Beköszönésképp egy régi vesszőparipámmal kezdeném, a Népszabadság tv-magazinjában található Pogonyi Lajos-"interjúkkal". (Aki már olvasott akár csak egyet is, valószínűleg érti az idézőjel használatát.) Itt és most elsősorban nem a tartalommal kívánok foglalkozni, bár ezekkel is érdemes lenne, mert a szerző olykor Lakat T. Károlyra emlékeztetően csodálja, ajnározza interjúalanyait –- az innen-onnan összekapart utolsó médiamunkást is. De most inkább azt emelném ki, hogyan nem szabad interjút készíteni.

Az például általánosan elfogadott, hogy egy interjúban legyenek kérdések, lehetőleg érdekes, izgalmas választ sejtető, nem eldöntendő kérdések. S nem csak azért, mert az olvasó egy interjúnál általában a kérdéseket futja át először, hanem azért is, mert csak jó kérdésekre kaphatunk jó válaszokat. Ezzel szemben Pogonyi cikkeiben ritkán találunk kérdőmondatokat, s akkor is általában ilyeneket: Hol maturált?; Milyen témából védte meg a diplomáját?. (Ezeket Gyárfás Dorkától kérdezte a szerző az elmés Önazonos címmel ellátott interjújában, a válaszok nyilván sokakat érdekelnek.)

De Pogonyinak a bonyolultabb kérdésekkel sincs szerencséje. Íme egy példa a múlt heti Ördög "Csillag születik" Nórával készült írásból:

Amikor a Kölyökklubot vezette, gondolta volna, hogy egyszer majd, igaz - akkor még nem volt ilyen - az iwiwen annyian jelölik be ismerősként, hogy gyorsan meg is szünteti a profilját?

Egy másik hiba, amit az interjú készítőjének nem szabad elkövetnie: hogy saját életét, az interjú szempontjából nem releváns dolgait, problémáit írja bele az interjúba. Ezek ugyanis csak a helyet foglalják, ráadásul nem igazán érdeklik az olvasót. Hogy mire gondolok? Néhány példa ismét a mostani Gyárfás Dorka-interjúból:

Ha már külföld: ugyanott és ugyanabból szerezte a másoddiplomáját, mint én, csak ön már a Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán. Mondanom sem kell, hogy én még a Marx Károlyról elnevezett intézetbe jártam.

vagy Gyárfás diplomamunkájáról beszélve ezt írja a szerző:

A Kisantant és Magyaroszág viszonya a harmincas években volt a témám. De én ezt 1971-ben követtem el. A vezető tanárom pedig a korán elhunyt, kiváló történész, Juhász Gyula, a költő, Juhász Ferenc testvére volt. De vissza önhöz: a Rádiócaféban mit csinál?

Úgy tűnhet, direkt kipécéztem magamnak egy újságíró egy-két rosszabbul sikerült interjúját, s rosszindulatúan kiemeltem néhány kérdését. A dolog azonban úgy áll, hogy már egy ideje nyomon követem Pogonyi Lajos munkásságát, amit már csak azért sem hagyhatok szó nélkül, mert ez az újságíró ezt, vagyis a portréinterjú írását tanítja egy médiaiskolában. Egész pontosan ezt az órát tartja: A portréírás fortélyai, közelítés tévés témákhoz és személyiségekhez. Hát, ezek az interjúk jók lehetnek: negatív példáknak.