatban (alkotmánymódosítás, ORTT-NHH, illetve médiakuratóriumok összevonása) pénteken és hétfőn fogad el fideszes módosítókat a Kultúrális és Sajtó, illetve az Alkotmányügyi Bizottság. Változások így még ezekben is várhatóak.

Még egy finomság: szintén Kiss M. Tibor hívta fel rá a figyelmünket, hogy a szüneteltett törvény minden bizonnyal régebbi darab és a fiókból lett előhúzva, másként nehezen magyarázható, hogy a 27. szakaszában miért hivatkozik az új PTK-ra, amit áprilisban már hatályon kívül helyezett az Alkotmánybíróság. Most – bár csak rövid időre – vissza is kerül a fiókba.

FRISSÍTÉS (2010. 06. 17.): A Kulturális és Sajtóbizottság mai ülésén egyhangsú szavazással elfogadták azt a bizottsági módosító indítvány, hogy a szólásszabadság mellett a véleménynyilvánítás szabadsága is szerepeljen az alkotmányban.

(Más a véleményed? Szerinted ellehetetleníti majd a válaszadási jog az újságírókat? Írd meg és kitesszük!)

Szombattól keddig tart az MTV óbudai központjában az nemzetközi INPUT tévés fesztivál. (AHírszerző és a Kreatív már írt róla.) A világ legjobb közszolgálati tévés alkotásait (dokuk, riportok, tényfeltárások, stb.) vetítik négy napon át, majd beszélgetnek, vitatkoznak az alkotók a közönséggel és egymással. Az MTV-sek azért is akarták elhozni Budapestre a fesztivált, hogy a látszódjon: ami ma Magyarországon közszolgálati tévé címén zajlik meg sem közelíti azt a műfaji gazdagságot, kreativitást, bátorságot és ezáltal betöltött társadalmi szerepet, ami külföldi (többségében nyugati) tévéknél járja. Most hagyjuk, hogy ennek mi az oka. Mennyi a politika, az MTV és mennyi a médiaelit felelősége. Helyette nézzünk jó műsorokat és hallgassunk értelmes vitákat. Minden tévésnek ott a helye!

A fenti műsor például angol párokat ültetett be saját ágyukba, hogy szexuális életükről meséljenek. (A traileren nem látszik sok, de egy videó megnézhető a YouTubeon, amin éppen gyalázzák szereplőket, de ettől eltekintve a műsor lényege látható.)Ebben a dokumentumfilmben pedig azt mutatták be rengeteg archív felvétel felhasználásával, hogyan éltek nyulak tömegei a Berlint kettészakító két falsáv között. (Bocs, nem ment a beágyazás.)

Részletek, sajtóakkreditáció az MTV-nél. 

A tegnapi jövőnéző, lamentáló poszt után, itt a baloldali térfélről szóló rész.

A Népszabadság sorsa legizgalmasabb. A több éves vergődés (példányszámcsökkenés, hirdetési bevétlek eltűnése) után két tényező jelenthetne esélyt a lapnak. Nyolc év után újra ellenzéki újság lehetne, ami eleve könnyebb és népszerűbb pozíció. Ezenkívül 2011-re a szerkesztőség elveszítheti hozzájárulási jogát a főszerkesztő-választás kérdésében. Ezzel a Ringier új főszerkesztőt nevezhetne ki, aki modern, baloldali újságot próbálhatna meg létrehozni. A sikerre ez sem lenne biztosíték, hiszen a napilap, mint termék eleve vesztő pozícióban van, de ez esélyt jelenthetne. Csakhogy az Axel Springer és a Ringier bejelentett egyesülési szándéka miatt, könnyen lehet, hogy éppen a Népszabadságtól fognak megválni. A vevő minden bizonnyal nem valamilyen nemzetközi kiadó, inkább egy baloldali nagytőkés lehet. Ha így lesz, főszerkesztő és tulajdonos legyen a talpán, aki megmenti a lapot a Népszavásodástól. Egy másik jövőkép lehet a Népszabi számára, ha sikerül valahogy (vajon hogy?) a Springer/Ringier kiadón belül tartani. A megyei lapbirodalommal rendelkező Axel Springer már próbált magának budapesti/agglomerációs lapot gründolni, de a Reggel csúnya bukás lett. A Népszabadság pont itt a legerősebb, így gyönyörűen passzolna a portfolióba. Ha így alakul, nem kis meccs folyik majd az Axel-vezér Bayer József és a Népszabadság-gárda között. Előbbi a költségcsökkentések nagymestere, utóbbi a (passzív) ellenállás évtizedes tökéletesítője.

Rontja a Népszabadság esélyét a középre tartásban, hogy könnyen lehet, 1-2 éven belül kiesik baloldali támasza, a Népszava. Kérdés ugyanis, hogy a 20 százalékos MSZP mögött várhatóan zsugorodó pénzemberek köre közül ki akarja majd a lapot fenntartani? Ide tartozik a Hit Gyülekezete tulajdonában lévő ATV kérdése is. Kitartanak vajon az MSZP mellett? Vagy szép csendben eltűnnek a politikai műsorok a csatornáról? (Csodálkoznék, ha Puch és csapata ne kapott volna erős biztosítékokat a Hit Gyülekezetétől, a baloldali tévé megtartására.) A baloldalon a 168Óra most úgy látszik nyugodtan folytatja kihalásig, őket legfeljebb erősítheti az ellenzéki szerep. Nagy változásra a Magyar Narancs környékén sem számítok, még akkor sem, ha sok olvasót meglephetett az első forduló előtti MSZP endorsement a Szerk.-ben. Érdekes viszont, hogy kiszállt a lap mögül az újságot eddig támogató amerikai alapítvány és tavaly óta Bojtár B. Endre főszerkesztő a tulajdonos is. (Erről és a endorsement körülményeiről meg is kérdeztük Bojtárt, aki napokon belül ígéri válaszait.) 

(Disclaimer: A szerző a Figyelő újságírója.)

A választások utáni 6-12 hónapban teljesen átalakulhat a magyar politikai sajtó/média térképe. A legbiztosabb pontnak, az örök változatlan, HVG tűnik, amellett, hogy az Origo és az Index környékén is meglepő lenne hangsúlyos változás, még akkor is ha, valamelyik esetében a folyamatosan fel-fel bukkanó eladási pletykák beigazolódnak. Ezentúl viszont szinte a teljes jobb és baloldali média mozgásba kerülhet.

A legizgalmasabb kérdés a Heti Válasz sorsa. Az elmúlt évek sikertörténete a lap, mert minőségi, konzervatív fórumot tudott létrehozni, ami ráadásul üzletileg is rendben van (nem nagy üzlet, de épp rendben van), példányszáma növekszik. A Heti Válasz sikere azonban (kívülről úgy látszik) nagyrészt Borókai Gábor teljesítménye, ide értve a csapat összeszedését és egybentartását is. Kérdés, lesz-e belőle valóban összevont közszolgálati médiavezető, ahogy híresztelik, esetleg kap-e, akar-e más funkciót? A lap új tulajdonosa, Fellegi Tamás, pedig vállal-e politikai szerepet, mint miniszter vagy más? Ha két igen a válasz, ki jön utánuk? Esetleg marad-e Fellegi a tulajdonos, ezzel lehetetlen helyzetbe hozva az újságot? És az új/régi tulajdonos, új/régi főszerkesztő milyen Heti Választ képzel el a következő 4/8 évben? Minőségi, kritikus konzervatív lapot, egy éppen regnáló jobboldali kormány idején vagy az „ügyet”  (ki)szolgáló Magyar Nemzethez közelítő képződményt?

