A marginális, de színvonalas amerikai Christian Science Monitor már hónapokkal ezelőtt beszüntette a nyomtatott napilap megjelentetését, hogy teljes egészében a webre költözzön. Mint a hír körbement, ma ugyanígy tett a Hearst-csoport Seattle Post-Intelligencer című lapja is, csak ezúttal nagyobb a füstje, mert – legalábbis amerikai szinten – viszonylag ismert címről van szó, amit a Digitális Átállás és a Gazdasági Világválság első komoly áldozataként lehet zászlóra tűzni.

Nem egy mosolygós átmenetről van szó: nem csak a nyomdaszámlát húzták ki a költséglistáról, de a 165 fős szerkesztőségből mindössze 20 újságírót foglalkoztatnak tovább. A ma felavatott új online forma radikálisan visszavágott szerkesztőségi tartalmat vegyít némi csoporton belüli magazintartalmak átvételével, meg helyi celebblogerek és közösségi újságírók írásaival (=vélemények, ténygyűjtés helyett, továbbá ingyenmunka), illetve a helyi közéleti blogok tartalmának mazsolázásával.

Viszonylag nehéz mindebből egy az egyben alkalmazható következtetéseket levonni a mainstream nyomtatott napisajtóra nézve (hacsak azt nem, hogy továbbra is fejőstehénként nézni a jelenlegi formában, jelenlegi mennyiségű emberrel dolgozó közéleti médiaiparra egyszerűen nem fog tovább működni – amit eddig is lehetett tudni, de elég szar). Seattle-ben 600 ezren, Washington államban 6,5 millióan laknak, a P-I 120 ezer példánnyal a két nagy lap egyike volt. Anem holdinghoz tartozó, 200 ezer példányos Seattle Times egyelőre túlél, és most a P-I előfizetőit is megörökli, ami jól jöhet, mert nem állt túl stabil lábakon. Mégis születtek tanulságos írások a lap megszűnése kapcsán vagy azzal egyidőben.

A Crosscut, a Washington állam-beli online piacot uraló nonprofit portál elemzése a friss State of the News Media jelentés számait alapul véve arról ír: nem az a gáz, hogy bezár egy lap, hanem hogy igazából alig valakit mozgat a tény. A jelentés számai szerint a Watergate-botrány óta nagyot változott a sajtót körülvevő légkör: akkor a többség elhitte, amit olvas, lát vagy hall, most meg alig valaki hisz egy az egyben a lapoknak.

A webes jövőmondó blogokon eközben az a hétfői poszt kavart hatalmas – tényleg hatalmas, többszáz válaszposztos – szelet, amelyben Clay Shirky azt írja: nem csak, hogy nincsen üzleti modell az eddigi lapműködés online átmentéséhez, de egy darabig nem is lesz.

The curious thing about the various plans hatched in the ’90s is that they were, at base, all the same plan: “Here’s how we’re going to preserve the old forms of organization in a world of cheap perfect copies!” The details differed, but the core assumption behind all imagined outcomes (save the unthinkable one) was that the organizational form of the newspaper, as a general-purpose vehicle for publishing a variety of news and opinion, was basically sound, and only needed a digital facelift.

Ahogy egyre süllyednek a lapok, tonnaszámra írnak a témáról, én ha ötven borongós vagy forradalmár írást nem olvastam eddig, egyet sem, de ez az első, amit ajánlok, valószínűleg azért, mert meglepően jól (milyen ironikus egy sírásó blogtól: magazinesszé-szerűen jól) van megírva. Röviden: Shirky szerint az újságokkal nem az a baj, hogy nem próbálkoztak valahogy átcsúszni az internetre, mert azt nagyon korán elkezdték, hanem az, hogy a rengeteg eddigi megoldási kísérlet mind elhalt az ingyenességre nagyon ráállt olvasók között.

A helyzetet a tömegnyomtatás megjelenéséhez hasonlítja, és azt jósolja: előbb teljesen össze kell dőlnie a meglevő modellnek ahhoz, hogy az új kinőjön a romjain.

Print media does much of society’s heavy journalistic lifting, from flooding the zone — covering every angle of a huge story — to the daily grind of attending the City Council meeting, just in case. This coverage creates benefits even for people who aren’t newspaper readers, because the work of print journalists is used by everyone from politicians to district attorneys to talk radio hosts to bloggers. The newspaper people often note that newspapers benefit society as a whole. This is true, but irrelevant to the problem at hand; “You’re gonna miss us when we’re gone!” has never been much of a business model. So who covers all that news if some significant fraction of the currently employed newspaper people lose their jobs?

I don’t know. Nobody knows. We’re collectively living through 1500, when it’s easier to see what’s broken than what will replace it.

És még egy kedves zönge a végére: egy hónapja az eddig szintén két napilapos Denver kisebbik lapja, a mindössze 25 ezres Rocky Mountain News is lehúzta a rolót, váratlanul és teljesen – semmi online továbbvegetálás.

A Gawker Media Crack blogja most arról számol be, az egykori újságírók bejelentették: ha április végére összeszednek 50 ezer előfizetőt, akik havi 5 dollárt adnának az új szájtjukért, belevágnak. Ebből még akármi is lehetne, de az eddigi kommentelők a kezdeményezés oldalán hiányolják, hogy hogyan fognak többet hozzáadni a denveri közélethez, mint eddig, miközben az újságírók kétszer annyi fizető olvasóra gyúrnak, mint eddig. "Más szavakkal: nem fognak elindulni" – summáz a Media Crack.