"Már a látókörünkbe került az ország"

Barbara Oertel (44) a német die tageszeitung (taz) című alternatív-baloldali napilap szerkesztője. Szerzőnk berlini tartózkodása idején írt egy mailt a lapnak, hogy szívesen betekintene a szerk. munkájába, mire ők meghívták, ennek egyik gyümölcse ez az interjú. A taz Kelet-Európáért felelős szerkesztője az Antagonnak elmondja, miért esik alig szó a német sajtóban Magyarországról, mit keresett Eörsi István Berlinben, valamint mi köze van Horváth Ágnesnek Németországhoz.

Antagon: Hogy néz ki a taz külpolitikai rovata?
Barbara Oertel: A külpolitikai rovatunk úgy van felépítve, hogy van hat szerkesztő, akik különböző területekért felelnek. Az én dolgom az egykori szovjet blokk, vagyis Kelet-Európa történéseinek csokorba szedése. Vannak természetesen helyszíni tudósítóink is Belgrádban, Szarajevóban, Moszkvában, Prágában és Varsóban.

A: Magyarországon?
BO: Van két kollégám, aki Magyarországgal foglalkozik, közülük az egyik tud is egy kicsit magyarul, ő Romániából ír. De most kértem meg a bécsi tudósítónkat, hogy érdeklődjön egy kicsit Magyarország iránt is, úgyhogy volt már párszor Budapesten, például amikor volt ez a Gyurcsány-sztori a hazugsággal. Pár hete is írt egy cikket, amikor a melegfelvonulást szétverték a szélsőségesek. Igaz, hogy nem volt ott a helyszínen, nem is csinálja valami komolyan, de nem is várhatom el tőle, hogy minden héten Budapestre utazzon.

Azt kell mondanom, kevés hírt kapunk Magyarországról. Hogy ez miért van így, azt nem tudom megmondani. Tulajdonképpen semmi nem történik abban az országban, szóval nincsenek nagy természeti katasztrófák, ami végülis pozitív dolog. Régebben nagyon jó kapcsolatban voltam Eörsi Istvánnal, akit én nagyon tiszteltem. István volt is nálunk a szerkesztőségben, 96-ban pedig írt a lapba egy remek cikket az 56-os forradalomról. Most már sajnos nem él…

A: Tehát csak katasztrófákhoz hasonló hírértékű eseményekről számolnak be.
BO: Nem mondom, hogy ez jól van így, de hát ez így törvényszerű.

A: Azért így is van pár magyar vonatkozású cikk a lapban.
BO: Na ja, próbálkozunk sokat, hogy minél széleskörűbben számoljunk be az ottani történésekről, de ez nehéz dolog. Általában kisebbségi kérdésekkel foglalkozunk, a romák helyzete például gyakori téma. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Magyarországon csak romák laknak, ez nyilván hülyeség is lenne. Beszámoltunk az egyre aktívabb szélsőjobboldalról is, akik most ugye újra felbukkantak. Pár hete volt egy egészoldalas írás az egészségügyi reformról, de azzal meg az a probléma, hogy nagyítóval kell hozzá olvasót keresni. De most, hogy Németországban újra fellángolt az egészségügyről szóló vita, már belefért a lapba egy ilyen cikk is.

A: Ennyire fontosak az új EU-tagok 2004 óta?
BO: Először is: 2004-ben volt az unió történetének legnagyobb bővítése, nem hiszem, hogy belátható időn belül sor kerülne hasonlóra. Másodszor: a bővítés óta sokkal érdekesebbek lettek a kelet-európai országok, ugyanis rengeteg új probléma merült fel a térségben. Például amikor a varsói Kaczynski-kormány katonákat küldött Irakba, deklarálva ezzel, hogy az USA mögé áll. Itt hirtelen azzal szembesültünk, hogy van a régi Európa meg van az új, és azt hittük, hogy most egy kisebb-nagyobb konfliktus következik. Abban a pillanatban, amikor egy újabb krízishelyzet adódik, a tekintetek azonnal Varsóra, Prágára vagy éppen Budapestre szegeződnek, mint például most is, az amerikai rakétaelhárítási vita kapcsán.

A: És Magyarország?
BO: Ami anno nagy port kavart, az a romániai és szlovákiai magyar kisebbségek ügye (a magyarigazolvány körül zajló vita – a szerk.) volt a 2000-es években. Ez a helyzet azonban jóval bonyolultabb volt akkor a mostaninál, mivel egyik ország sem volt még tagja az uniónak. Viszont amint beléptek, ezek az ügyek uniós ügyekké váltak, amiket nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Azt gondolom, egész Európa egy hajóban evez, még ha ezt sokan meg is kérdőjelezik. Ha pl. Ukrajnában történik valami, akkor az minket is érint, arról nekünk is írnunk kell.

(A teljes interjú az Alternatíva szeptemberi számában jelenik meg.)