A Magyar Nemzet, HírTV, Lánchíd Rádió esetében kisebbnek tűnnek a kérdések. Valószínűsíthető, hogy a kormányzati propaganda kellemetlen felületeivé vállnak, itt a kérdés inkább csak az, hogy a közszolgálati médiába hány embert visznek majd át?

Az MTV-ben már jócskán elkezdődött a hatalomátvétel (Ma reggel, választási műsor), kérdés mennyire gátlástalanul, „egészpályás letámadással” folyik majd mindez, vagy mennyire sima hangsúlyeltolódást akar elérni a Fidesz? Vajon jobban számít majd a demokratikus értékek  védelme („már úgyis van saját médiánk”),  vagy fontosabb lesz a leplezetlen területfoglalás? A Kossuth Rádióban az utóbbi években színvonalas szakmai reneszánsz kezdett kialakulni, amit a Fidesz sajtóosztályán minden bizonnyal a „liberális újságírók előretöréseként” észlelnek. A győztes mindent visz alapon ennek vége, vagy hagyják csendben dolgozni majd őket?

És végül itt van Jobbik-gyilkos Magyar Hírlap. Vajon a választások után visszatér Vonáék táborába, esetleg bezár, mert Szélesből mégsem lesz miniszter/bármimás (amit gondolunk ígérhettek neki, példás ideológiai fordulatukért), vagy marad Fidesz-lap, kicsit bulvárosabban, kicsit gusztustalanabbul, mint a Nemzet de kitömve állami hirdetésekkel, hogy valahonnan visszajöjjön az elmúlt közel 5 év nyomdaszámláinak többmilliárdos költsége?

Folyt. köv.:  a baloldali térfelet következő posztunkban vesszük végig. 

(Disclaimer: A szerző a Figyelő újságírója.)

VENDÉGPOSZT. Rényi Ádám, az RTL Klub kommunikációs igazgatójának írása. Magyarországon a bolti eladó utálja a vevőt, a gyalogos az autóst és persze fordítva, hogy a pincér és a vendég konfliktusos viszonyáról már ne is beszéljünk. Egykori és a mai napig is „látens újságíróként” dolgozó pr-esként meg nem lepett, mégis elszomorított, hogy nincs ez másképp sajtómunkások a sajtósok viszonyában sem. Ez derült ki legalábbis az Uniomedia és a Nézőpont Intézet kutatásából. (A témáról tegnap egy konferenciát is szerveztek.) 

Joggal mondhatnánk, hogy két erősen felhígult szakmáról van szó: vannak jó és rossz pr-esek, no meg jó és rossz újságírók, így az általánosítás nem állja meg a helyét. A kommunikációban dolgozóktól sem távol álló sztereotip gondolkodás könnyedén rátör az emberre egy online kérdőív kitöltése közben egy a tervezettnél hosszabb, a szerkesztőségben töltött estén. Mégis azt gondolom, ne válasszuk az egyszerűbb utat önmagunk megnyugtatására! Nyilvánvaló, hogy minden újságírónak és minden pr-esnek van a házi anekdotatárában jó pár olyan eset, amellyel könnyedén alá tudja támasztani, hogy a másik szakma művelői felületesek, felkészületlenek és inkorrektek vagy éppen ostobák, rugalmatlanok és fensőbbségesek. Mégis elgondolkodtató, hogy vajon miért nem érti meg egymást kellőképpen két olyan szakma, amelynek fókuszában a kommunikáció áll.

Ha képesek vagyunk arra, hogy üzeneteket csomagoljunk, stratégiát tervezzünk és sajtótájékoztatókat tartsunk, vajon miért nem jutunk el odáig, hogy megkérdezzük a „legszűkebb célcsoportunktól”, vajon hogyan segítjük munkájukat. Miért nem várunk visszajelzést? Talán félünk tőle, hogy megkapjuk? Az újságírók pontosan tudják, melyek azok az esetek, amikor azért hárít a pr-es, mert a kötelességét teljesíti, mert ez a dolga, és melyek azok, amikor lusta, feledékeny, rosszul dolgozik. Ahogy a pr-es is tisztában van vele, hogy az újságírót az általa képviselt médium érdekei és profizmusa, vagy nemtörődömsége, akár rosszindulata mozgatja. Tehát a viszonyrendszerbe kódolt konfliktusok önmagukban nem szükségszerűen terhelik a kapcsolatot, az esetleges érdekellentét még nem kell, hogy rossz hangulatot, egymás meg nem értését okozza.

Kommunikálni kell a kommunikációról, sértődés nélkül, a büszkeséget félretéve. Nem hinném, hogy kínos lenne a tanulás már befutott szakembereknek, hiszen a médiapiac jelentős és gyors változásait a pr-esnek is kihívást jelentenek, a tanulási folyamatban pedig igenis segítség az újságírótól, szerkesztőtől, sőt bloggerektől érkező visszajelzés. Mindkét félnek érdeke, hogy jobban értsék egymást, jobban megismerjék egymás napirendjét, érdeklődését, kompetenciáit, e-mail olvasási szokásait vagy bármit, ami ezt a két egymásra utalt szakmát közelebb hozhatja. 

A budapesti médiacégek folyosóin néhány hete már hallani, hogy a Ringier és az Axel Springer valamilyen szövetkezés/egyesülés révén egyetlen turbógermán óriásban vonná össze régiós érdekeltségeit – azaz Magyarországon például a Blikket, a Nemzeti Sportot, temérdek megyei napilapot, számos magazint, vagy akár a Népszabadság 75 67,7 százalékos tulajdonrészét.

A Kreatív Online esti értesülése (Összeolvad az Axel Springer és a Ringier?) szerint a napokban kiderül, így van-e, a két kiadó ugyanis "jelentős" bejelentésre készül a közeljövőben. Az Antagon úgy tudja, tárgyalások biztosan folytak: a Nemzetközi Helyzet miatt átmenetileg piros lámpát kaptak például a hazai Ringier bizonyos fejlesztési és beruházási tervei. Nem véletlenül, hiszen ha igaz a hír, a hetekben feltehetően sürgősen ki kellett sakkozni, hogy a helyi erős emberek közül ki és főleg merre vezetné a közös vállalatot.

