
Kecskésit 1949-ben népbíróság ítélte el, az ítéletet viszont 1991-ben megsemmisítette az immár független Legfelsőbb Bíróság, az örökös MÚOSZ-tagságot pedig rehabilitálása után, az emigráns sajtóban kifejtett ténykedéséért kapta. A holokauszt-albumra való hivatkozáson kívül maga a mostani körlevél is csak ennyit állít: az egykori népbírósági tárgyaláson "a tanúk közül többen felismerték benne a kegyetlen csendőrparancsnokot, mások az ártatlanságát bizonyították". Kábé ugyanilyen határozott a 168 óra vonatkozó cikke is.
A MÚOSZ honlapjára pénteken került fel egy rakás árnyaló anyag az ügyben, köztük a Holokauszt Emlékközpont kuratóriumi elnökének levele, aki cáfolja, hogy bizonyítani tudnák a vélelmezett háborús bűnösséget, ma (hétfőn) délután pedig Eötvös is előállt egy nyílt levéllel. Röviden, ebben azt kéri, mindenki lesz szíves először elfogadni, hogy nem az elnökség, hanem az Örökös Tagok Testülete dönt, majd tájékozódni az ügyben, nem helyből megkérdőjelezni a Legfelsőbb Bíróságot, végül csatol egy újabb -- bár megfellebbezhetetlennek éppen nem tűnő -- történészi véleményt. (Ha semmit nem hiszünk el, amiről nem láttunk megbízható iratokat, biztosan annyit lehet tudni, hogy keveset lehet tudni: Kecskési épp úgy lehetett partizánbarát, németellenes muraközi csendőr, mint a nyomait zseniálisan eltüntető lágerparancsnok.)
Szerencsére én nem vagyok a MÚOSZ elnöke, így nem is kell annyira óvatosan fogalmaznom, mint Eötvösnek. Tehát: mit várjunk azoktól az újságíróktól, akik épp a hősiesen védelmezett újságírószövetség honlapján nem tudják elolvasni azokat a dokumentumokat, amelyek nem illeszkednek a képbe? Következtessünk-e az aláírások hirtelenségéből és a gyakran zsigeri indoklásokból arra, hogy az aláírók napi munkájuk során milyen körültekintéssel járnak el, amikor a közönségüket informáljak? Mit kellene gondolnunk, amikor két újságíró egyetlen emaillel kollégáik tucatjaival felejteti el az ártatlanság vélelmét? Ráadásul: mióta akkora közügy, ki örökös MÚOSZ-tag, hogy abba ránézésre vagy két tucat nem-MÚOSZ tagnak is petíciókban kell belebeszélnie? (A MÚOSZ, tudniillik, nem állami szervezet, nem is az egyetlen és nem is az újságírószövetség az országban. Ha kicsit is ad a függetlenségére, reméljük, érvényesíteni tudja azt egy rakás -- mégoly baráti -- aláíróval szemben.)
A blog szerzőinek egy része fél délután arról levelezett, írjunk-e egy közös álláspontot a dologról, vagy hagyjunk mindenkit háborúzni a saját bilijében -- a dolgot a meglepően konfrontatív Eötvös-levél döntötte el. A magyar sajtó főbb bajait néhány bővített mondatban össze lehet foglalni, és a politikai-társadalmi abnormalitást tökéletesen lekövető megosztottság az egyik ilyen sarokpont: a mindent eluraló szekértábor-logika, a zsigeri döntések és vélemények a higgadt mérlegelés helyett. Erre fájdalmasan precíz példa ez az egész levél és aláírói is, ami idáig a legkevésbé sem segített abban, hogy a jelenség a jövőben enyhüljön.
De ha az örökös tagok szerdai ülésükön nem zárnak ki valakit minden bizonyíték híján, pusztán hetven kényszeres chartázó kérésére, és emiatt néhány aláíró dölyfösen kilép a MÚOSZ-ból, az ha az újságírásnak közvetlenül nem is, de talán a legnagyobb újságírószövetségnek jót tesz majd.
Frissítés (február 19.): Szemenyei-Kiss Tamás, a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata utolsó vezetője emailben ajánlotta figyelmünkbe Kecskés Tollas Tibor bűnössége mellett érvelő cikkét. A Hungarista Mozgalom Hírszolgálata az emigráns magyar nemzetiszocialisták hálózata volt a világháború után, majd a rendszerváltással a hungarizmus hazai szervezőjévé vált. Bővebben itt.
Frissítés (március 5.): Az azóta történteket, és amit gondolunk róluk, új bejegyzésben összegezzük.