[...] A legjobb, legnaprakészebb, az ebbe az országba mindig nyugat felől érkező újdonságra leginkább nyitott újságírók már jó ideje a két nagy magyar portálnál dolgoznak. Ezeknek így nincs más dolguk, mint szép türelmesen várni, hiszen az idő nekik dolgozik: egy évtized múlva a friss, pontos, érdekes, számukra releváns híreket kereső magyar médiafogyasztók döntő többsége az internetet fogja választani.

Bede Márton egy éve, a Kreatívban írt fenti szavai ugyan neccesen igazolhatók empirikus módszerekkel, de ha még sok olyan nap lesz, mint a mai (keddi) volt, simán azok is lehetnek. Hirtelen ugyanis az Index és az [origo] is nekiállt újságszerűen viselkedni két YouTube-link és tévés toplista között, és gurítottak egy-egy erősebbet.

Az Index például reggel azzal nyitott, utánajárt annak a valóban baromi durva október végi mondatnak, amikor Simon Peresz izraeli államfő arról lelkendezett, megveszik kilóra többek között Magyarországot is. Az izraeliek a magyar ingatlanpiacon való jelenlétét boncolgató, Spirk József és Zsolt Melinda jegyezte cikk idáig inkább érdekes, mint mindent tisztába tevő, de egyrészt lesz még több része is, másrészt önmagában a tény örvendetes, hogy nem hagyták ott a témát a Demokrata-Magyar Hírlap tengelynek.

(Az viszont érdekes kérdés, miért nem csinál az ilyesmikre az Index olyan multimédia-mikroszájtokat, amilyekbe például a nytimes.com gyömöszöli a hasonló special reportokat. Hasznos volna tudni, hogy így hány ember olvas végig egy ilyet képernyőn, meg hogy hányan emlékeznek majd egy hét múlva erre a részre...)

Az [origo] közben talált egy regionalizációról szóló tanulmányt a MeH-nél, amelyet egy rejtélyes vidéki targoncakészítő Recognitázott be valahonnan -- 6,5 millióért. Persze senki nem volt képes egy egyeneset nyilatkozni az ügyben, ami ettől annyira értelmezhető könnyen, mint egy gabonakör, de üvölt, hogy emberek tucatjainak vannak jelentős vajmennyiségek a fején.

A magyar sajtó jelentős része egyfolytában azon sír, hogy nincs idő oknyomozni meg kutakodni -- a franc gondolta volna, hogy pont az [origo]-nál lesz majd. Persze nem mintha nem lett volna sejthető, hogy előbb-utóbb találnak megint valamit a MeH-ből lelépő Batiz András 50 ezres órabérért történő visszahaknizása után. (Azt és most ezt is Pethő András találta és újságírta, szegénynek nem irigylem a munkanapjait.)

A nap végére meg egy újabb Indexes gurítás maradt -- a mátyásföldi Ikarus egyedi buszüzem délutáni bezárása finom kis riporttéma, és Haász János és Nagy Attila nem is tökölt sokat vele, röviden éjfél után kint volt az anyag. Hogy visszakanyarodjunk a felütéshez, ugyanezt a pillanatnyi állás szerint a holnapi napilapok egyike sem hozza majd még hírként sem (pedig megnéztem volna, a Magyar Hírlap mit kezd ezzel a történettel, amit tényleg nagyrészt tulajdonosuk, Széles b*szott és rabolt el). Csütörtök meg több mint egy nap múlva lesz.

Megdöbbentően kevés visszhangot keltett a honi sajtóban, ahogy az aktuális Figyelő címlapsztoriban számolt be arról, a magyar Siemens hajléktalok nevére bejegyzett fantomcégek állítólagos tanácsadói tevékenységén keresztül spórolt meg mintegy félmilliárdnyi adót -- amit aztán az APEH le is vert rajta.

Ennek a szép kis summának semmilyen nyoma nem volt a sajtóban, de a vállalati kommunikációban sem. "Csodálkoztam is, hogy eddig nem kérdezett rá senki" - reagált erre a felvetésre az elnök-vezérigazgató.

A "dolog, amire senki nem kérdez rá" minta néhány évvel ezelőttről, az akkori Matáv macedón leányvállalata vezetőségének jövés-menése kapcsán lehet ismerős. Akkor a közleményekben szűkszavúan elintézett távozások sztoriját ugyanúgy érintetlenül hagyta a honi sajtó nagy része, amíg havilapként (!) a Manager Magazin és Vajda Éva főszerkesztő-helyettes rá nem repült, utóbb Göbölyös Soma díjat érő (és Straub Elek korábbi Matáv-vezér távozásába kerülő) módon.