(Keveset semmit nem tudunk a részletekről, úgyhogy azon egyelőre csak egyetlen bizarr gondolatkísérlet erejéig kezdtünk el merengeni, mi lenne, ha közülük az axel springeres Bayer Józsefet avatnák óriásfőnökké. Ő eleddig fiatal hülyegyerekek jelentéktelen hóbortjaként kezelte az internetet, így az online médiát is, saját újságíróira hírneve szerint karakterlapátoló szakmunkásokként tekint, cseppet sem mellesleg pedig rengeteg érdekes történetet őrizhet az egykori megyei pártlapok frappáns '89-es privatizációjáról.)

Mint a Kreatív kiszúrta, a nagy titkolózásban kedden délután elsült egy vicces petárda is: kivételesen nem a kisebbségi tulajdonos szocialista párt, hanem a többségi tulajdonos svájciak dörrentettek rá a Népszabadságra egy hír miatt. A "Közös céget alapít a Ringier és a Springer?" című cikk azóta 404-es hibaüzenetté változott, a NOL twittere viszont béna módon még őrzi a nyomát, ahogy a Netriport nevű aggregátor is megtartotta az immár halott linkhez átvett leadet:

Európa legnagyobb lapkiadója, az Axel Springer AG tárgyalásokat folytat a Népszabadság többségi tulajdonosának számító svájci Ringier AG-vel egy vegyesvállalat alapításáról, amelybe bevinnék a két társaság 105 közép-kelet-európai kiadványát - írja a lengyel Puls Biznesu.

A lengyel lap weboldalán friss hírt nem találtunk, de egy 5-ei, BBC Business hivatkozásút igen. A Ringier, Axel Springer: fúzió jelei a levegőben című cikk, ha jól súg nekünk a fordítógép, azt írja: a lengyel AS elnöki székében helycsere történt az év elején, a korábbi ceót, Florian Felst pedig Svájcba rendelték titokzatos okok miatt. A cikk szerint az egyesülés elsődleges célja a spórolás volna.

Ez persze érthető, ahogy az is, hogy a tőzsdén forgó médiacégek – már ha valóban lesz deal – az utolsó pillanatig igyekeznek titkolózni. Azt pedig a NOL-ról lerobbantott cikk is jelzi, hogy van alapja a pletykáknak – ha nem volna, feltételezzük, törlés helyett helyretették volna a cikket higgadt kiadói reakciókkal, ahogy normális lapoknál és kiadóknál a falsnak bizonyuló infókkal szokás.

A Minőségi Újságírásért-díj kiemeli és díjazza a tisztességgel, sok munkával végzett újságírói teljesítményt, ilyen hiteles elismerésből pedig nincs sok. Ezért örültünk, amikor megkaptuk a hírt, hogy a PWC után a Vodafone átveszi a díj támogatását. Villáminterjú Bajnai Zsolttal az alapítvány titkárával. 

Antagon: Miért távozott a PriceWaterhouseCoopers (PWC), mint támogató?
Bajnai Zsolt: Öt évig támogatta a PWC a díjat, és a hivatalos közleményük szerint azért távoztak, mert inkább szociális ügyekre, szociális témák szponzorálására kívánják fordítani az ilyesmire költhető pénzüket.

A: Mennyire volt nehéz új szponzort találni?
B. Zs: Iszonyatosan. Talán nem szerénytelenség, ha azt mondom, hogy nem a díj miatt. Tényleg úgy érezzük, hogy a szakma és a díj ismerői is kedvelik a díjat. Ha hónap végére csúszik a zsűrizés, már jönnek az e-mailek és a telefonok, hogy mi van már, mikor lesz döntés. Tényleg naponta jönnek az ajánlások. Szóval inkább a válság miatt kínlódtunk, mindenkinek kevesebb az ilyesmire fordítható pénze, így sok ígéretes tárgyalás bukott el az utolsó pillanatban. Volt például egy német holding, ahol a legfelső szinten támogatták az ügyet, már azt hittük, hogy megegyezünk, de amikor a 13 cégnek össze kellett adnia a saját marketing büdzséjéből a pénzt, akkor bukott a történet. Volt, ahol menet közben vezérigazgatót váltottak, ezért állt le a dolog. Az utolsó fél évet már úgy csináltuk végig, hogy csak a díjak kifizetésére volt fedezet, az előválogatást, a honlapot, meg a kommunikációt az én cégem fedezte, a zsűrizések vacsoraszámláit meg mindenki
maga állta. November végén derült ki, hogy a Vodafone-nál pozitívan állnak a dologhoz.

A: Mit tudtok a  cégeknek "ígérni"?
B. Zs.: Sokat nem: cca 3-4 millió forint értékben jelennek meg hirdetéseink lapok jóvoltából. Működik a honlap, illetve egy cca. 500 neves hírlevél. A könyv és a díjátadó az a felület, ahol megjelenhetnek. Ezek azok a tételek, amiket objektív marketinges fejjel lehet nézni. Van azonban a díjnak egy olyan oldala, amit nem így néznek és mérnek. Tényleg egy jó kezdeményezés, nagyszerű a zsűri és a díjazottak. 

A: A Vodafone miért és meddig támogatja az alapítványt?
B. Zs: Suba János, a Vodafone kommunikációs vezetője az illetékes. Most 2010-re kötünk megállapodást.

A: Tervezitek, hogy bővül, átalakul a zsűri?
B. Zs.: A zsűri tagjai ingyen fektetnek ebbe munkát, adják a nevüket (ami az egyik legnagyobb érték) a díjhoz. (Az utolsó 6 hónapban pedig még pénzükbe is került ez a kis kaland.) A magam részről hihetetlenül hálás vagyok nekik, hogy kitartottak. Egyébként pedig a zsűri összetételén a zsűri változtathat, ők dönthetnek arról, hogy meghívnak-e valakit (így került be legutóbb Mészáros Antónia, vagy pár éve Martin József Péter). Arról, hogy valaki kiszáll, maga dönt. Annak idején, amikor a Jelinek Gábor elment a BBJ-től és az ügynökségi oldalon folytatta, úgy látta helyesnek, ha kiszáll. Uj Péter annak idején a második baba, és az Index Újpestre költözése miatti idő hiánnyal indokolta, hogy kiszáll. Tehát a zsűrin múlik. Ez egy nagyon jó asztaltársaság, azt hiszem, ők is jól érzik magukat így együtt, ami nagyon kell ahhoz, hogy nyíltan beszéljenek a cikkekről, olykor egymás munkáiról. 

Disclaimer: Az Antagon szerzői között van Minőségi Újságírásért-díjas és nem pr-területen dolgozó Vodafone-alkalmazott is.

BÁRDOS ANDRÁS VENDÉGPOSZTJA. "Nehogy már a Forma1-hez is értsen" - gondolta Bárdos András Balóról 1986-ban. A Tények volt főszerkesztőjétől műsorkritikát kértünk az új Baló-műsorról, a Kasszáról, helyette kaptunk egy személyes hangú vallomást és Baló-értékelést. "És jön elő a régi nünüke, hogy majd ő, majd így, a tutit, meg a frankót."

Teniszeztek már nyár derekán, negyven fokban? Az üdülő pályáján, háló nélkül, kerítés nélkül? Hat éves gyerekkel? Hm? Ha igen, sejthetik, mit érez Baló György harminc éve a Magyar Televízióban. A magyar televíziózásban.

