VENDÉGPOSZT. A The Economist – igen, az a bizonyos, minden hetilapok legpatinásabbika – legutóbbi számba bekerült egy olyan cikk (a lap hagyományaihoz híven név nélkül), amely minden bizonnyal kiütné a biztosítékot szinte bármely magyar szerkesztőnél. Az angolszászokról nem is beszélve.

A cikk – az írás nem a vélemény rovatban jött le, hírnek, elemzésnek csak nyögve nevezhető, leginkább talán egy amatőr blogbejegyzéshez hasonlít – azt állítja, Magyarországon a külföldi tőkével ellenséges hangulat van kialakulóban, főleg a hamarosan hatalomra kerülő jobboldal révén, és ez lassan tettlegességbe is átcsap. Példákat is említ. Először Pécsett elveszi az önkormányzat a Sueztől a vízművet, aztán Budapesten az ORTT elveszi a Slágertől és a Danubiustól az országos frekvenciákat. Mindez a jobboldal műve, akik nem privatizálnak egészségügyet sem, és lehet, hogy átnéznek már megkötött szerződéseket is, ha egyszer visszatérnek a hatalomba.

Eddig még talán vállalható lenne az anyag, azzal a kötelező módosítással, hogy a vélemény műfajt jó hangsúlyosan kidomborítják (és nem a business and finance oldalon közlik). Az azonban már egyáltalán nem vállalható, még véleményben sem, ahogyan a szerző mezítelen Fidesz-ellenes politikai pamfletre vezeti ki az írást. Nem a Fidesz, hanem a vélemény műfaj védelmében mondom: témáról fejtünk ki álláspontot, ha újságírók vagyunk – és nem pártpreferenciáról.

Az Economist nem tesz ilyet gyakran, de most alacsonyra állította a lécet, és különösebb gondolati erőlködés nélkül egy az egyben a Fidesz nyakába varrta a (szerintem félreismert) antikapitalista populizmust (ami, szintén szerintem, az említett esetekben kivétel nélkül politikai opportunizmus és/vagy korrupció). Elhintette, hogy Orbán borítékolható miniszterelnöksége idején cudar világ jár majd a külföldi befektetőkre.
Így hagyja magára az olvasót: „A kívülállók reméljék, hogy a Fidesz uralma alatt tudja tartani a démonokat, amelyeket szabadjukra engedett.”

Ilyesfajta állásfoglalás a vélemény oldalakon is meg kell, hogy bukjon, nemhogy a hír-elemzés oldalakon. Vállalhatatlan, ahogyan egy légvárakból épített érvelés végén egy akármilyen, politikailag motivált döntés felé terelik az olvasót, kiváltképp, ha az potenciális nagybefektető, mint az Economist olvasói közül nem kevesen.

Nem hiszem, hogy érvelnem kell részletekbe menően, de emeljünk ki egyetlen motívumot. A szerző a Fidesz ármánykodásának tudja be a rádiófrekvenciás döntés furcsaságait, kényelmesen elfelejtve, hogy az ORTT legnagyobb csoportja MSZP-s delegáltakból áll, akik a Fidesszel karöltve hozták meg ezt a döntést. Ez az antikapitalista vád két fő érve közül az egyik.

Az, hogy a hangnem időnként vérlázító, már csak a magyar olvasókat bántja talán, de ettől függetlenül kérdéses az ilyen kitételek létjogosultsága: „Magyarországnak jobban kéne bánnia a külföldiekkel, tekintve hogy egy IMF-hitelnek köszönheti a túlélését.”
Az IMF hitel miatt nem ez a kötelezettségünk adódik, ugye. Annak pedig, hogy jogszerűen kellene szerződéseket megszüntetni (Suez), és nem játszani politikai játékokat frekvenciatenderek alkalmával (ORTT), zéró köze van a hiteleinkhez, meg az IMF-hez. Ez övön aluli ütés, szükségtelen, dedós tempó.

Folytathatnám, de nincs értelme. Az Economisttól nem ezt az óvodás színvonalat szoktuk meg, és reméljük, ez a cikkruhába öltöztetett névtelen vélemény egyszeri eltévelyedés volt csupán. Maradok tiszteletteljes olvasó és kolléga.

(A poszt szerzője egy budapesti szerkesztőségnél dolgozik, és nem publikálhat máshol, még egy blogban sem. Neve és e-mail címe az Antagonnál.)