A litera kérdéssorában a műfaji sokszínűségről, a kulturális témákba is begyűrűző politikai szekértáborizmusról érdeklődnek, vagy éppen arról, hogy hova lett a tárca, mint büszke magyar sajtóműfaj. Nagy kár, hogy csupa olyan kérdés, amire előre megjósolható a válasz (sorrendben: 1: nincs rá hely, 2: jelen van, mit lehessen tenni, 3: nincs rá hely, csak hétvégén, de amúgy is ki olvasná hétközben), és így a másik három válaszoló elmaradásával sem vesztett sokat senki.
Mint ahogy az is kár, hogy kérdőívről és nem interjúról van szó. N. Kósa Judit a zárókérdésre, hogy szíve szerint milyen újságot csinálna, ezt válaszolta:
Egy félkilós újságot kétkilós hétvégi literary supplementtel. És egy hónap alatt tönkremennék, annak rendje és módja szerint.-- amiben azért lett volna mire rákérdezni: épp itt sejlik fel a lényeg. A litera-interjúban szóba kerül a referenciasajtó vs réteglap kérdése (persze lereagálatlanul), mintha még valóban fennállna a választás lehetősége. Mintha szülhetne értelmes eredményt, ha a kultúra nagyon széles rétegeit követni próbáló rovatot belegyötrik napi két oldalba, mintha így bármilyen ízlés maradéktalanul kiszolgálható volna.
Ha bárki komolyan gondolja, hogy a nyomtatott napilap mint termék még vonzóvá tehető 40 alattiak számára, nem mondhat le a markáns kulturális arcélről. Pont ellenkezőleg: ez volna az egyik kulcs. A fiatalabb korosztályt sikerrel megszólító brit lapok -- hogy szokás szerint őket hozzam példának -- sem azzal tarolnak, hogy olyan nagyon érdekesen írnak a politikáról, hanem hogy sikerrel céloztak be egy adott világnézetű, tehát kulturális érdeklődésű és életmódú csoportot, és az utóbbi témákkal is rendesen kiszolgálják őket. Ha úgy tetszik, komplett világképet árulnak, nem csak rövidtávú közéleti tájékozottságot, mert viszonylag kevesen gondolják azt szombat reggel a boltban, hogy ők most tájékozottak akarnak lenni.
És igen, ez színes mellékleteket jelent és mondjuk heti egyszer félkilós újságot (kétkilós irodalmi mellékleteket már kevésbé: az ennél sokkal nagyobb lappiacokon is tényleg csak kevés kiadónak fér bele). Meg bátrabb tálalást és kevésbé nagybetűs Kultúrás hangvételt. Nincs még egy olyan téma, amivel ennyire egyszerűen és szórakoztatóan lehetne világképet meghatározni (akár merészen alternatívat, akár trendi urbánusat, akár középkorúbb-konzervatívabb irányt). Ráadásul Budapest mindehhez remek főváros, kezdetnek.
Mindez kevésbé érinti a Nemzetet vagy a Hírlapot, akiken nem is látszik, hogy nagyon meghalnak a fiatal olvasók keresésében. (Népszavát meg, fájdalom, de rég láttam közelről.) Az olvasótábor szélesítéséről és fiatalításáról ábrándozó Népszabadság referencialap-elmélkedései viszont arról árulkodnak, hogy most direkt nem lőnek kimondottan senkire -- amivel fölé és mellé is lőnek azoknak, akiket állítólag megszólítani akarnának.