Nagy nevek az Antagonon. Martin József Péter elemzése után, jöjjön Vajda Éva cikke arról, hogy mit kezdett a sajtó 2009-ben a H1N1-gyel.  A média "a legtöbb kérdésben a felvillantásnál maradt, elültetve bennünk, médiafogyasztókban a kételyt, és nem járt utána annak, hogy mik is a válaszok az egyes kérdésekre" - állítja a manager magazin egykori főszerkesztő-helyettese, most szabadúszó újságíró. (Hosszú, kinyomtatod?)

Ha beoltatom magam, MSZP-s vagyok, ha nem, akkor Fidesz-es. Én egyikre sem szavaztam, akkor most mit tegyek? - ez egy HVG-olvasó kérdése (HVG, 2009. november 2.), és jól illusztrálja azt a helyzetet, amely az oltás körül tavaly a magyar közéletben kialakult. A tavalyi év kétségtelenül egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb port felverő eseménye volt a H1N1 vírus megjelenése, és a körülötte kialakuló oltási polémia. Annyiféle információ zúdult az átlagos médiafogyasztóra és annyi helyről, hogy ember legyen a talpán, aki ebben az információrengetegben képes volt eligazodni. S ahogyan az idő haladt, egyre egyértelműbbé vált, hogy az oltás körül kialakult helyzetet egyetlen szóval lehet jellemezni: hisztérikus. A média orientáló szerepére tehát különösen nagy szükség volt. Nézzük, mit kezdtek a kihívással a magyar újságírók.

A sztorifeldolgozások kétségtelenül leglátványosabb elemét azok a történetek alkották - hangozzék ez bármilyen cinikusan -, amikor emberek haltak meg a betegség miatt. A kereskedelmi televíziók és a köztévé híradói az őszi hónapokban heteken keresztül vezető hírként tálaltak minden egyes halálesetet, különösen a terhes nőkét, akik égbekiáltóan fiatalon haltak meg. Voltak olyanok is, akik annak ellenére haltak meg, hogy beoltatták magukat, ezek az esetek is igen hamar címlapra kerültek. (Lásd erről keretes írásunkat.) Bár a bulvárhíradók nem jeleskedtek a kontextus bemutatásában - a vírus miatt elhunyt emberek többségükben szenvedtek valamilyen krónikus betegségben -, az írott sajtó általában számot adott az egyéb körülményekről.

Politikai kérdést csináltak belőle
Ami a terhesek és a gyerekek beoltását illeti, egyetlen dolgot lehetett biztosra venni: a bizonytalanságot, hogy mit is kellene csinálni. Eközben a jobboldali sajtó - a kormány hathatós bénázása közepette - politikai kérdést csinált abból, hogy jó-e az oltás vagy sem. A Heti Válasz 2009. szeptember 30.-i online kiadásában megjelent Hapci című írás szerint az ügyben országos véleménynyilvánító szavazásra kell számítani. „Azzal ugyanis, hogy hányan kérnek oltást, az állampolgárok arról is ítéletet mondanak, hogy testi épségüket mekkora arányban bízzák a most kormányzókra, illetve a velük szövetséges szakemberekre.” Vagy vegyünk néhány hangzatos címet ugyancsak a Heti Válaszból és a HVG-ből: H1N1: az oltás tényleg veszélyesebb a vírusnál? Utánajártunk! , Kétszer annyi halottunk van, mint Németországnak! H1N1: Suttogó propaganda hátráltatja a védekezést)(Heti Válasz, 2009.10.01, 2009.10.27., HVG, 2009.11.10, ) (Az első cikk egyébként az internetes rémhírek valóságtartalmának vizsgálata után végül is arra a következtetésre jutott, hogy inkább oltassuk be magunkat.)

Felderítetlen off-shore szál
S miközben a Fidesz-es egészségpolitikusok is kiálltak az oltás mellett, mégis, gyors felmérések azt mutatták, hogy a fiatalok és a Fidesz-hívők nagy része ellenzi az oltás beadását. (HVG. 2009. november 10.) A sajtó képviselői firtatni kezdték - joggal -, hogy vajon ki áll a szérumot gyártó cég tulajdonosaként bejegyzett ciprusi cég mögött, s ki jár jól a mintegy 4 milliárd forintos állami megrendeléssel. S miközben a sajtó ilyen irányú érdeklődése jogos, attól a módtól, ahogyan az ezt firtató újságok tálalták a kérdést, az olvasónak az az érzete támadt, hogy a zavaros offshore tulajdonosi hátterű cég csak pénzt akar keresni, de az emberek gyógyításával nem foglalkozik. Eközben volt olyan, huszonéves fiát gyászoló apa, aki így nyilatkozott: „Kit érdekel, kinek a tulajdonában van egy cég, amely hatásos szérumot gyárt?” (NOL. 2009. december 9.) A gyártó cég tulajdonosi hátterére a mai napig nem derült fény, ha azonban a világ valamelyik vezető, nagy nemzetközi gyógyszergyárától rendelik meg a vakcinát - mint ahogyan azt a világ számos országában tették -, akkor feltehetőleg a hazaáruló lett volna az a jelző, amelyet a kormány kap a jobboldali sajtótól. Miközben az belátható, hogy mindenképpen kell lennie egy vagy két olyan vállalatnak, amelyik szérumot gyárt, s annak szükségképpen vannak tulajdonosai. A sajtó feladata kideríteni, kik azok, s vajon igaz-e az a sejtetett, de ki nem mondott állítás, hogy csak azért ez a cég gyártja a vakcinát, mert csókosai valakiknek a kormányzatból.

Egy olyan kiélezett helyzetben, amely percről percre változik, a sajtónak nem feladata tovább fokozni a bizonytalanságot. Nálunk viszont a lapok hol azt kritizálták, hogy a kormány nagy tételben rendelte meg a vakcinát, majd rögtön utána azt, hogy nem jut majd mindenkinek ingyen, illetve annak sem jut feltétlenül, aki pénzért venné meg. Mindenre és mindennek az ellenkezőjére is találtak nemzetközi példákat aszerint, hogy éppen melyik állítás mellett akartak érvelni. Holott a vírus legyűrésére különböző utakat választó országok példái egy dolgot tudtak jól demonstrálni: azt, hogy nincsen „tuti” recept.

