A címlap alapvetően rendben van, pláne magyar viszonylatok között: színes és nem rossz ránézni. Maradt a régi dizájn balhasábja a kis ajánlókkal, ami mellé két vezető anyag intrója fért el egymás alá -- szerencsére képekkel együtt. A Magyar Nemzet-hatás viszont üvölt a klasszicizáló, talpas címbetűkről, a dőltbetűs felcímekről, a vastag, szürke elválasztócsíkokról, és mintha az embléma alá, a fejlécbe begyilkolt impresszummal is találkoztunk volna már valahol. Mindez hasonlóságnak kicsit sok: a nyakunkat rá, hogy nem szorgos másolásról van szó, hanem konkrétan ugyanarról a tervezőről. Szerintünk ez mondjuk belefér.
Gond inkább a beloldalakkal van, ahonnan mindent sikerült eldobni, amit a Szombathy Pál vezette korábbi stáb a Ringier-vel való szakítás után bevezetett: az átgondolt oldalpárokat, az 50 évesnél fiatalabbakat is stimuláló színhasználatot, illetve általában bárminemű innovációt (csak az ötpercesről kétpercesre fogyasztott kisinterjúk maradtak meg). Szembetűnő a képhasználat visszaszorítása is, noha a Magyar Hírlap még mindig az ország egyik legjobb fotósstábjával dolgozik, mostantól valószínűleg hiába. Az összkép tehát odabent elég szürke, fiatal szemmel nézve kimondottan unalmas -- cserébe tény, hogy harmonikus, átgondolt és egyben van.
(Mint ahogy jó pont az is, hogy a korábbi, szintén a poszt-Ringier érában felfedezett kompakt méretet is visszaállították a politikai laphoz jobban illő berliner formátumra. Szombathyékkal az előbbi átvételekor kicsit elszaladt a ló: az előremutatónak talált dizájntrendekkel együtt a bulvárméretet is sikerült importálniuk, pedig az külföldön sem sokaknak jött be. Ahol igen, ott is az olvasótábor és a tömegközlekedés közeli viszonya indokolta, és a műfaj úttörőjének számító brit The Independent rosszabb napjain is legalább 64 oldal, úgyhogy a vastagság ellensúlyozta a kis méret sugallta komolytalanságot. A vékonyka Magyar Hírlapnál viszont nem volt ilyen ellensúly -- de ebből a szempontból az új, nagyobb, de csak 16 oldalas lapot se jó kézbevenni.)
Mostantól tehát ahogy a tartalommal, úgy a dizájnnal is az idősebb és konzervatívabb ízlésű olvasókat célozza a Magyar Hírlap -- és ki tudja, a vidéki mutációk révén akár összességében még be is jöhet a dolog. A reménytelenül a múltba süllyedt és magára hagyott honlappal együtt nézve az új arculatot viszont az is egyértelmű, hogy a fiatal olvasók bevonását nyugodtan el lehet felejteni. És akkor még nem is beszéltünk olyan tartalmi dolgokról, hogy hova lettek a háttéranyagok vagy a kontextusba helyező nagy összeállítások. Ez tényleg egy hírlap -- ha valakinek 2008-ban az kell és pont ilyen irányú, mostantól még boldogabb lehet.
FRISSÍTÉS (január 10.): Haha, és ahogy írtuk, valóban ugyanaz az ember tervezte az új Magyar Hírlapot, mint aki az aktuális Magyar Nemzet dizájnt is. (Megint eltaláltunk valamit -- kezd az az érzésem lenni, hogy nem nekem vannak zseniális megérzéseim a magyar sajtóról, hanem a magyar sajtó végtelenül kiismerhető.) A megerősítés a Kreatív Online-tól jött, az úrról (Molnár István) többet itt.
