Több mint két hete annak, hogy linkeltem, amit Valuska (Index/Könyvesblog) tumblrlogján arról írt, hogyan nem sikerült interjút kapnia Jürgen Habermasszal. (Emlékeztetőül: bár Habermas pécsi előadása napján felajánlották neki, az élő interjú helyett aztán emaileset kértek, a kérdések elküldésével bevárták a szintén interjúzó Narancsos újságírót, végül jelezték neki, hogy a Népszabadság és a Narancs után Habermas már egyáltalán nem szeretne több interjút adni.)
A túloldalról viszont a Narancsos újságíró, Simon Krisztián emailje szerint egyáltalán nem így nézett ki a dolog: az Index kérdései nem az addigi kontakt szervezőtől és nem is az Indextől estek be, és az sem derült ki pontosan, mit keresnek a Narancsnál, viszont az egész miatt a Narancs (múlt csütörtökön megjelent) címlapinterjúja lett volna rövidebb, ráadásul az Index egy héttel korábban kilőtte volna a témát.
Részletek:
Kb. egy hónappal korábban megbeszéltük az interjút, és mindvégig arról volt szó, hogy Habermas két interjút hajlandó csak adni, nekünk meg a Népszabinak (egy ideig azt hajtogatta, hogy egyet sem ad). Mellesleg ezt élőben is megbeszéltük ott Habermas-szal, (többször is megkörnyékeztem, amíg arról volt szó, hogy élőben menne a dolog), és megerősítette, hogy nekünk ígérte a másodikat, beszéltünk vele arról, hogy milyen lap is ez, pontosan miről fog szólni az interjú stb.
Sajnos az első nap végére Habermas úgy döntött, hogy fizikailag nem képes élőben interjút adni, és megüzente Boros Jánossal, a szervezővel, hogy majd küldjük el neki a kérdéseket, és ő válaszol. Ezek után fura azt olvasni, hogy Valuska kap egy telefont, hogy itt van Habermas, és adna neki egy interjút (minta ragaszkodott volna az ismert könyvesblogos újságíróhoz).
Mindenesetre pár nappal később hívott egy arc, aki mindeddig nem volt a képben, hogy az Index akarja az interjút nagyon, minden le van beszélve velük, és siessek. Furcsa volt, hogy nem az Index hív vagy a szervező, akin keresztül az interjút intéztük, ezért utánakérdezgettem, és kaptam is pár különböző választ, de egyik sem tartalmazta azt az információt, hogy Habermas ténylegesen beleegyezett volna egy újabb interjúba, így végülis nem nyerte el a tetszésemet az ötlet. Már csak azért sem, mert nem ők kerestek meg, hanem egy közvetítővel üzentek, ráadásul az Index közelében sem járt Pécsnek, fogalma sincs, mi hangzott el a konferencián (na jó, a blog szerint elolvasta a beszámolómat), a végeredmény mégis az lett volna, hogy nekünk valószínűleg rövidebben válaszol, az Index meg kap egy interjút a jóvoltunkból, és kb. egy héttel korábban megjelentetheti, mint mi.
Szóval megkértem Borost, hogy maradjunk az eredeti tervnél, és Habermas eldöntheti, hogy akar-e az Indexnek még egy bónusz interjút adni. Asszem ez nem tetszett Valuskának. Bár továbbra se értem, miért csak a konferencia napján értesült arról, hogy itt van Habermas, és honnan veszi, hogy minden áron neki akart interjút adni. Mellesleg minden újságíró vezethetne ennyi erővel blogot a meghiúsult terveiről.