Tovább növelte a káoszt, hogy háziorvosok és egészségügyi dolgozók tucatjai kérdőjelezték meg a vakcina hatásosságát - részben azért, mert politikai kérdéssé vált az oltás, részben pedig kevesellték a kormányzat által a háziorvosoknak oltásonként felajánlott pluszpénzt -, s így nem oltatták be magukat, s pácienseiknek sem tanácsolták ugyanezt. A szérum esetleges mellékhatásairól is lehetett olvasni, miközben sem arra nem találtak az újságírók bizonyítékot, hogy volna neki, de ennek ellenkezőjére sem. Gyakorlatilag tehát az a látszólag egyszerű döntés, hogy beadassunk-e magunknak egy védőoltást vagy sem, valóban a kormány elleni bizalmatlansági szavazássá nőtte ki magát, csakúgy, mint az összes kérdés az utóbbi időben Magyarországon,

A sajtó nem járt utána
A magyar sajtó szeriőz része rengeteg, a személyes választásunkat befolyásoló tényezőt felvillantva próbálta meg kontextusba helyezni, és ilyen módon befolyásolni azt, hogy szúrassunk vagy ne. A baj csak az, hogy a legtöbb kérdésben a felvillantásnál maradt, elültetve bennünk, médiafogyasztókban a kételyt, és nem járt utána annak, hogy mik is a válaszok az egyes kérdésekre. Jó példa erre az oltáshiszti utóélete: idén év elején jelentettek be, miszerint az Európa Tanács (ET) vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy az újinfluenza elleni kampány mennyire szolgálta a nemzetközi gyógyszeripar hasznát. (Inforádió, 2010. január 6.) E hír felröppentése után azonnal korrigáltak, hogy nem az ET, hanem az Európai Parlament egészségügyi albizottsága kezdeményezi a vizsgálatot. (Népszava Online, 2010.01.07.) (A különbség azért is lényeges, mert az EP az EU egyik intézménye, míg az ET-nek semmi köze az EU-hoz.) A legnagyobb hisztéria idején is voltak olyan, a sajtóban időről időre felbukkanó járványügyi szakemberek, akik megkérdőjelezték, hogy a H1N1 vírus valóban járványt okoz-e. Annak ugyanis az Egészségügyi Világszervezet, azaz a WHO által elfogadott korábbi definíciója - a HVG.hu által idézettbrit szakértő szerint - a nagymérvű halálozási arány, s sokan azt kifogásolták, és tartották gyanúsnak, hogy e vírus kapcsán ez a kitétel kikerült a definícióból. Tehát a levonuló influenzajárvány végére azt sem tudjuk, hogy végül is volt-e járvány vagy sem, s indokolt volt-e a vakcinahisztéria, s vajon igaz-e az oltásra a közmondás, miszerint ártani nem árthat. S bár az áldozatokat és a hozzátartozóikat aligha vigasztalja, akár még az is igaz lehet, hogy a mostani influenza vírus nem bizonyult halálosabbnak, mint bármelyik elődje. Egy dolog biztos: ezekről a kérdésekről pontos információkat nem lehetett a sajtóból megtudni. S ennek csak az egyik oka, hogy ezt feltehetőleg maguk a szakemberek sem tudják biztosan. A másik oka a forráskezelésben keresendő: a híradások egész egyszerűen nem varrták el a szálakat, s nem kutatták fel, és szólaltatták meg a lehetséges szakértőket, hanem megelégedtek a hivatalos álláspont ismertetésével - a miniszterével, az országos tisztifőorvoséval, a gyártó cégével, s egyszer-kétszer valamelyik orvosi kamaráéval-, s ezeket előszeretettel kiegészítették néhány politikus és találomra kiválasztott háziorvos véleményével. Mindezt időnként megspékelték néhány személyes történettel, ha a helyzet úgy kívánta.

HVG, Heti Válasz: megpróbálták
Voltak tiszteletre méltó próbálkozások -a HVG és a Heti Válasz is kísérletezett ezzel -, amelyek az oltás elleni és melletti érveket szedték csokorba. Az eredmény azonban így is felemás: bár a sajtónak nem feladata igazságot tenni egy olyan kérdésben, amelyen maguk a szakemberek is vitatkoznak, támpontokat adni az olvasóknak feltétlen szükséges. Netán kideríteni, hogy valóban kié az ominózus oltóanyagot gyártó cég, megszegtek-e a kísérletezés, az előállítás vagy a forgalmazás kapcsán bármilyen előírást, s vajon van-e alapja annak a híresztelésnek, miszerint a nemzetközi gyógyszerlobbi áll a H1N1-t járvánnyá minősítő döntés hátterében. Az eset kétségtelen John L’Carré tollára kívánkozik, s a cikkeket elnézve az újságírók többsége meg is hagyta neki azt a feladatot, hogy tényfeltárás helyett fikcióban megírja, mi is történt itt valójában.

Mindenki korrekt volt - kivéve a Nemzet
Jól kezelte a sajtó - „pártállásra” és műfajra tekintet nélkül - annak a 60 körüli asszonynak a halálát, aki október közepén elhunyt újinfluenzában annak ellenére, hogy két nappal korábban beadatta magának a védőoltást. A Blikk és az RTL Klub híradója is - a közéleti lapok és internetes hírportálok tudósításaihoz hasonlóan - beszámoltak a körülményekről, miszerint az asszony krónikus szívbeteg volt, valamint arról, hogy a megkérdezett orvosszakértők - az országos tisztifőorvos vagy a Borsod megyei kórház főigazgatója - kizárták, hogy az oltás valamilyen nem ismert mellékhatása miatt következett volna be a tragédia, illetve további vizsgálatokat ígértek. Egyedül a Magyar Nemzet - melynek online kiadása október 14.-én még a többi médiumhoz hasonlóan tényszerűen számolt be az esetről - írta azt offline kiadásában október 15.-én, felhasználva a halálesetet, hogy a szer előélete és az ellentmondó nyilatkozatok okot adhattak bizalmatlanságra. A cikk szerint több szakember aggodalmának adott hangot a sajtóban amiatt, hogy vajon elegendő volt-e a vakcina kipróbálására szánt idő, s vajon nem volt-e túl szűk a teszteltek csoportja. Háziorvosokra hivatkoztak, akik döbbenten tapasztalták, hogy nem szerepel lejárati idő sem a dobozon, sem az ampullán, és az egészségügyi tárca szemére hányják, amiért nem hozta nyilvánosságra az ismeretlen tulajdonosi hátterű gyártó közti szerződést.

Az ország korrupt, de ez nem baj, mert nem érthető pontosan hogyan, és egyébként is olyan játékos az egész. Az m1 kevés nézőjének ez maradhatott meg a vasárnapi A szólás szabadsága után, amiben Kovács Árpád, Hack Péter és Fodor István (volt Ericsson vezér, Bölcsek Tanácsa tag) játszotta a stúdióban a viccesnek szánt (de valójában mire jó?) „Korruptivity” kártyajátékot Krizsó Szilvia vezetésével. Az ötlet eleve rossz, mert egy társasjáték nehezen kezelhető tévés műfaj, erősebb átalakítások vagy rákészülés nélkül. A kivitelezés sem sikerült jól, a játékból három motyogós öregedő urat lehetett látni (leginkább oldalról, fejüket lehajtva, kártyájukba mélyedve), akik igyekeznek elkerülni, hogy akár viccből is korruptak legyenek.

MARTIN JÓZSEF PÉTER ELEMZÉSE "A válság kényszerűen kibillentette a magyar médiát a provinciális köldöknézés állapotából" - állítja a Figyelő volt főszerkesztője. Elemzés, amely nem ide, hanem a megújult Antagonra készült, így egy szokásos posztnál hosszabb, mélyebb. Kinyomtatod?

