Már csak azért is értékeltem volna, ha a közlemény közlői utánanéznek, mi az az MZT, mert első hallásra a nevük egy kevéssé fajsúlyos gittegyletet sejtet -- olyasmit, mint a Dél-Dunántúli Katolikus BMX-szövetség és társai, akik közmédium-kuratóriumokban szoktak ülni. A honlap tanúsága szerint viszont az MZT valóban egy szakmai ernyőszervezet, épp csak kifelé hallatták idáig keveset a hangjukat. Victor Máté elnök -- akit elszórt kommentek a könnyű- és a komolyzenei tagegyesületeket egyaránt tömörítő szövetség félúton egyensúlyozó szakembereként írnak le -- tavaly nyáron, az új Petőfi indítása előtti hetekben egyszer már kifejtette az aggályait az ÉS-ben, bár akkor csak a saját nevén jegyezte az írást.
A közleménynek két fő pontja van: az egyik általában az egész Magyar Rádióról mondja azt, hogy sikerült komplett, nem klasszikus komolyzenének számító, de az új Petőfis alterpop-imidzsbe sem simuló műfajokat kiiktatni belőle, a magyar nótától a blueson, folkon és musicalen át az operettig. A másik pedig direktben a Petőfiről állítja, hogy kevesebb magyar zenét játszik, mint a gyakran csepült kerrádiók átlaga, nincs normális zenei szerkesztősége, meg hogy nem oké, hogy nem készülnek a továbbiakban könnyűzenei felvételek.Ami a műfajokat illeti, egyszerre tiszta ügy és kemény dió. Annyi történt, hogy a Petőfi odahagyta a negyveneseket (bár nekik is következetlenül, "kicsit ilyen, kicsit olyan" kínálattal szólt), nagyjából a 16-29-es korosztályért cserébe, a negyveneseknek meg, ha zenét akarnak, de nem komolyat, nem maradt semmi.
Az MZT érvei jogosak, csakhogy ez az ORTT-vel folytatott meddő vita újraélesztése színesben. Érthető, hogy az MR-2 műfajtiszta rádió lett: 2008-ban már semmi esélye egy teljesen kusza profilú rádiónak, ami mindenkivel pettingel egy kicsit, de senki sem elégít ki. Ha a Petőfi sikeres akar lenni, be kell határolnia, kikhez akar szólni és mivel, majd gondoskodnia arról, hogy ez a célközönség bármikor kapcsolja be a rádióját, olyasmit kapjon, amit szeret -- és ez megtörtént.
Azzal védekezni viszont öncsalás, hogy világzenére meg operettekre majd a keleti URH-n fogható (vagy inkább: foghatatlan) MR-4-en jut heti fél óra. Bluesra, klasszikus rockra, jazzre egyszerűen kéne még egy, tiszta arculatúra csiszolható csatorna, ami nincs, és amíg nem lesz digitális átállás, nem is lesz. Ideje volna ezt valakinek kimondania. (A BBC-nél persze jut rá csatorna, de nekik öt földi frekvenciájuk van és még öt digitális/műholdas.) Ha az MR legalább adna a látszatra, addig is elindítaná az MR-6-ot interneten és műholdon, hogy legalább megmaradjanak az emberek, akik később majd normális sugárzás mellett ezt csinálni fogják. Az operettnek a Bartókon volna a helye, a vélhető közönséget figyelembe véve, a magyar nótának pedig valahol a kultúrtörténelem szemétdombján.
A nagyobbik baj viszont nem azzal van, hogy a Petőfi nem játszik egyszerre Amorf Ördögöket és Eric Claptont, hanem hogy műsornak tekinti az Amorf Ördögök játszást. Hogy a normálisan válogatott könnyűzene kultúrának számít, meg közszolgálatnak, azt nem vitatom. Épp csak műsornak karcsú az, ha bemondják a pontos időt. Ezt és így tényleg összerakhatta volna egy kerrádió is, egy közszolgálatinak több volna a dolga. Jogilag talán nem, de nem is az az érdekes, mit mond a médiatörvény a beszédarányról: ha van rádió, aminek nem a minimumra kéne lőnie, hanem egy saját mércéhez igazodnia, az a Magyar Rádió.Persze ez nehezebb, mint betömni a zenei rést, de annak csak alapnak kéne lennie valami többhöz. A hallgatottság így is meg lesz, de az érdekes az volna, kerül-e idővel agy is a dallam mögé. Arcok, akikért érdemes rádiót hallgatni Winamp helyett (mint ahogy most nem), szerkesztés, ami többletet adna egy szimpla playlisthez, egypercesnél hosszabb hírblokkok (írják meg érdekesre, az a dolguk), új magyar zenekarokat tolni a biztonsági játék helyett. Provokálni, gondolkodtatni, beszélgetni, mutatni valamit abból, mi a rádiózás értelme. Vagy eddig már nem terjedne a BBC követése?
Szerintetek?

