MARTIN JÓZSEF PÉTER ELEMZÉSE "A válság kényszerűen kibillentette a magyar médiát a provinciális köldöknézés állapotából" - állítja a Figyelő volt főszerkesztője. Elemzés, amely nem ide, hanem a megújult Antagonra készült, így egy szokásos posztnál hosszabb, mélyebb. Kinyomtatod?
(Mivel az új oldallal késünk, az elemzések pedig meg tudnak romlani, ezért jön itt. Ahogy ebből is kiderült, a blog hosszúra nyúlt karácsonyi pihenőjének az oka, hogy minden erőnkkel az Antagon bővítésén dolgozunk. Részletek később.)
A gazdasági válság első nagyobb hulláma 2008 őszén érte el Magyarországot. Október közepén beszakadt a forintárfolyam, blokkolt az állampapírpiac, lényegében megszűnt a banki hitelezés, vagyis odalett a pénzügyi stabilitás. Kis híján a korábban csődbe ment Izland sorsára jutottunk. A gazdaságpolitika-csinálók többsége azonban a szembenézés helyett becsukta a szemét; hamis tirádáikkal sokan akarva-akaratlan félrevezették a társadalmat (a politikai kommunikációról lásd a keretes írást). Suttogó propagandaként terjedt a hír, hogy a baj nagyobb lehet, mint gondolnánk. Az úgynevezett ballib oldalhoz sorolt elismert közgazdász informális beszélgetésünkkor még 2008. október 23-a környékén, a forintárfolyam első nagy gyengülése és a 300 bázispontos kényszerű jegybanki kamatemelés körüli napokban is csak off-the-record beszélt arról, hogy a gazdaság visszaesése 2009-ben számottevő mértékű, 5 százalékos lehet. Ez ugyan kevesebb, mint amekkora negatív növekedést valójában elkönyvelhetünk a múlt évre (6,5 százalék), ám akkor még valószínűtlenül pesszimista előrejelzésnek tűnt.
A tömegmédiumok - a megkésett kormányzati nyilatkozatokkal összhangban - már csak akkor közölték, hogy nagy baj van, amikor a hosszú ideje beteg magyar gazdaság 2008 októberében kritikus állapotba került. Pedig a szaksajtó figyelemre méltóan régóta kongatta a vészharangot. A Portfolio.hu már jóval a válság magyarországi kiteljesedése előtt számos borúlátó - a külföldi sajtóból átvett véleményt - közölt. A legemlékezetesebbek ezek közül Soros György és Nouriel Roubini professzor katasztrófavíziói voltak. (Soros: Nemcsak a recesszióval, de az inflációval is szembe kell néznünk, 2008. május 15. Roubini: Letarolja-e a magyar gazdaságot Amerika? 2008. szeptember 25. ) A Figyelő 2007. augusztus 9-én - tehát a krízis hazai eszkalálódása előtt bő egy évvel - címlapján azt a kérdést tette fel: átmeneti gyengülés vagy recessziós veszély (ti. a tőzsdeindexek csökkenése)? A felvázolt „legrosszabb forgatókönyvben" már akkor szerepelt a világméretű visszaesés rémképe. A szakmai közönség a 2008. október 2-i Világgazdaságból Jaksity György révén ismét csak arról értesülhetett: „recesszió lesz, nem is akármilyen".
AMI AZ INDEXBEN JÓ
Miként szerepelt a magyar média, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy nálunk is régen - a rendszerváltás óta - nem látott gazdasági visszaeséssel kell számolni, tartósan nő az állástalanok száma, drámaian visszaszorul a hitelezés? Pozitívumként említhető meg, hogy a válság kényszerűen kibillentette a magyar médiát a provinciális köldöknézés állapotából. A piacok, az államok és a háztartások krízisét ugyanis nem lehetett (csak) a Gyurcsány-Orbán koordinátarendszerben értelmezni, a szemléletet óhatatlanul tágítani kellett. Magyarország 2008 őszén a nemzetközi szervezetek együttműködésére és segítségére volt utalva, hogy hitelhez jusson, finanszírozni tudja a közkiadásokat, vagyis elkerülje az államcsődöt. A média és közönsége számára egyaránt kiderült, hogy a külső történések kíméletlenül hatnak ránk (ugye nem mi mozgatjuk a világot). A külföldi és a gazdasági (nem-bulvár) hírek a válságról szóló anyagokon keresztül bekerülhettek oda, ahonnan gyakran száműzik őket - a híradókba és a tömeglapokba. A gazdasági válság kapcsán számos mélyreható, minőségi és néha még szellemes elemzéssel is találkozhattunk (Pld: Index, Hiúságok máglyája).