(Mivel az új oldallal késünk, az elemzések pedig meg tudnak romlani, ezért jön itt. Ahogy ebből is kiderült, a blog hosszúra nyúlt karácsonyi pihenőjének az oka, hogy minden erőnkkel az Antagon bővítésén dolgozunk. Részletek később.) 

A gazdasági válság első nagyobb hulláma 2008 őszén érte el Magyarországot. Október közepén beszakadt a forintárfolyam, blokkolt az állampapírpiac, lényegében megszűnt a banki hitelezés, vagyis odalett a pénzügyi stabilitás. Kis híján a korábban csődbe ment Izland sorsára jutottunk. A gazdaságpolitika-csinálók többsége azonban a szembenézés helyett becsukta a szemét; hamis tirádáikkal sokan akarva-akaratlan félrevezették a társadalmat (a politikai kommunikációról lásd a keretes írást). Suttogó propagandaként terjedt a hír, hogy a baj nagyobb lehet, mint gondolnánk. Az úgynevezett ballib oldalhoz sorolt elismert közgazdász informális beszélgetésünkkor még 2008. október 23-a környékén, a forintárfolyam első nagy gyengülése és a 300 bázispontos kényszerű jegybanki kamatemelés körüli napokban is csak off-the-record beszélt arról, hogy a gazdaság visszaesése 2009-ben számottevő mértékű, 5 százalékos lehet. Ez ugyan kevesebb, mint amekkora negatív növekedést valójában elkönyvelhetünk a múlt évre (6,5 százalék), ám akkor még valószínűtlenül pesszimista előrejelzésnek tűnt.

A tömegmédiumok - a megkésett kormányzati nyilatkozatokkal összhangban - már csak akkor közölték, hogy nagy baj van, amikor a hosszú ideje beteg magyar gazdaság 2008 októberében kritikus állapotba került. Pedig a szaksajtó figyelemre méltóan régóta kongatta a vészharangot. A Portfolio.hu már jóval a válság magyarországi kiteljesedése előtt számos borúlátó - a külföldi sajtóból átvett véleményt - közölt. A legemlékezetesebbek ezek közül Soros György és Nouriel Roubini professzor katasztrófavíziói voltak. (Soros: Nemcsak a recesszióval, de az inflációval is szembe kell néznünk, 2008. május 15.   Roubini: Letarolja-e a magyar gazdaságot Amerika? 2008. szeptember 25. ) A Figyelő 2007. augusztus 9-én -  tehát a krízis hazai eszkalálódása előtt bő egy évvel -  címlapján azt a kérdést tette fel: átmeneti gyengülés vagy recessziós veszély (ti. a tőzsdeindexek csökkenése)? A felvázolt „legrosszabb forgatókönyvben" már akkor szerepelt a világméretű visszaesés rémképe. A szakmai közönség a 2008. október 2-i Világgazdaságból Jaksity György révén ismét csak arról értesülhetett: „recesszió lesz, nem is akármilyen".

AMI AZ INDEXBEN JÓ
Miként szerepelt a magyar média, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy nálunk is régen - a rendszerváltás óta - nem látott gazdasági visszaeséssel kell számolni, tartósan nő az állástalanok száma, drámaian visszaszorul a hitelezés? Pozitívumként említhető meg, hogy a válság kényszerűen kibillentette a magyar médiát a provinciális köldöknézés állapotából. A piacok, az államok és a háztartások krízisét ugyanis nem lehetett (csak) a Gyurcsány-Orbán koordinátarendszerben értelmezni, a szemléletet óhatatlanul tágítani kellett. Magyarország 2008 őszén a nemzetközi szervezetek együttműködésére és segítségére volt utalva, hogy hitelhez jusson, finanszírozni tudja a közkiadásokat, vagyis elkerülje az államcsődöt. A média és közönsége számára egyaránt kiderült, hogy a külső történések kíméletlenül hatnak ránk (ugye nem mi mozgatjuk a világot). A külföldi és a gazdasági (nem-bulvár) hírek a válságról szóló anyagokon keresztül bekerülhettek oda, ahonnan gyakran száműzik őket - a híradókba és a tömeglapokba. A gazdasági válság kapcsán számos mélyreható, minőségi és néha még szellemes elemzéssel is találkozhattunk (Pld: Index, Hiúságok máglyája).

Maga a válság olyan témát (narratívát) ad, amelyet folyamatosan napirenden kell, lehet tartani. Az eseménykövetés viszonylagosan erős ága a magyar médiának, feltéve persze, ha éppen nem lesz rabja a tényeket felülíró pártelkötelezettségnek és van megfelelő erőforrása (újságíró, pénz stb.). Az Index.hu a breaking news típusú információk feldolgozása terén több éve kiemelkedő teljesítményt nyújt: rendkívül gyors, a többi portálnál nagyobb volumenű, fókuszált és viszonylag alapos a címoldali hírközlés, jut energia az azonnali elemzésekre, háttérre is. A válság kritikus napjaiban, heteiben - 2008 őszén, aztán 2009 első hónapjaiban - is ez volt a helyzet.

A világméretű pénzügyi-gazdasági krízis azzal is „kedveskedett" a médiának, hogy lehetett színesíteni a műfaji palettát, kilépni a néha álmosítóan unalmas rutinszerű feldolgozásmódokból. A tudósítások, hírösszefoglalók mellett számos szaftos sztori kínálkozott, ilyen volt például a sokáig mágusként tisztelt dollármilliárdos Bernard Madoff bukása. Alkalmat adott továbbá olyan - egyesek által bizonyára bulvárosnak minősített - gegekre is, mint például az Index munkanélküliség-számlálója.

FELDOLGOZATLAN TÉMÁK
A válság áthatja a teljes magyar gazdaságot, társadalmat, politikát. Nem meglepő tehát, hogy a média részben hasonló hibákat produkált 2009-ben, mint „békeidőben". E sorok írója pár hete tett pontot annak a felmérésnek és tanulmánynak a végére, amely - a londoni Open Society Foundation felkérésére - a válságnak a hazai médiára gyakorolt hatását elemzi. Médiafogyasztó értelmiségiek körében végzett fókuszcsoportos felmérésből és interjúkból az tűnik ki, hogy a magyar média tartalmát (az országos szeriőz, nyomtatott és online sajtó, elektronikus média esetében), három oldalról éri erős kritika. A megkérdezettek a legtöbbször az újságírói-szerkesztői felkészületlenséget, a rendkívül erős politikai elfogultságot, valamint a sokszor érdektelen és irreleváns tartalmat tették szóvá. Az értő közönség a nyomtatott és az elektronikus médiát mindhárom fenti kérdésben elmarasztalta, az internetes portálokat viszont csak az első pontban, azaz az újságírók felkészületlensége miatt. (Utóbbi okán a „régi" és az új média munkásai egyformán rovót kaptak.) Noha az általánosítás csapdáját ezúttal is érdemes elkerülni, hiszen az egyes lapok, médiumok között figyelemre méltó eltérések vannak, az összkép - az olvasói-hallgatói-nézői percepció - azonban mégis lehangoló.

