A Magyar Sajtófotó Pályázat egy évente megrendezett verseny, amin jó szerepelni (értsd: nyerni), ugyanis ennél jobb tanácsot nem tudnak adni idősb kollégák az "oké, és most hogyan tovább?" kérdésre egy fotóriporteri képzés elvégzése után. (Bár közben sem igazából, de legalább sokba kerül.) A teperés tehát elvileg hatalmas, a gyakorlatban viszont szinte fölösleges, mivel a profiknak is csak ez az egy lehetőségük van egy évben, hogy megmutassák: nem csak politikusokról lehet sajtótájékoztatókon közeli portrét meg mellképet csinálni.
Amatőrnek és pályakezdőnek lenni ebben a mezőnyben tehát elég szar. Viszont a "remény hal meg utoljára" alapon el lehet menni a nyilvános zsűrizésre abban a hitben, hogy érdemi vitát, értékelést lehet majd hallani hozzáértő szakmabeliek szájából. Még akkor is, ha tudható, hogy a 413 pályázó 9223 képének értékelésére a zsűri három egész napot ad magának. (A matek szerint ez akkor két kép/perc, ha 3*24 órát pisilés nélkül végigdolgoznak.) Pedig mire lenne jó az előzsűri, ugye? Hát itt a beérkezett összesen kb. 10262 db tételt "szűkítik le" egy ezressel, ami nagyjából azt jelentheti, hogy a mobillal készült képeket kidobják. (Évek óta egyébként, tehát tényleg nincs mit meglepődni ezen, azt leszámítva, hogy van még pályázó, mert ennél méltatlanabb dolgot elképzelni is nehezen tudok.) Így eshet meg például az, hogy a képriportok közé "becsúszik" egy dominajelmezben pózoló csaj a zsűri elé, vagy az egyedi hírkép kategóriába négyszer ugyanaz a szőke lány egy koncerten headbangelve (1, 2, 3, 4). Hadd ne mondjam, hogy ez csak a jéghegy csúcsa.
De ezt még nem sejtem, mikor péntek reggel Szigeti Tamás elnök az egyébként meglepően sok érdeklődőt így köszönti: tessenek tartózkodni a hangos véleménynyilvánítástól, cserébe a zsűri ugyanezt ígéri. Így telik tehát az idő, és a csöndet tényleg semmi nem töri meg, egy-két otromba megjegyzésen kívül a bírák felől. De azok legalább válogatottak. A társadalomábrázolás-dokumentarista kategóriát nézve, a sokadik Down-kóros szereplő után hangzott el az, hogy "mi van? most szép, beteg gyerekeket nézegetünk?", az eredmények már szinte nem is érdekesek: tendenciózusan azokat a képeket küldik tovább, amelyek mögött a szerzőket felismerik. Ahol nem ez történik, ott pedig beszól valaki, hogy "ezt jól benyaltuk!".
Nem segít ezen az érzésen az sem, hogy az eredményhirdető sajtótájékoztatón közlik, hogy "nem előre lefutott a verseny", és hogy "sok új név van a díjazottak között". De az igazság inkább az, hogy az ezt megelőző három-négy Sajtófotóhoz képest sincsenek olyan hatalmas változások, esetleg a zsűriben rotálják egymást az emberek.
A végkicsengése az egésznek pedig borzasztó ambivalens. Egyfelől nem tudom elnézni a sok bunkóságot és megaláztatást a szakmával szemben pont azoktól, akik a szakma hírnevét lennének hivatottak öregbíteni. Másfelől viszont nem nagyon tudok belekötni a végeredménybe sem -- bár a fentiek ismeretében bőven lehet, hogy egy névtelen valaki sokkal jobbat vagy jobbkor exponált, csak az nem volt benn az újságban. Ezért szerintem lényegesen át kéne pofozni a jelenlegi szisztémát minden tekintetben, mert ez így nem több, mint egy fotókiállítás a sok közül, ahol sok éve megkapaszkodott fotósok dobálják egymás közt évről évre a helyezéseket.
(A szerző MÚOSZ-akadémiát végzett fotóriporter-palánta, aki ezévben már másodszor látta a zsűrizést közelebbről, idén viszont a pályázó szemével is próbálta követni.)
A 2007-es zsűri összetétele:
Szigeti Tamás elnök, a Figyelő képszerkesztője
Dezső Tamás, szabadúszó
Koncz Zsuzsa, szabadúszó
Németh György, MTI
Sopronyi Gyula, Népszabadság
Zsűrizések/eredmények:
Idén a Népszabadság 3 fotósa összesen 8 díjat kapott. 2006-ban az MTI-s Bruzák Noémi ül a zsűriben és szép számmal kapnak díjakat kollégák (összesen tízen). Az elnök Kiss-Kuntler Árpád (HVG), a lap 6 díjjal gazdagodik.
2004-ben az idén zsűriző Dezső Tamás egyedül 10 díjat hoz el, 2005-ben 4-et.
Korábbi eredmények: 2004, 2005, 2006
Nektek mik a tapasztalataitok?