A mostani Figyelő-sztorit is egy egykori MM-stábtag, Brückner Gergely volt vezető szerkesztő jegyzi, akinek alig két hete tűnt fel a neve a Figyelő impresszumában. Annak lehet örülni, hogy a kiherélés előtti MM egy újabb újságírója talált magának illő új helyet -– ezúttal a nem véletlenül Pulitzer-emlékdíjas gazdasági hetilapnál --, másrészt viszont ezzel akár el is könyvelhetjük, a korábbi Manager Magazin nem fog egyhamar újraéledni. A másik szemünk nevet.

A cikk itt

Két dolog is akad az elmúlt napokból az Index háza tájáról, kezdjük a pozitívval. Szlankó Bálint hibátlan bejrúti riportja (Itt csak pokolgépek vannak, meg köcsögök) az elnökválasztás előtti vészjósló napokról igazából valami nagyvonalú nyomtatott tálalást érdemelt volna -- legalábbis amilyen tempóban süllyedt a nyitólapon, úgy tűnt, az Index-olvasók szarnak Libanonba, hiába van csúnya szó a címben. Napfényesebb sajtópiacokon az ilyen hírmagazinokba kerül, fényes papírra, nagy képekkel, hah.

A másik meg az, ahogy Szabó Ákos indexes értékesíti igazgató a saját kollégáit alázza egy kommentben egy őt is megszólaltató Kreatív Online cikk alatt:

Szeretem az ennyire magvasan, ámde kellőképpen semmitmondóan megnyilatkozó kritikusokat ;) Van belőle itt nálunk az Indexnél is szép számmal.

-- mindezt egy másik olvasó hozzászólására reagálva, már ha jól értem, hogy ő lakik a nick mögött, mert cég nevében beszélés, az van, az aláírás viszont lemarad. Mindenesetre meredek.

Első ránézésre szimpatikus a tegnapi Szabad Sajtó Flashmob ("spontán" összeverődő  és kvázidemonstráló újságírók a Batthyány-örökmécsesnél, miután szombaton két tudósítót is bekasztliztak a nekihevült rendőrök, beszámoló az Indexen, képek a HVG.hu-n), második nekifutásra viszont már nehezen tudom eldönteni, csak a rendőrökön vagy magán is röhögött-e az összegyűlt nép.

A két őrizetbevétel kapcsán ugyanis el lehetne gondolkodni azon is, egyáltalán miért voltak ott -- ti., hogy miért kell még mindig követni, amit a maroknyi ráérős szentkoronista művel, ha éppen addig nem fogják abbahagyni, amíg van, aki beszámol róla. Hála a rendőrségnek, most egy kicsit megint értelmetlen lett gondolkozni ezen: a kasztlizás első számú tanulsága, hogy ha az újságírókat random elviszik a rendőrök, akkor a jó ég tudja, mit csinálnak az igazi tüntetőkkel, ha senki nincs ott, hogy nézze őket, mert ezek után nehéz volna bízni abban, hogy maguktól is észnél vannak. Itt legyél okos, megingathatatlan morális alapokról operáló újságíró, haha.

Annak, ahogy az összeverődött nép gyorsan odébb is állt, amikor a Kossuth téri intellektuális kemény mag megjelent, akár még örülni is lehetne, ha azt jelentené: egy kicsit be akartunk állni a reflektorfénybe, de most elmegyünk, mert a világért sem szeretnénk, hogy a mi farvizünkön már megint benne legyetek a tévében. Valószínűleg azonban prózaibb a dolog, akar a halál a Szent Korona-tanosokkal egy tömegnek látszani.

Szerintetek?

Tudom, hogy a magyar sajtó egy jól körülhatárolható részének évtizedes hagyományaihoz tartozik a legkisebb jelre is cigányozást és antiszemitizmust kiáltani, majd azonnal antifasiszta mozgalmakat szervezni, és nem szeretnénk beszállni ebbe a játékba. A Független Hírügynökség nehezen védhető mutatványa mellett viszont kár volna szó nélkül elmenni, annyira otromba.

"Semmink nem maradt öt kicsi gyerekkel vagyunk újra kell kezdenem az egész életemet az egész életem ebbe a házba volt az egész spórolt pénzünk, mindenünk az égvilágon" - panaszkodott a Független Hírügynökségnek Lészegné Lakatos Ibolya.

