VENDÉGPOSZT Most szűnt meg az ITAR-TASZSZ budapesti irodája, viszont a kínai hírügynökség még jelen van. Külpolitikai újságírók, egykori és jelenlegi tudósítók, gyűltek össze az ELTE BTK-n, hogy a külpolitikai újságírás jövőjéről tanácskozzanak. Helyszíni beszámoló - Fazekas Zsuzsanna és Szarka Zsófia írása.
Az újságíró szerepét nem tudják átvenni a kamerával, internettel felszerelt helyiek, de nagy segítséget jelentenek. Al Ghaoui Hesna, az M1 riportere például aligha szerezhetett volna képeket a libanoni menekülttábor belsejéről, ha a bent lakók nem küldenek ki nekik felvételeket, ő ugyanis nem mehettek be a kamerájukkal. A technológiai fejlődésnek megvannak az árnyoldalai is, a tudósítónak rengeteg plusz-munkát kell vállalnia, a cikkek mellett írnia kell blog-bejegyzéseket, készítenie kell fotókat, vagy bármi mást, amire igény lehet.
Yang Yongqian, az Új Kína Hírügynökség munkatársa számára is rengeteg a plusz teher: mára ő országa egyetlen magyarországi tudósítója, és míg korábban elég volt napi egy-két nagyobb hírértékűnek tűnő anyagról beszámolnia, amelyet a nyomtatott lapok átvehetnek. Most angolul is meg kell mindent írnia a nemzetközi hírszolgálat nemzetközi kiadása számára, és a témák közül se válogathat: politikától, kultúrán át sportig, mindenről neki kell beszámolnia.
Mentális vasfüggöny
Izsák Dániel a Figyelő rovatvezetője szerint a média azt feltételezi, az embereket nem érdekli a világ: szerinte ma Magyarországot (globalizáció ide vagy oda) egy mentális vasfüggöny zárja el a világ maradék részétől. A Figyelőnek csak Brüsszelben van állandó - több országban pedig csak alkalmi - tudósítójuk, ami nem sok, de még mindig jobb, mintha a külpolitikai híreket innen-onnan fordítanánk, mint sokan mások. 
Borisz Sesztakov, a Polit.ru tudósítója szintén hasonló helyzetet vázol fel saját hazájával kapcsolatban: mióta háttérbe szorultak a Szovjetunió és Magyarország gazdasági és politikai kapcsolatai, egyre romlik a helyzet. Korábban számos orosz tudósító volt az országban, mára rajta kívül mind kivonultak a térségből, és egy hete az ITAR-TASZSZ is bezárta budapesti irodáját. Pedig szükség lenne arra, hogy egy külföldi szemszögéből legyenek értelmezve a történtek, a hivatalos mellett más szempontok is megjelenjenek egy cikkben. Adam LeBor, a Times tudósítója például megemlíti, hogy az ő Magyarországról szóló írásai abban különböznek a magyar nyelvű cikkektől, hogy a politika helyett ő inkább a gazdaságra koncentrál, mert az jobban érdekli a briteket, mint a magyar belpolitikai csatározások. Nick Thorpe hozzáteszi: a magyar pártügyek nem érdekelnek senkit külföldön, így ki is hagyják ezeket általában az írásaikból, az pedig ami Magyarországon történik, nonszensz.
Ott kell lenni
„Bármilyen kérészéletű is a műfaj, csak akkor lehet egy országot bemutatni, ha az ember tényleg ott él” – jelenti ki Szelestey Lajos a Külügyminisztérium épp leköszönő szóvivője is. Újságírókorából felidézi, hogy Princz Gábort például Bécsben azért tudta megszólaltatni, mert valaki megsúgta neki, hol lakik, ezért elég volt csak lesben állnia, és máris elkapta. Bedő Iván a HVG újságírója is helyszíni jelenlét mellet érvelt. «Ha nem lettem volna eleve Németországban, nem tudtam volna rögtön a Nodel-díj nyilvánosságra kerülése után interjút készíteni Kertész Imrével.” Szerinte a külpolitikai érdeklődés hiányát az magyarázza, hogy a rendszerváltás óta a lapoknak az egyre mozgalmasabb belpolitikára kell a leginkább koncentrálniuk, így a külpolitika csak ritkán kerül az emberek érdeklődésének homlokterébe. Krajczár Gyula a Népszabadság főszerkesztő-helyettese szerint is a tudósítói munka sokszor, sokaknak csak egyfajta fölösleges egzotikum: pekingi tudósítóként mindenki ámulattal hallgatta, amikről beszámolt, két hét múlva viszont a legritkább esetben emlékszik arra bárki is, hogy mit írt.
Az utóbbi időben, Szelestey Lajost is a legtöbb újságíró Rózsa Flores Eduardo halála, az iraki magyar halott, és a sertésinfluenza ügyében zaklatta – ami jól mutatja, hogy meddig terjed a szerkesztőségek külpolitikai érdeklődése.
Ami viszont az egész külpolitikai újságírás helyzetét megnehezíti, az a pénzhiány - a különböző sajtóorgánumok egyaránt a külföldi tudósítói posztokon próbálnak spórolni, így vagy csak alkalmi kiküldetésbe mehetnek az újságírók, vagy más megoldásokat kell találni. Tóth Gábor, Hír Tv külpolitikai rovatvezetője: „A telepített, kényelmes életet élő tudósítók ideje lejárt, de vannak fiatalok, akik maguktól, akár mellékfoglalkozásként is dolgoznak” – mondja és beszámol róla, hogy forgatott már saját zsebből is, ha arra kényszerült és több példa is van rá, hogy amikor már végképp nem tudtak senkit kiküldeni, akár az is megoldás lehet, ha „találnak egy embert külföldön", aki csak mellékfoglalkozásként dolgozik újságíróként.
(Fotó: Galló Rita)
