Márpedig ahogy a londoni polgármester-választás csak a keresztnevükön emlegetett jelöltjei (a vörös sarokban regnáló Ken Livingstone és a kék sarokból érkező kihívó, Boris Johnson -- amúgy maga is ex-újságíró) a csörte legalább annyira szólt a két személyiség párharcáról, mint a kormányellenes protestszavazatokról. A monopolhelyzetben levő lap ebben a helyzetben állt Boris mellé és kezdte aprítani Kent, az 53:47-es győzelem mértékét látva pedig könnyen lehet, hogy ezek hozták meg a sikert. A Standard maga sem tiltakozik ez ellen, csak annyit tesznek hozzá: nem feltétlenül Borist akarták trónra emelni, csupán Kent mindenáron kibuktatni a hatalomból.
Az Evening Standard nyíltan ellenséges anti-Livingstone hadjáratot folytat, Borist segítve a kampányban: minden második oldalon van egy "Le Kennel" típusú szarturkáló írás. … A cikkek egy idő után összefolynak, de a központi állítás az, hogy Ken egy egomániás alkoholista, akit egy rakás korrupt haver vesz körül, úgyhogy inkább mindenki szavazzon a jobbos bohócra. Tudjátok, a szőkére. A tévéből. LOL!!!-- Charlie Brooker, a ballib Guardian kolumnistája így foglalta össze a Standard politikájának lényegét. A MediaGuardian a két jelölttel foglalkozó főcímek közötti kontrasztra hívta fel a figyelmet, íme például kettő: "Ken kampányfőnöke támogatja az öngyilkos merényleteket", illetve "Boris, a sármőr és egyszemélyes megváltó". Az előbbi megtévesztő cím mögött az a sztori rejlett, hogy a Kent támogató kül-londoni szervezetek egyike, a Muslims 4 Ken vezére (tehát nem a regnáló polgármester kampányfőnöke) támogatja a palesztin intifádát, az utóbbi mögött meg el lehet képzelni.
A Guardian választás utáni összefoglalója szerint mindebben nincs sok meglepő: az amúgyis bulvárosan elitellenes Standard már évek óta csuklóztatja a helyi hatalmat, miután Ken Livingstone simán lenácizta a lap egyik -- zsidó -- újságíróját azért, mert sokat kérdezett. Amikor aztán a lap megírta, hogy a polgármester kisebbségügyi tanácsadója ellenőrizetlenül osztott szét egy rakás pénzt a saját haverjai között, Ken válaszul lerasszistázta az újságírót -- a vádakat magukat reakció nélkül hagyva. A Polis média-thinktank szerint ha ki lehet emelni egyetlen sztorit, ami betette az ajtót Livingstone előtt, az ez a történet volt.
A Guardian ugyanakkor arra az apróságra is felhívja a figyelmet, hogy az Evening Standardet kiadó Associated Newspaper jelenteti meg a londoni Metro újságot is (és nem a magyar Metrót is kiadó világhódító svédek -- hogy miért, arról lásd a friss HVG cikkét itt), a terjesztési szerződésük pedig két év múlva lejár a helyi BKV-val, amelynek vezetőjét az aktuális polgármester nevezi ki. A vezércsere elősegítése így már csak ezért is érdekében állt a kiadónak, a Standard képében pedig volt is egy hasznos kis fegyverük erre.
Az ember, aki mindig ott volt. A történet furcsa csavarja, hogy az Evening Standard Livingstone-ügyi vasökle az az Andrew Gilligan volt, aki azután mondott fel a BBC-nél, miután kijött a sztorival arról, a kormány 45 percen belül bevethető iraki tömegpusztító fegyverekről szóló háborús ürügye kamu. Gilligant elmarasztalták, mert egyetlen forrásra támaszkodott -- a forrást, David Kellyt pedig holtan találták egy parkban egy rakás gyógyszerrel a gyomrában és átvágott csuklóval.
A Standardhez átnyergelt Gilligan harcos oknyomozó munkába kezdett a város ügyeiről, amelyeket csak annyi árnyékol be, hogy a ténycikkek mellett rendszeresen véleményeket is írt a lapba ugyanazokban a témákban. A választás hetében ezt nyilatkozta a szerepéről: "Nem azon dolgozom, hogy konzervatív polgármester legyen, hanem azon, hogy Kent ne válasszák meg újra."