A két nagy portál amióta a Jobbik három hete berúgta az Európai Parlament ablakát a szöges nemezlabdájával, azóta szervezte a maga Vona Gábor-interjúit, aminek az lett a vége, hogy ugyanakkor készültek el és ma egy óra különbséggel kerültek fel az Indexre és az Origóra is. Akár párban is lehetne elemezni őket, de azt ebédszünetben bajos, úgyhogy addig is: kinek melyik milyen miért?
Frissítés: Vona ugyanazon a napon adta az interjút az Indexnek meg az Origónak is, de aztán nem rajta, hanem a véletlenen múlt, hogy az anyagok egyszerre jöttek ki a csőből (a beszélgetések múlt hétfőn készültek).
(Hogy jó ötlet-e interjúban szétszerelni-megmutatni a Vona-logikát, vagy inkább nem kell teret adni az egyszerű válaszoknak, ha egy szerkesztőség veszélyesnek tartja őket, meg egyáltalán kell-e erről gondolkodni, vagy csak önköldökmasszázs, arról az EP-választások után történt egy sörözés Antagon-színekben. Mi még nem jutottunk oda, hogy összefoglaljuk, de az arra járó eMaSa már megírta a nagyját.)