VENDÉGPOSZT Bajnai Zsolt írása. Április eleje óta kevésbé vagyok szkeptikus az újságírói szolidaritást illetően, sőt, már-már azt mondom, van remény: a szakmát nemcsak a széthúzás, a túlélésért folytatott gázolás, a saját szerkesztőségen túl nem látás jellemzi. Persze tragédia kell ahhoz, hogy megálljunk, és egy jó ügyért, egymásért, a másikért összefogjunk.
Február elején tragikus hirtelenséggel meghalt egy újságíró. A legfájóbb, hogy Schwartzenberger István – Schwartzi – barátai mellett két iskolás gyerekét és párját hagyta itt. A temetése után néhány kollégája/barátja kitalálta, hogy a reménytelen helyzetbe került családnak segíteni kellene. És elindult egy kicsinyke csoda.
Ez a csoda ott kezdődött, hogy a jótékonysági koncerthez ingyen kapott helyen, ingyen vállalat fellépést a Csík zenekar, Ferenczi György, Török Ádám és a Mini, Cserna Antal és Szalay Kriszta, majd a tűzoltókból alakult Flórián banda – mert ismerték és szerették Schwartzit. És a csoda ott folytatódott, hogy az újságírók által szervezett koncert hírét szinte minden szerkesztőség átvette és közölte. Mindegy volt, hogy a szervezők hol dolgoznak, vagy Schwartzi melyik szerkesztőséghez tartozott. Sőt, nem csak híreket, de hirdetéseket is átvettek, és mindenki lehetőségeihez mérten segített.
Így nem csoda, hogy április 2-án este legalább 300 ember volt az egykori E-klubban, hogy a Csíkos búcsún engedje el Schwartzit. Sokan nem jöttek el, de az ügy mellé akartak állni, és egy-két-három jegy megvásárlásával jelezték, ez nekik is fontos. Még nincsenek pontos adatok, de valahol 1 millió körül lesz az összeg, amivel a kollégák és a barátok segítenek Schwartzi gyerekeinek és párjának.
Szerintem van remény. Mert volt néhány nap vagy hét, amikor úgy érezhettük, hogy van egy szakma, amihez lehet és érdemes tartozni, és e szakma tagjai képesek összefogni, a mindennapokat félre téve egyet akarni. Kár, hogy ehhez valakinek el kellett mennie. De talán legközelebb e nélkül is megy.
Schwartzenberger István a Népszabadság riportere és rovatszerkesztője volt. A tanítóképző főiskola elvégzése után, a Fényszóró című újságnál kezdte pályafutását, később a Közmű, 1990-től pedig az Esti Hírlap szerkesztőségében dolgozott. Onnan került a Mai Naphoz, majd 1997-től 2008 végéig a Népszabadság következett. Égvilágom címmel 2001-ben jelent meg Besenyei Péter műrepülőről szóló könyve, több, a raliról szóló kötet társzerzője volt.
(A szerző a Minőségi Újságírásért-díj zsűrijének titkára.)
Február elején tragikus hirtelenséggel meghalt egy újságíró. A legfájóbb, hogy Schwartzenberger István – Schwartzi – barátai mellett két iskolás gyerekét és párját hagyta itt. A temetése után néhány kollégája/barátja kitalálta, hogy a reménytelen helyzetbe került családnak segíteni kellene. És elindult egy kicsinyke csoda.
Ez a csoda ott kezdődött, hogy a jótékonysági koncerthez ingyen kapott helyen, ingyen vállalat fellépést a Csík zenekar, Ferenczi György, Török Ádám és a Mini, Cserna Antal és Szalay Kriszta, majd a tűzoltókból alakult Flórián banda – mert ismerték és szerették Schwartzit. És a csoda ott folytatódott, hogy az újságírók által szervezett koncert hírét szinte minden szerkesztőség átvette és közölte. Mindegy volt, hogy a szervezők hol dolgoznak, vagy Schwartzi melyik szerkesztőséghez tartozott. Sőt, nem csak híreket, de hirdetéseket is átvettek, és mindenki lehetőségeihez mérten segített.
Így nem csoda, hogy április 2-án este legalább 300 ember volt az egykori E-klubban, hogy a Csíkos búcsún engedje el Schwartzit. Sokan nem jöttek el, de az ügy mellé akartak állni, és egy-két-három jegy megvásárlásával jelezték, ez nekik is fontos. Még nincsenek pontos adatok, de valahol 1 millió körül lesz az összeg, amivel a kollégák és a barátok segítenek Schwartzi gyerekeinek és párjának.
Szerintem, van remény. Mert volt néhány nap vagy hét, amikor úgy érezhettük, hogy van egy szakma, amihez lehet és érdemes tartozni, és e szakma tagjai képesek összefogni, a mindennapokat félre téve egyet akarni. Kár, hogy ehhez valakinek el kellett mennie. De talán legközelebb e nélkül is megy.
Schwartzenberger István a Népszabadság riportere és rovatszerkesztője volt. A tanítóképző főiskola elvégzése után, a Fényszóró című újságnál kezdte pályafutását, később a Közmű, 1990-től pedig az Esti Hírlap szerkesztőségében dolgozott. Onnan került a Mai Naphoz, majd 1997-től 2008 végéig Égvilágom címmel 2001-ben jelent meg Besenyei Péter műrepülőről szóló könyve, több, a raliról szóló kötet társzerzője volt.
(A szerző a Minőségi Újságírásért-díj zsűrijének titkára.)