Számos kritikára magyarázat lehet, hogy a nyomtatott sajtó és a televíziók a hirdetési árbevételek drasztikus, valamint a példányszámok /nézettségek mérsékelt, de folyamatos visszaesésével kénytelenek szembenézni. Az erőforráshiányból adódó fokozott leterheltség kapkodó, néhol hanyag munkavégzést eredményez. Továbbá a nagypolitikai és szociokulturális okokra visszavezethető általános közéleti sekélyesedés sem kedvez a minőségi sajtónak. Mégsem lehet mindent a pénzhiány és a közviszonyok számlájára írni. Elgondolkodtató, hogy a szeriőz nyomtatott sajtó miért él olyan kevésszer az intellektuális meghökkentés eszközével, miért ennyire ritka a rutinszerű feldolgozáson túlmutató exkluzív/unikális tartalom. Nálunk sajátos módon az eredetiséget sokan és sokszor összetévesztik a bulvárosodással, miközben nem veszik észre, hogy a fantáziátlan, rutinszerű feldolgozás - például pártszóvivők pártszólamainak mechanikus beidézése - előbb-utóbb érdektelenné válik. Érthetetlen például - és ez csak közvetve kapcsolódik a globális válsághoz -, hogy a teljes magyar (nyomtatott) sajtó miért nem tudott produkálni legalább egy átfogó, a politikai-gazdasági-külpolitikai teljesítményt értékelő, a napi események felületes „letudósításán" túlmutató, a történéseket kontextusba helyező forrásértékű dossziét a teljes Gyurcsány-korszakról, névadójának 2009. márciusi bukása után. Ne általánosítsunk: a HVG-ben volt egy remek összefoglaló-értelmező cikk erről - 2 oldalon.  Mértékadó nyugati újságok ilyenkor 15-20 oldalt, de akár fél lapszámot adnának egy volt kormányfő hivatalban töltött öt (!) éve elemzésének - ábrákkal, riportokkal, interjúkkal, sarkos, pró és kontra véleményekkel. (Egyáltalán nem kapcsolódik a válsághoz, de szintén felfoghatatlan, hogy Michael Jackson - mint jelenség, és nem, mint bulvártéma! - halála miért nem érte el a hazai szeriőz lapok ingerküszöbét, miközben a nyugati politikai újságok, és nem csak az amerikaiak, teljes címlapokat, oldalakat szenteltek a rocksztár halálának. Álljon itt is egy ellenpélda: a Cseh Tamásról halála kapcsán készült igényes HVG-melléklet.)

A gazdasági válság fontosabb epizódjaira - árfolyamszakadás, kamatemelés, IMF-tárgyalás, stb. - az online média prompt és nagy merítéssel reagált. A gazdasági-üzleti szaksajtó is viszonylag jól szerepelt, mélyrehatóbban elemzett, mint a tömegmédia. Elvétve még a megszokott kereteket meghaladó törekvésekkel is találkozhattunk a magyar sajtóban, de korántsem elegendő számban és minőségben. Rendkívüli összeállításokból, exkluzív interjúkból, mélyen húsba hatoló riportokból, beszédes infografikákból többet kaphatott volna a hazai közönség a rendkívüli eseménysorozat, egy nyolcvan éve nem látott világméretű gazdasági krízis kapcsán.

Drámai átalakuláson megy keresztül a hazai média. A platformváltás (a nyomtatott sajtó helyett az internet válik az elsődleges hírforrássá), a válság anyagi szorítása és a politikai mező minden bizonnyal érdemi átrendeződése új utakat nyit meg, egyúttal régieket zár le. Ha csak a gazdasági válságról szóló cikkek és riportok alapján ítélnénk meg a magyar médiát, még akár bizakodóak is lehetnénk.

Politikai mellébeszélés

A természeti csapások váratlanságával csapott le Magyarországra a pénzügyi válság - legalábbis a 2008. szeptember-októberi politikusi megnyilatkozásokat hallva-olvasva, ez lehetett az ember érzése. A kormányzati kommunikáció - rossz reminiszcenciákat ébresztve - az utolsó pillanatig tagadta, hogy nálunk is komoly következménye lesz az Egyesült Államokból indult ingatlanpiaci lejtmenetnek. Sokan szerettek volna hinni abban, hogy a válság ad absurdum megáll a határon, és nem „gyűrűzik be". Egy 2008. októberi (!) konferencián, két héttel azután, hogy a Lehman Brothers, a világ egyik legnagyobb befektető háza csődbe ment, Veres János, akkori pénzügyminiszter még növekedést vizionált 2009-re Magyarországon. A költségvetés makropályáját abban az időben már hetente módosították, egyre kisebb GDP-bővülést prognosztizálva. Gyurcsány Ferenc kormányfő szeptember végi jóslata mégis úgy szólt, hogy a magyar pénzügyi rendszert legfeljebb 20 milliárd forint (miért pont ennyi?!) erejéig sújtja majd a válság. Fideszes politikusok ezenközben a „kormány által okozott szociális válságról" beszéltek, vajmi kevés szót ejtve arról, hogy a magyar gazdaságot - saját immunrendszerének meggyengülése mellett/után - a külföldről terjedő fertőzés veszélyezteti igazán.

A politika mellébeszélése, elnézve annak belterjességét, persze nem meglepő. A sokáig az MSZP és a Fidesz szembenállásán alapuló, minden ezen kívüli tényt, tényezőt, gondolatot negligáló hazai közbeszéd kezdetben nem nagyon tudott mit kezdeni egy par excellence globális fejleménnyel, a gazdasági válsággal. A szocialisták attól tartottak, hogy a tényekkel való őszinte szembenézést (ti. a válság elkerülhetetlen „begyűrűzését") a Fidesz kudarcpropagandája még inkább felerősíti. Ezért inkább homokba dugták a fejüket. A Fidesz pedig mindent megpróbált a kormányra kenni, így az már nem is volt olyan érdekes, amiért nyilvánvalóan nem a kormány a felelős. A kommunikációs tohuvabohu mellett a válság „váratlanságában" nyilvánvalóan szerepet játszottak - és ne legyünk igazságtalanok, nem csak Magyarországon - szakmai, közgazdasági hibák is. A modellszerű előrejelzések szinte minden esetben kudarcot vallottak. Nálunk talán annyiban volt speciális a helyzet, hogy nem (csak) a prognózisokkal, hanem a valóság érzékelésével is probléma adódott. A király már szemmel láthatóan meztelen volt, amikor számos döntéshozó még mindig ruhát látott rajta.

