A szükséges alapok mellett (intelligencia, motiváció, munkabírás) a "nagyfokú" irodalmi műveltséget, a "rendkívüli" szociális érzékenységet, valamint a korrektséget emelték ki az őt ismerők a háttérbeszélgetések során. Ki ezt, ki azt, de két tulajdonságot mindenki megemlített: halk szavú és úriember. "Biztos nem szabad ilyet mondani egy magas kormányzati beosztásban lévő valakiről, de ő egy kedves srác" - mondja a volt kolléga, Wachsler Tamás.

A fentiek az Origo 2006-os Bajnai Gordon-portréjában szerepelnek. A rendkívüli szociális érzékenység azóta valahogy elpárolgott a listáról, de ettől még ez a cikk a leghasználhatóbb a leendő nemzetmentővel való ismerkedéshez. A szoci nagyvállalkozókkal történő iszapbirkózással töltött előző három év ugyan sajnos nem tud szerepelni benne, benne van viszont viszonylag érthetően feldolgozva a Hajdú-BÉT sztori, amiről most nyilván napokon belül sokat fognak kiabálni, meg a Gyurcsány-baráthoz illően szürreális történetek arról, 1989/90 tájékán milyen lehetetlenül kommunista nevű demokratikus és szocialista ifjúsági szervezetekben próbált alternatívát szervezni a Fidesznek, mielőtt elment multimilliomosnak.

A cikk szerint Bajnai a vasfüggöny túloldaláról is jó kapcsolatban van – legalábbis volt – néhányakkal, Kósa Lajostól Deutsch Tamáson át Stumpf Istvánig. A politikai motivációkról pedig az Index ugyancsak három éves interjújában beszél egy keveset: amellett, hogy nagyon szereti a hazáját, azt mondja, hogy szeret fejlesztéspolitikával foglalkozni, ami ráadásul teljesen hihetően hangzik. Egyelőre ennyi az ajánlott olvasmány, és remélem, időközben valaki elkezdett dolgozni a cikken, ami részletekbe menően elmeséli, hogy a Kedves Technokrata hogyan cselezte át magát a katasztrófabörleszkjével éppen teljes önmegsemmisítésre törekvő szoci elnökségen, átlépve a Hűtőgépgyáros, az Amway-király Közgazdász, illetve saját közeli barátja, Ferenc holttestét.

És bár nehéz egy olyan hét után nem provinciálisnak lenni, amelynek a végén az egyéb opciók tükrében Kiss Péter miniszterelnöksége elkezdett kifejezetten reménytelien hangzani, lazán idefércelnék egy másik kedves fiúról szóló cikket is. A Newsweek David Cameronról brit konzervatív pártvezérről írt cikke (tényleg kedves fiúnak hívják benne) azoknak ajánlható - már ha ez egy létező halmaz - , akik Tony Blair távozása óta egyetlen dolgot sem tudnának megemlíteni, ami Nagy-Britanniában történt, de valamennyire azért érdeklődnek. A helyzetelemzés lényege az, hogy az előző életében pr-vezetőként dolgozó Cameron sikerrel átragasztotta saját stílusát az alapvetően kicsit poros és gőgös pártra, viszont lassan el kéne kezdenie eldönteni, mit akar csinálni, amikor jövőre minden bizonnyal miniszterelnökké változik.

Párban jár ezzel a Boris Johnson londoni polgármesterről szóló cikk ugyanott: a teljesen önjáró és a legszórakoztatóbb szalonképes európai politikusként leírható exújságírót Cameron 2014-es vagy 2018-as potenciális utódjaként emlegeti az elemzés, miközben saját bevallása szerint neki most pont elég annyi hatalom, amennyije van, és egyelőre az illegális bevándorlóknak adandó amnesztiával és a belvárosi bringasztrádákkal van elfoglalva. (Van egy harmadik cikk is, ami a kormányzó és megfáradt Munkáspárt következő elnökesélyeséről szól, aki egy nő, de ez sajnos olvashatatlanul unalmas.)