Szerintem hírügynökségi jelentésekben az is viszonylag ritka, hogy leégett házak tulajdonosainak nevét kiírják (feltéve, ha jól értjük, hogy nem szerepel benne a Lakatos keresztnév), az viszont, hogy a megszólaló nyelvi pongyolaságait leírva is direkt visszaadják ("ebbe a házba volt a pénzünk"), illetve megfosztják a vesszőhasználat jogától, na, ez azért tényleg meredek.

Nem tudnám eldönteni, csak nem sikerült utánaolvasni interjú előtt az alany előéletének, vagy mi történt, mindenesetre egészen hátborzongatóan borzalmas az aktuális Narancs David Lynch-csel készült címlapinterjúja.

Kriston Lászlóé, ahogy szokásos, aki eleinte küzd is, hogy kibányásszon valamit az általam túl behatóan nem ismert rendezőből arról, mit gondol az alkotófolyamatról, meg esetleg mit akar az új filmje, aztán a végére látványosan feladja. Lynch ugyanis jobbára energiamezőkről meg a lélek halhatatlanságáról beszél, nagyjából bármi kapcsán, ráadásul úgy, hogy egy ezoterikus magazinból is sikítva dobná ki egy kicsit is jóérzésű szerkesztő a rettentő, ködös közhelyek miatt.

"Ha bővebb alkotókészségre, benső boldogságra, intelligenciára, szeretetre, energiára, erőre, megismerésre, megértésre és tisztánlátásra vágysz, van egy hely, ahol ezt megkaphatod. Mert ez a hely benned van. A tudat kötetlen transzcendentális élményre tehet szert ott, ahol örök, tiszta, áldott tudatosság lakozik. Az egységes energiamezőben."

Egy hajléktalan, aki Magyarország egyik leglehangolóbb vidéki elmegyógyintézeti elfekvőjébe került, majd megfojtották vagy meghalt, végül szegénytemetést kap Székesfehérváron, ahol egy újságíró az egyetlen búcsúzó. Tódor János riportja az aktuális ÉS-ben érdekes átmenet Móricz Zsigmond, Csáth Géza és az angolszász tényfeltárás között: feldob dolgokat, amik soha nem fognak kiderülni és különösebben ő sem erőlteti, ettől viszont még a történet szomorú ridegséggel olvastatja magát a befejezésig.

A riport

A Market!ng&Média (ex-Médiafigyelő) legutóbbi számában van egy interjú Eötvös Pál régi-új MÚOSZ-elnökkel (Heszler Róbert jegyzi), első ránézésre toronymagasan a legviccesebb és egyben legbátrabb, amely valaha készült vele.

Heszler: Miért indult újra a MÚOSZ elnöki tisztségéért?
Eötvös: Leginkább azért, mert időm és energiám engedi.

Parádés.

Eötvös: Bárki pályázhatott volna, akár ön is.
Heszler: De én nem vagyok MÚOSZ-ag.
E: Miért nem?
H: Nem éreztem soha szükségét.
E: Sajnos komoly problémánk, hogy sokan nem érzik szükségességét.

És feltételezésünk szerint még sok ilyen, de sajnos kódolt az interjú jó része, aki olvasta az egészet, mesélje már el vagy adjon egy jelszót.

Az interjú eleje

Kezdjünk stílusosan egy elég erős cikkel: Miklósi Gábor írása az eheti Narancsban azt tárgyalja ki, ahogy a többek között az örökös nélkül elhunyt polgárok ingatlanjaival is rendelkező Kincstári Vagyonigazgatóság (KVI) nevű dolog játékpénzért utal ki lakásokat a saját alkalmazottainak.

Szívünknek külön kedves, ahogy egy keretesben bemásolják a KVI vezetőjének sorait, amelyben arra emlékezteti a szerzőt, hogy "kötelezettséget vállalt arra, hogy [...] a KVI jóváhagyása hiányában a [...] cikkét semmilyen formában nem adja le". Az ilyen, mindenkivel hetente megeső, a teljesen fel- és szétborult újságíró-interjúalany viszonyról árulkodó levelek közül már sokkal korábban nyilvánosságra kellett volna hoznia valakinek egyet.

Nyakunkat rá, hogy megvan a novemberi Minőségi Újságírásért-díj tulajdonosa.

A cikk (a link csak november 15-től él)