Oké, tudjuk, már FSZB. Szóval megfontoltan bár, de kinyertük kameráinkból a Göbölyös Soma-díj átadóján készített videót: az alábbiakban megtekinthető, ahogy Lőke András kuratóriumi elnök a meglepően kevés idei nevezésről beszél, majd Magyari Péter (Index) átveszi a díját. Az emfeszes-régiósgázos tényfeltárásért elismert újságíróval utána a két tavalyi nyertes és egykori kolléga, Brückner Gergely (Figyelő) és Pethő András (origo) beszél a cikksorozat készítésének körülményeiről, felső és oldalsó nyomásról, és arról, mikor megy már vissza az Origóhoz dolgozni.

Antagon: Soma-díj 2009 (Magyari Péter) from antagonblog on Vimeo.

Videó: Kálmán Mátyás

A megcsappant ajándékszám és -színvonal dacára 456 ezer forint jött idén össze azon az árverésen, ahol magyar szerkesztőségek – idén a Figyelő, a Kreatív és az [origo] mellett a Hírszerző – munkatársai licitáltak a hozzájuk beérkezett karácsonyi ajándékokra.

Az idei übertétel a frissen leköszönt Krecz Tibor Figyelő-exfőszerkesztőnek érkezett névre szóló Vodafone-os vízipólós fürdőköpeny volt, amelyre a jelenlevő sanomások 40 ezer forintot dobtak össze, de elment rengeteg bor, dizájnóvszer, forradalmi öblítő és usb-s biszbasz is – részletes hangulatjelentésért lásd az Antagon videóját!

Antagon: újévi szerkesztőségi árverés 2010 from antagonblog on Vimeo.

Videó: Hatala Noémi

Az árverés bevételét ezúttal is a Menhely Alapítvány kapta, alapja pedig változatlanul az, hogy a résztvevő szerkesztőségek úgy gondolják, nem tarthatnak meg csak úgy ajándékokat, amelyek olyan helyekről jöttek, amelyekről egyébként munkájuk során írniuk kell.

Fényképes és bővebb szöveges tudósítás az eMasán.

• Márciustól Tóth Levente lesz a Népszabadság egyik főszerk-helyettese, hallottuk. Tóth az immáron nyugdíjas Tamás Ervin helyét venné át.

Itt csorog a twit: twitter.com/antagonblog

Címlapján hirdeti a HVG, hogy a lap 65. oldalán a csujjogatásról, mint döntés-előkészítésről ír. Ott azonban csak egy olyan cikket találtunk, ami egy pátyi, nem túl izgalmas, népszavazásról szól. Hol itt a csujjogatás? Hol van a lapban egyáltalán csujjogatás? 

Most mi nem értjük a tréfát vagy azt történt, hogy  a tördelő beírt valamit ("majd kitaláljuk a pontos címet"), aztán úgy maradt. Uccu!

Cégvezetőként Medveczky Balázs ügyvezető MTV-alelnök mellé nevezték ki az MSZP+SZDSZ+MDF delegált kuratóriumi tagok Bednárik Imre hírigazgatót, kvázi gyámnak. A döntés háttere, hogy Medveczkyt nem tudták leváltani, de annak úgy tűnik, nem volt akadálya, hogy megkettőzzék a székét.

Mostantól Bednáriknak minden szerződést ellen kell jegyeznie, de – figyelem – a balpártok szavazataival odaküldött Bednárik a NOL szerint megtartja hírigazgatói székét is. Le kell egyáltalán írnunk, hogy ez a lépés miért baromira nem oké a) a választásokra fordulva b) akármikor? Hadd gratuláljunk elsőként.

• Axel Springer nyilatkozat a NYT-nak (IHT-nak?) a fizetős online tervekről. Idő les,z mire a megyei lapokhoz ér. http://href.hu/x/asra
• Such nem pályázik elnökségre jövőre, de ha 2/3-dal támogatják, vállalja. Ezt a rádió szombati, születésnapi rendezvényén mondta.

„Boros Lajos kitálal” a Sláger kicsinálásáról címlappal jelent meg az eheti Narancs, de kitálalás helyett inkább önmagának mond ellent különböző félinformációkkal, miközben vérlázítóan cinikus dolgokat mond. Az újságíró pedig egyik helyzetre sem reagál, ami külön idegesítő.

• Török Gábor: a média pártos, bulvár vagy felkészületlen, így nem lesz nagy szerepe a választásokban. http://href.hu/x/aqz1
• Brkng: csoportos létszámleépítés az MTV-ben, a vidéki stúdiókat bezárják, 160-an mennek.

A Reakció és a Comment.com után nem akarnánk túl sok bőrt lehúzni az innen is, onnan is különösen szerencsétlenre sikerült Duna tévé vs. Apáti-Tóth Kata vs. normális ország versenyfutásból, de:
 

• Hogyan lehet egy adás után kitenni egy riportert? Amikor felvették nem tudták, hogy „a vibráló személyisége” és „oknyomozó a természete”? Ha pedig a stílusa nem verte ki a biztosítékot a múlt héten, akkor miért nem ültek le vele egyeztetni arról, hogy mit akar a szerkesztőség (és nem a tévéelnök!) látni a képernyőn, és mit tud ő nyújtani ehhez képest?
• Ha ez nem tették meg, és mindenképp ki akarják tenni (mert az mindegy, hogy belsős vagy külsős, ha egyszer vele kezdtek egy új műsort), akkor miért kell szánalmas hülyeségekkel indokolni, amiből kiderül, hogy a közszolgálati szóvivőnek még elviekben sincs fogalma arról, mi várható el egy közéleti műsor és a politikusok viszonyáról? („Fontosnak tartjuk, hogy műsorvezetőink ne bántsák meg a riportalanyt.” vagy „A műsorszerkesztési elvünk, hogy a parlamenti pártok képviselői egyaránt otthon érezzék magukat a stúdiónkban.”)
• Amíg a Mesterházy-interjúban tényleg sok a „vibráló” Apáti-Tóth-ból, addig a Szijjártó-interjút inkább nézem, mint bármelyik a Nap-keltét.

Interjúk itt: Szijjártóval és Mesterházyval.

És egy másik ATV-s szánalomvideó a múlt hétről. Ha a riporter nem pörgi túl a helyzetet, hanem szép lassan megadja magát az előzetesben veszteglő Hunvald érveinek, akkor teljesen logikus lezárása egy börtöninterjúnak, az érzelgős, „mi van a gyerekekkel” téma. Bánó itt a baráti média legrosszabbját adta elő, még akkor is, ha Hunvald kritikái közül az ügyészi munkát illetetően, pár indokolt is lehet. Kár, hogy ilyen körítésben az is puszta propagandának látszik, és a valóságot megérteni szándékozó néző nem tudja eldönteni, hogy Hunvalddal jobban szívóznak-e csak azért mert MSZP-s, vagy sem?

Nika György mindennapi felkészületlenségeit az Estében pedig már nem is akarnám hánytorgatni, csak linkelek egy korábbi posztot, hogy feltehessem a kérdést: kit kéne inkább kirúgni, Apáti-Tóthot Bánót vagy Nikát? 

• Visszatekintés Majtényi 20 hónapjára a Kreatívon http://bit.ly/6Cde4A Az utolsó nap nem volt mit dolgoznia, és nem tudni, mikorra lesz utód.