"Orvosi és finanszírozói berkekben például közhelynek számít, hogy az egyik, több száz ezer beteg által szedett, harminc éve levő tablettának az égvilágon semmilyen igazolható hatása nincsen"-- írja a Magyar Narancs múlt heti, a gyógyszerártámogatás visszásságait boncolgató cikke, hozzátéve: az adott gyógyszert nem nevezhetik meg, mert akkor bizonyítaniuk kéne, hogy hatástalan, ami éppenséggel a minisztériumnak sem sikerült még. (Szerző: Mészáros Bálint, támogatta a TASZ Oknyomozó programja).
"Nem állítjuk -- az off-shore technika miatt nem is tehetnénk --, hogy Leppnek vagy Kókának közvetlen befolyása volna a Del Rugerciára"-- ez a nyakatekert állítás meg Bódis András (Heti Válasz) díjnyertes Kóka-ügyi sorozatának egyik cikkéből származik: ahogy a fogalmazásból is látszik, már azutánról, hogy a volt gazdasági miniszter először beperelte a hetilapot.
Ezt a két példát csak illusztrációnak meg gondolatébresztőnek szánom az eMasa "Még mindig a sorok között írunk" című beszámolójához a múlt heti oknyomozó újságírás-tárgyú workshopról, ahol a magyar fő-oknyomozók beszélték meg az okosat arról, mi legyen a névtelen forrásokkal meg a perekkel; erősen ajánlott olvasmány.
Egy másik beszámoló ugyanott meg a Gőbölyös Soma Alapítvány tavaly év végi oknyomozás-tárgyú körfelmérésének első eredményeit ismerteti: eszerint információért fizetni a legtöbb megkérdezett szerkesztő szerint egyszer-egyszer belefér, és azoknak, akik nem táratnak fel tényt, többnyire az a baja az oknyomozással, hogy drága és sokáig tart, meg hát egyébként is tök macerás. Erre már egyszerűbb mit mondani: újságot írni egyébként is drága és sokáig tart,
Szerintetek?
