A New York Times magyarázkodásra kényszerült, miután leleplezőnek szánt cikket közölt John McCain és egy lobbista viszonyáról. A lap ombudsmanja elhibázottnak tartja a cikket, a The New Republic pedig oknyomozó írást közölt a többhónapos újságírói kutatásról. Ritka alkalom: betekintést kapunk a New York Times munkájába.
A New York Times (NYT) nem kevesebbet állított, hogy minthogy a tisztaságára, és a lobbistákkal szembeni kemény fellépésre annyira büszke -- és azt kampánya egyik főüzenetévé emelő -- McCain 1999-ben, egy akkor 31 éves csinos, lobbista nő hatására az amerikai ORTT-t (Federal Communications Comission, FCC) sürgette egy ügy elbírálásban. Ennél azonban a kampány szempontjából fontosabb, hogy a NYT két volt McCain-tanácsadóra hivatkozva azt is írta, hogy Vicki Isemannal a tanácsadók akkori feltételezése szerint „romantikus kapcsolata alakult ki” a szenátornak. Ezért Isemant eltanácsoltak McCaintől, aki éppen a 2000-es elnökválasztásra készült a kampány középpontjába pedig már akkor is a lobbisták elleni küzdelem állt. (Cikk az Indexen az ügyről.)
Úgy tűnik azonban, hogy a történet többet ártott a New York Timesnak, mint az elnökjelölt-jelöltnek. A média egy része ugyanis nem a lap által leírt esettel foglalkozik, hanem azzal, hogy vétett-e az újságírói normák ellen a New York Times, amikor két névtelen forrásra hivatkozva közöltek egy olyan feltételezést, aminek semmilyen kézzelfogható bizonyítéka nincs.
Nagyjából igennel felelt a kérdésre a lap ombudsmanja:
Amit a tanácsadók hittek, az nem biztos, hogy a teljes igazság volt. És azt gondolom, hogy hiba névtelen tanácsadók feltételezéseit vagy aggodalmait közölni arról, hogy a főnök rossz ágyba feküdt-e, ha ennek alátámasztására az olvasóknak nem tudnak független bizonyítékokkal szolgálni.A lap az Antagonon által egyszer már megidézett "Talk to the Newsroom" rovatban válaszolt az olvasók aggályaira, még az ombudsman cikke előtt. Az egyik legérzékenyebb kérdés itt is a névtelen források ügye volt. A NYT ugyanis pont legutóbbi botránya után határozta el: minél kevesebb anonim nyilatkozóval próbálnak dolgozni, legalább egy szerkesztőnek ismernie kell a forrást, és a cikkben mindig elmondják, hogy miért nem névvel nyilatkozik az illető. (A lap irányelvei itt.)
Az ügy érdekessége még, hogy tavaly kiszivárgott: a NYT-nál dolgoznak egy cikken, ami nem biztos, hogy megjelenik. Ennek hatására aztán a The New Republic liberális kéthetilap kezdett el foglalkozni azzal, vajon mi van a dolog mögött. Az eredmény egy viszonylag pontos levonata a McCain-cikk készülésének, a csúszás okának és a belső konfliktusoknak. Az írásból kiderül, hogy a New York Times főszerkesztője a cikk december végi változatáról úgy gondolta, hogy még nem közölhető mert nem mutat fel kézzelfogható bizonyítékot McCain és a lobbista viszonyáról, csak a két névtelen forrásra támaszkodik -- miközben a érintettek tagadják a feltétezést.
Kérdés, hogy mi változott december vége óta, ami miatt a főszerkesztő február 21-én mégis a megjelenés mellett döntött? Ez már nem derül ki sem a New York Times válaszaiból, sem a tényfeltáró cikkről készült oknyomozó anyagból.
De hogy még összetettebb legyen az ügy, és hogy az angolszász újságírás még egy jellegzetességére rámutasson: McCain jelöltségét a New York Times vélemény oldalán támogatta, ehhez viszont a "newsdesknek", azaz a nem vélemény oldalakat előállító szerkesztőségnek semmi köze -- érvelt legalábbis a politikai oldalak szerkesztője. A teljes képhez viszont az is hozzátartozik, hogy a NYT cikkének fő mondanivalója nem a lobbistával feltételezett viszony volt. Inkább arra akartak rámutatni, hogy miközben McCain síkra száll a lobbisták befolyása ellen, maga is hajlamos volt engedni nekik.
FRISSÍTÉS (március 12.): A NYT tartja magát jó szokásához, hogy hetente kitartja magát a célkeresztbe: a honlapon válaszolják meg az ügyben érkezett több mint 4000 (!) olvasói levél egy részét -- Bill Keller főszerkesztő, szerkesztők és az ügyön dolgozó újságírók vegyest.
