A Minőségi Újságírásért-díj kiemeli és díjazza a tisztességgel, sok munkával végzett újságírói teljesítményt, ilyen hiteles elismerésből pedig nincs sok. Ezért örültünk, amikor megkaptuk a hírt, hogy a PWC után a Vodafone átveszi a díj támogatását. Villáminterjú Bajnai Zsolttal az alapítvány titkárával.
Antagon: Miért távozott a PriceWaterhouseCoopers (PWC), mint támogató?
Bajnai Zsolt: Öt évig támogatta a PWC a díjat, és a hivatalos közleményük szerint azért távoztak, mert inkább szociális ügyekre, szociális témák szponzorálására kívánják fordítani az ilyesmire költhető pénzüket.
A: Mennyire volt nehéz új szponzort találni?
B. Zs: Iszonyatosan. Talán nem szerénytelenség, ha azt mondom, hogy nem a díj miatt. Tényleg úgy érezzük, hogy a szakma és a díj ismerői is kedvelik a díjat. Ha hónap végére csúszik a zsűrizés, már jönnek az e-mailek és a telefonok, hogy mi van már, mikor lesz döntés. Tényleg naponta jönnek az ajánlások. Szóval inkább a válság miatt kínlódtunk, mindenkinek kevesebb az ilyesmire fordítható pénze, így sok ígéretes tárgyalás bukott el az utolsó pillanatban. Volt például egy német holding, ahol a legfelső szinten támogatták az ügyet, már azt hittük, hogy megegyezünk, de amikor a 13 cégnek össze kellett adnia a saját marketing büdzséjéből a pénzt, akkor bukott a történet. Volt, ahol menet közben vezérigazgatót váltottak, ezért állt le a dolog. Az utolsó fél évet már úgy csináltuk végig, hogy csak a díjak kifizetésére volt fedezet, az előválogatást, a honlapot, meg a kommunikációt az én cégem fedezte, a zsűrizések vacsoraszámláit meg mindenki
maga állta. November végén derült ki, hogy a Vodafone-nál pozitívan állnak a dologhoz.
A: Mit tudtok a cégeknek "ígérni"?
B. Zs.: Sokat nem: cca 3-4 millió forint értékben jelennek meg hirdetéseink lapok jóvoltából. Működik a honlap, illetve egy cca. 500 neves hírlevél. A könyv és a díjátadó az a felület, ahol megjelenhetnek. Ezek azok a tételek, amiket objektív marketinges fejjel lehet nézni. Van azonban a díjnak egy olyan oldala, amit nem így néznek és mérnek. Tényleg egy jó kezdeményezés, nagyszerű a zsűri és a díjazottak.
A: A Vodafone miért és meddig támogatja az alapítványt?
B. Zs: Suba János, a Vodafone kommunikációs vezetője az illetékes. Most 2010-re kötünk megállapodást.
A: Tervezitek, hogy bővül, átalakul a zsűri?
B. Zs.: A zsűri tagjai ingyen fektetnek ebbe munkát, adják a nevüket (ami az egyik legnagyobb érték) a díjhoz. (Az utolsó 6 hónapban pedig még pénzükbe is került ez a kis kaland.) A magam részről hihetetlenül hálás vagyok nekik, hogy kitartottak. Egyébként pedig a zsűri összetételén a zsűri változtathat, ők dönthetnek arról, hogy meghívnak-e valakit (így került be legutóbb Mészáros Antónia, vagy pár éve Martin József Péter). Arról, hogy valaki kiszáll, maga dönt. Annak idején, amikor a Jelinek Gábor elment a BBJ-től és az ügynökségi oldalon folytatta, úgy látta helyesnek, ha kiszáll. Uj Péter annak idején a második baba, és az Index Újpestre költözése miatti idő hiánnyal indokolta, hogy kiszáll. Tehát a zsűrin múlik. Ez egy nagyon jó asztaltársaság, azt hiszem, ők is jól érzik magukat így együtt, ami nagyon kell ahhoz, hogy nyíltan beszéljenek a cikkekről, olykor egymás munkáiról.
Disclaimer: Az Antagon szerzői között van Minőségi Újságírásért-díjas és nem pr-területen dolgozó Vodafone-alkalmazott is.