Maga a válság olyan témát (narratívát) ad, amelyet folyamatosan napirenden kell, lehet tartani. Az eseménykövetés viszonylagosan erős ága a magyar médiának, feltéve persze, ha éppen nem lesz rabja a tényeket felülíró pártelkötelezettségnek és van megfelelő erőforrása (újságíró, pénz stb.). Az Index.hu a breaking news típusú információk feldolgozása terén több éve kiemelkedő teljesítményt nyújt: rendkívül gyors, a többi portálnál nagyobb volumenű, fókuszált és viszonylag alapos a címoldali hírközlés, jut energia az azonnali elemzésekre, háttérre is. A válság kritikus napjaiban, heteiben - 2008 őszén, aztán 2009 első hónapjaiban - is ez volt a helyzet.
A világméretű pénzügyi-gazdasági krízis azzal is „kedveskedett" a médiának, hogy lehetett színesíteni a műfaji palettát, kilépni a néha álmosítóan unalmas rutinszerű feldolgozásmódokból. A tudósítások, hírösszefoglalók mellett számos szaftos sztori kínálkozott, ilyen volt például a sokáig mágusként tisztelt dollármilliárdos Bernard Madoff bukása. Alkalmat adott továbbá olyan - egyesek által bizonyára bulvárosnak minősített - gegekre is, mint például az Index munkanélküliség-számlálója.
FELDOLGOZATLAN TÉMÁK
A válság áthatja a teljes magyar gazdaságot, társadalmat, politikát. Nem meglepő tehát, hogy a média részben hasonló hibákat produkált 2009-ben, mint „békeidőben". E sorok írója pár hete tett pontot annak a felmérésnek és tanulmánynak a végére, amely - a londoni Open Society Foundation felkérésére - a válságnak a hazai médiára gyakorolt hatását elemzi. Médiafogyasztó értelmiségiek körében végzett fókuszcsoportos felmérésből és interjúkból az tűnik ki, hogy a magyar média tartalmát (az országos szeriőz, nyomtatott és online sajtó, elektronikus média esetében), három oldalról éri erős kritika. A megkérdezettek a legtöbbször az újságírói-szerkesztői felkészületlenséget, a rendkívül erős politikai elfogultságot, valamint a sokszor érdektelen és irreleváns tartalmat tették szóvá. Az értő közönség a nyomtatott és az elektronikus médiát mindhárom fenti kérdésben elmarasztalta, az internetes portálokat viszont csak az első pontban, azaz az újságírók felkészületlensége miatt. (Utóbbi okán a „régi" és az új média munkásai egyformán rovót kaptak.) Noha az általánosítás csapdáját ezúttal is érdemes elkerülni, hiszen az egyes lapok, médiumok között figyelemre méltó eltérések vannak, az összkép - az olvasói-hallgatói-nézői percepció - azonban mégis lehangoló.
Számos kritikára magyarázat lehet, hogy a nyomtatott sajtó és a televíziók a hirdetési árbevételek drasztikus, valamint a példányszámok /nézettségek mérsékelt, de folyamatos visszaesésével kénytelenek szembenézni. Az erőforráshiányból adódó fokozott leterheltség kapkodó, néhol hanyag munkavégzést eredményez. Továbbá a nagypolitikai és szociokulturális okokra visszavezethető általános közéleti sekélyesedés sem kedvez a minőségi sajtónak. Mégsem lehet mindent a pénzhiány és a közviszonyok számlájára írni. Elgondolkodtató, hogy a szeriőz nyomtatott sajtó miért él olyan kevésszer az intellektuális meghökkentés eszközével, miért ennyire ritka a rutinszerű feldolgozáson túlmutató exkluzív/unikális tartalom. Nálunk sajátos módon az eredetiséget sokan és sokszor összetévesztik a bulvárosodással, miközben nem veszik észre, hogy a fantáziátlan, rutinszerű feldolgozás - például pártszóvivők pártszólamainak mechanikus beidézése - előbb-utóbb érdektelenné válik. Érthetetlen például - és ez csak közvetve kapcsolódik a globális válsághoz -, hogy a teljes magyar (nyomtatott) sajtó miért nem tudott produkálni legalább egy átfogó, a politikai-gazdasági-külpolitikai teljesítményt értékelő, a napi események felületes „letudósításán" túlmutató, a történéseket kontextusba helyező forrásértékű dossziét a teljes Gyurcsány-korszakról, névadójának 2009. márciusi bukása után. Ne általánosítsunk: a HVG-ben volt egy remek összefoglaló-értelmező cikk erről - 2 oldalon. Mértékadó nyugati újságok ilyenkor 15-20 oldalt, de akár fél lapszámot adnának egy volt kormányfő hivatalban töltött öt (!) éve elemzésének - ábrákkal, riportokkal, interjúkkal, sarkos, pró és kontra véleményekkel. (Egyáltalán nem kapcsolódik a válsághoz, de szintén felfoghatatlan, hogy Michael Jackson - mint jelenség, és nem, mint bulvártéma! - halála miért nem érte el a hazai szeriőz lapok ingerküszöbét, miközben a nyugati politikai újságok, és nem csak az amerikaiak, teljes címlapokat, oldalakat szenteltek a rocksztár halálának. Álljon itt is egy ellenpélda: a Cseh Tamásról halála kapcsán készült igényes HVG-melléklet.)
A gazdasági válság fontosabb epizódjaira - árfolyamszakadás, kamatemelés, IMF-tárgyalás, stb. - az online média prompt és nagy merítéssel reagált. A gazdasági-üzleti szaksajtó is viszonylag jól szerepelt, mélyrehatóbban elemzett, mint a tömegmédia. Elvétve még a megszokott kereteket meghaladó törekvésekkel is találkozhattunk a magyar sajtóban, de korántsem elegendő számban és minőségben. Rendkívüli összeállításokból, exkluzív interjúkból, mélyen húsba hatoló riportokból, beszédes infografikákból többet kaphatott volna a hazai közönség a rendkívüli eseménysorozat, egy nyolcvan éve nem látott világméretű gazdasági krízis kapcsán.
Drámai átalakuláson megy keresztül a hazai média. A platformváltás (a nyomtatott sajtó helyett az internet válik az elsődleges hírforrássá), a válság anyagi szorítása és a politikai mező minden bizonnyal érdemi átrendeződése új utakat nyit meg, egyúttal régieket zár le. Ha csak a gazdasági válságról szóló cikkek és riportok alapján ítélnénk meg a magyar médiát, még akár bizakodóak is lehetnénk.
Politikai mellébeszélés
A természeti csapások váratlanságával csapott le Magyarországra a pénzügyi válság - legalábbis a 2008. szeptember-októberi politikusi megnyilatkozásokat hallva-olvasva, ez lehetett az ember érzése. A kormányzati kommunikáció - rossz reminiszcenciákat ébresztve - az utolsó pillanatig tagadta, hogy nálunk is komoly következménye lesz az Egyesült Államokból indult ingatlanpiaci lejtmenetnek. Sokan szerettek volna hinni abban, hogy a válság ad absurdum megáll a határon, és nem „gyűrűzik be". Egy 2008. októberi (!) konferencián, két héttel azután, hogy a Lehman Brothers, a világ egyik legnagyobb befektető háza csődbe ment, Veres János, akkori pénzügyminiszter még növekedést vizionált 2009-re Magyarországon. A költségvetés makropályáját abban az időben már hetente módosították, egyre kisebb GDP-bővülést prognosztizálva. Gyurcsány Ferenc kormányfő szeptember végi jóslata mégis úgy szólt, hogy a magyar pénzügyi rendszert legfeljebb 20 milliárd forint (miért pont ennyi?!) erejéig sújtja majd a válság. Fideszes politikusok ezenközben a „kormány által okozott szociális válságról" beszéltek, vajmi kevés szót ejtve arról, hogy a magyar gazdaságot - saját immunrendszerének meggyengülése mellett/után - a külföldről terjedő fertőzés veszélyezteti igazán.
A politika mellébeszélése, elnézve annak belterjességét, persze nem meglepő. A sokáig az MSZP és a Fidesz szembenállásán alapuló, minden ezen kívüli tényt, tényezőt, gondolatot negligáló hazai közbeszéd kezdetben nem nagyon tudott mit kezdeni egy par excellence globális fejleménnyel, a gazdasági válsággal. A szocialisták attól tartottak, hogy a tényekkel való őszinte szembenézést (ti. a válság elkerülhetetlen „begyűrűzését") a Fidesz kudarcpropagandája még inkább felerősíti. Ezért inkább homokba dugták a fejüket. A Fidesz pedig mindent megpróbált a kormányra kenni, így az már nem is volt olyan érdekes, amiért nyilvánvalóan nem a kormány a felelős. A kommunikációs tohuvabohu mellett a válság „váratlanságában" nyilvánvalóan szerepet játszottak - és ne legyünk igazságtalanok, nem csak Magyarországon - szakmai, közgazdasági hibák is. A modellszerű előrejelzések szinte minden esetben kudarcot vallottak. Nálunk talán annyiban volt speciális a helyzet, hogy nem (csak) a prognózisokkal, hanem a valóság érzékelésével is probléma adódott. A király már szemmel láthatóan meztelen volt, amikor számos döntéshozó még mindig ruhát látott rajta.